Tudósítás – 2003. november 9.

Kövületi távolság

Fosszília lapbemutató a MERZ Házban, 2003. november 7-én este nyolctól

Tudósítás–2003. november 9.

Tudósítás

Fosszília lapbemutató a MERZ Házban, 2003. november 7-én este nyolctól
A Merz ház virtuálisan (www.merz.hu) és a valóságban is azért jött létre, hogy a legkülönfélébb művészeti ágak képviselői mutathassák meg magukat. Főként egymásnak, és ha akad, akkor közönségnek. Nagysikerű nyári egyetemük után Felhőtlen Underground – van új az ég fölött? címmel indították útjára az őszi iskolát, benne a kortárs zenei, festészeti, filmművészeti, satöbbi mellett irodalmi programokkal.

Plakátjukon 8 órai kezdettel hirdetik az Irodalom - Szűgyi Zsolt elnevezésű produkciót, ennek nyoma sincs a meredek lépcső tövében. A lassan 130-150 fősre duzzadó közönség azért kellemesen múlatja idejét a tágas pince téglafalára aggatott festmények alatt. Elmerülünk a szedett-vedett fotelekben, andalodunk a marimba hangjára, beburkolódzunk a forralt bor fűszeres páráiba és a mécsesek imbolygó fényébe.
     A lelazító előzmények egyszerűen nem készítenek föl arra az élményre, amit a hivatalosan kilenckor kezdődő zenei performansz nyújt. A háromfős csapat Nagy Forradalmi Gondolat címen adja elő mindent megmozgató zajkísérletét. Eszközeik között rézből való üstdob, didgeridoo, cintányérok, szaxofon, egy laptop és az emberi hang szerepel. Ez utóbbit ide-oda torzítják a B kategóriás horrorfilmek gonoszának morajlásától egy csalódott törp sikolyáig, ezért csak foszlányokban vehető ki a szöveg. Ilyesmik: "az egyenlőség esélye mindenkit lesújt", vagy "Romboljatok! Romboljatok! Pusztítsátok el a profitra éhes patkányokat!" és "Megalakult a gondolatellenőrök minisztériuma." Később megkapják a magukét a politizáló egyetemek, a menetelő csőcselék, a terápiás táborok, a perverz irodalmárok, a tudósocskák, az átvágott torkú prostituáltak, az esztéták, a diktátorok, a bestialitás felkent papjai, aberráltak, szadisták és az ábrándos tekintetű tömeggyilkosok. A lehengerlő szöveg után a zene kerül előtérbe: hörgések, kuruttyok, bugyborékok, a szaxofon lélegzése és az egészet átszövő digitális effektek hullámai. Tipikusan az a szokatlan hanghatás, ami vagy azonnal elragad valakit, vagy halálosan idegesíti, esetleg untatja. Egy percig sem világos, hogy most dühös kiáltványt hallunk a Szovjetunió ellen, a szocialista forradalom ellen, vagy valami aktuálisabbat szapul a fekete vízió. Az sem derül ki, hogyan kapcsolódik mindez a Fosszíliához, ha egyáltalán. Végül elhalkul az improvizációs rész is, és senki nem mer addig tapsolni, míg a frontember azt nem mondja, köszönjük.
     Rövid átszerelés után kezdődik eddigi életem első éjszakai lapbemutatója - jócskán múlt este tíz. Bordás Sándor szerkesztő köszönt bennünket és rövid névjegykártyát mond: a lap 2000-ben alakult, a jelenlegi a negyedik évfolyam hetedik szám, alapító szerkesztő Domokos Tamás, őt nélkülözzük. Kiraktak néhányat (kettőt) a friss példányokból, vigyük. A korábbiakból nem hoztak, talán mind elkelt. Ez valami erotomán magazin lehet, röhincsél mellettem egy artikulálatlanabb érdeklődő, amikor megkaparintja az egyik lapot. Elismerően nézek rá milyen gyorsan véleményt tudott alkotni. Emberünk bizonyításképpen címeket sorol a tartalomjegyzékből: Lassú döfések, Szenvedélyes elszakadás, A mámor esztétikája, A fatális nők sírnak a kamionokon.
     Bordás közben Kiss Lászlót szólítja felolvasni. Meglepetésemre Kiss mintha a Műértőt szorongatná, ami akár furcsa is lehet egy Fosszília- esten. Novellája egy faluban játszódik, ahol a művészet minden ága és művelője megtalálható, kivéve a metálzenészt. Bár akadt egy rock együttes, ami öt sör után feloszlott. "Lófasz kell ezeknek, nem kultúra" – mondja az egyik főhős a szövegben, majd Trehány néven hamisított engedéllyel rockkocsmát gründolnak az úsztató melletti épületben. Az eddigre már megcsappant számú közönség csak addig rázkódik a visszafojtott röhögéstől, amíg ki nem buggyan belőle. Bordás visszaveszi a szót, hogy közölje, Kissnek mostanában jelent meg novelláskötete Szindbád nem haza megy címmel, ha megtetszett a stílus. Hiába tetszene, véletlenül sem kapható a helyszínen. Ezután Bordás, mondván ne folyjanak annyira egybe a felolvasók, felkéri Orcsik Roland szerkesztőtársát, szóljon néhány szót a művészeti koncepcióról.
     Orcsik jóvoltából megtudjuk, hogy fiatal és ismeretlen, ámde tehetséges szerzők bemutatása a cél, akik lakhelye főként Szeged és környéke, ezen túl a délszláv irodalom hozzáférhetővé tétele jelent fontos szervező erőt. Mert világtrend, hogy mindenki délszláv irodalmat olvas, indokol. A Fosszília azonban nem csak szerb, hanem szlovén, horvát, bosnyák szerzőktől is közöl, mondja. Továbbá abban különbözik a hasonló vonalon mozgó Ex Symposiontól, hogy tematikus számok helyett térségit adnak ki. Amit a Messzelátó Kiadóról és a gondozásukban megjelent horvát-magyar irodalmi kapcsolatokat bemutató antológiáról mond, sajnos beleveszik a zsongásba, de biztosan fontos itt említeni. Bordás meg is köszöni a kimerítő ismertetést, majd biztatásul közli, hogy anyagaikat folyamatosan töltik a www.fossilia.hu webcímre. Nem elírás, z nélkül.
     Hazai Attila következik a Lepottyant teknőssel. A változatosság kedvéért ő a Bárkából olvas, majd Bordás így búcsúzik tőle: "Neki nagyon sok könyve van, nem sorolom föl, biztosan ismeritek." Bizonyítandó, hogy líra is előfordulnak náluk, Orcsik Roland olvassa föl versfordítását egy újvidéki neoavantgárdtól, aki "rengeteg művészeti csoport tagja, költő, esszéista és képzőművész, szoros kapcsolatot ápol az Ex Symposion harmadik generációjával, különösen Fenyvesi Ottóval" és akinek nevét elnyomja egy felrúgott üveg csörömpölése. Lévén ő valóban szerepel a legfrissebb számban, itthon könnyedén kiderítem kilétét: Vladimir Kopicltól hallhattuk a Vajdaság: rétes himnuszt. Utolsóként Pap Balázs görnyed a mikrofonra Ez egy jó szám, ismered? című munkájával. Igen hosszú és igen sűrű szöveg, pláne pénteken éjfél felé. Pap szinte hadar, olyan kapkodva olvas, szeretnénk ezt majd egyszer lassabb tempóban átolvasni. A maroknyi kitartó feszülten figyel lehunyt szemmel asztalra borulva vagy éppen hátradőlve ültében. Itt a vége, mondja Pap, és valóban.

Pál Kata