Spiró György életművét idén egy esszékötet gazdagítja. A témákban sokszínű, változó terjedelmű szövegek olykor a tanulmány, olykor a jegyzet mezsgyéjén mozognak, amelyek közül három kiemelkedő esszé alkot drámaszerkezetet Mikola szerint. Az alappilléreket Shakespeare és Csehov színházát, valamint Róma bukását tárgyaló írások képezik. Mikola a markánsan elkülönülő témák választásáról, és az előzetes kutatómunkáról kérdezte a szerzőt, aki válaszában összegezte a XVI. századi angol történelem változásait, a kulturális élet meghatározó tényezőit, és arról beszélt, hogy a korabeli színjátszás esetében leginkább a dráma megírásának folyamata foglalkoztatta. Azon túlmentően, hogy a színészek is beleírtak a darabokba, azok felépítését befolyásolhatta a tény, miszerint a maroknyi férfiből álló társulatok tagjai egy előadás során több szerepben léptek a színpadra. Továbbá a megfizetett művészet iskolapéldájaként említette a korszakot, hiszen, mint mondta, mind a színészek, mind a drámaírók a mai hollywoodi hírességek bevételének megfelelő összegekért dolgoztak.
A Csehov-darabokkal kapcsolatban Mikola az újraolvasás jelentőségét emelte ki, ahogyan fogalmazott, ő a Kádár-rendszerben tanult szlavisztikát, Spiró írásából pedig új, különleges megközelítést kapott. Spiró a fordításokra fektette a hangsúlyt; úgy gondolja Körmendi János elhíresül paródiája közelebb áll az orosz drámához, mint Makai Imre fordítása, mivel abban – a sokszoros átdolgozások ellenére – a humor alapjául szolgáló stilizáltan giccses elemek mézesmázas érzelgősségbe hajlanak.
A harmadik érintett téma, a Fogsághoz készült tanulmányok radikális hozadéka, amelyben a zsidó vallástörténeti kezdetekhez tér vissza, a hitvilágot következetesen egybeveti az iszlámmal. Mindemellett kiderült, a kötet tartalmaz klasszikus magyar regényírókról az elsőként a Metró újságban publikált fél oldalas jegyzeteket is.
Mikola kiemelte, hogy Spiró jellemzően művészeti problémák fejtegetésén indul el, azonban a gondolatmenet általában aktuális politikai témába torkollik. Ezenfelül Vári Györgyöt idézte, aki az esszék redukált antropológiáját emelte ki, ezt kiegészítve Mikola úgy fogalmazott, Spiró nem vár sokat az embertől, bár a szerző magát nem pesszimistának, csupán drámai szemléletűnek tartja.
A kritikus stílusbeli jellegzetességekre is felhívta a figyelmet, mivel többek között a hátravetett állítmányok folytán az esszék dikciója Hamvast idézi. Az író a meglátással egyetértésben elmondta, a Magtár címet egy olyan esszéről adta, amit végül kihagyott a kötetből, mivel túl hamvasosnak találta. Az íróelőd főleg szatirikus műveivel gyakorolt rá hatást. A párhuzamot továbbfejtve az is kiderült, hogy Hamvassal ellentétben ő nem tudja és nem is akarja írásaiban megoldani a konfliktusokat, véleménye szerint azokkal együtt kell élni, akár kezeljük, akár szőnyeg alá söpörjük őket, egyaránt visszaütnek, a problémák elfogadásához azonban valamennyi vallásos szürkehályog is szükséges. Hozzátette, a kialakult közvéleménnyel szemben, ő nem harcos ateista, egyszerűen annyit fűz a kérdéshez; ha a vallás segít, helyes, ha gátol, káros.
A feldolgozott tényanyag ellenére úgy véli, a realizmus nem valóságábrázolást jelent, hiszen minden, amit írni lehet, csupán fikció egy költői világban. Elfogadhatatlannak tartja például a sült realista Csirkefejnek a mai magyar valóság reprezentáns darabjaként való definiálását, főleg a megjelenést követő viharos fogadtatás és a betiltás korai szándékának fényében.
Az est során szóba kerülő, szerteágazó gondolatmenetek közül a legérdekesebb Spiró kutatásairól tartott rövid előadásai voltak, amelyek izgalmas lenyomatát olvashatjuk a Magtárban. A másfél órás beszélgetést a közönség kérdései zárták, amelyeknek köszönhetően kiderült, tavaly írt drámáját októberben mutatják be Pesten.