Tudósítás – 2010. május 21.

Időfordítás

Tudósítás–2010. május 21.

Tudósítás

Időfordítás
Szabó Stein Imre Benn a pokol című kötetének Írók boltja-beli bemutatóján az Erzsébet-kori drámák mai fordíthatóságáról, Shakespeare elfeledett pályatársairól, és e művek modernitásáról beszélgetett a szerzővel Forgách András és Térey János. Ott jártunk.

Forgách András rögtön a dolgok közepébe vág Szabó Stein Imre Benn a pokol című kötetének Írók boltja-beli bemutatóján. A fordítások Ulpius-háznál megjelent gyűjteménye ugyanis négy nagy hatású Erzsébet-kori drámát foglal magában: Christopher Marlowe Doktor Faustusának, Thomas Kyd Spanyol tragédiájának valamint két Shakespeare-drámának: a Machbethnek és A velencei kalmárnak az újrafordítását; ám az újrafordítás igen pontatlan szó, hiszen minden fordítás újráz, ha máshoz nem, hát az eredetihez képest. Mégis, főleg az igazán ismert Shakespeare-színművek esetében a legfeltűnőbb, hogy egy-egy új fordításnak mindig a már meglévő fordításoknak a hatásával kell számolnia, ezért is tűnhet szinte zavarbaejtőnek a mód, ahogy Forgách András már a bemutató elején a dolgok közepébe vág: Szabó Stein A velencei kalmár-fordításának részleteit hasonlítja össze a közismertebb Vas István-félével. Forgách a laptopjával és jegyzeteivel egy műhelyszemináriummá teszi hasonlatossá a könyvbemutatót: az egész programon végighúzódik az összehasonlítás retorikája. Mintha Forgách szerint az általa tüzetesebben összenézett Shakespeare-fordítások közül Szabó Stein fordítása némely ponton „lebírná” Vas Istvánét, miközben Szabó Lőrinc Machbeth-fordításával szemben „alulmaradna”. Vagyis az egyik „szkanderparti” sikeresebb volna a másiknál. Az összehasonlítás efféle retorikája azonban csak első látásra igazságtalan, valójában emancipatorikus előfeltevések irányítják, amelyek nem számolnak a nagy nevek külső tekintélyével. Olyan előfeltevések, amelyek szerint minden fordítás egyazon ringben mérkőzik meg.

fotó: Valuska Gábor


Vagy mégsem? A Szabó Stein és Forgách mellett Térey János részvételével kialakuló pszeudó-műhelybeszélgetés egyik másik előfeltétele ugyanis a színház mindig előadásokon keresztül megmutatkozó természete. Szabó Stein Imre szerint a fordítás mint munka során felmerülő mindenkori kérdés, hogy az adott fordítás az eredeti szöveget vagy az eredeti hatást kívánja-e szolgálni, mert a két dolog nem feltétlenül ugyanaz. A hatás fordítása ugyanis mindig a jelen körülményei között történik, ezeknek a körülményeknek kell, hogy eleget tegyen: a fordítás tehát mindig időben fordítás is, valamint a legtöbb esetben egy-egy előadás számára készülő, tehát alkalmazott munka. Forgách szerint ezért is „bírhatja le” Szabó Stein fordítása Vasét, mert utóbbi mintha egy nem létező színpadi nyelv számára íródna és a fordítás néha épp a színpadi megjelenítés kárára lenne túl pontos. A könyvbemutatón részt vevő, a Budapesti Kamaraszínházban a napokban játszani kezdett Doktor Faustus címszereplője, Kolovratnik Krisztián is Szabó Stein fordításának előadáspártiságát hangsúlyozza, csakúgy, mint a közönség soraiban ülő Magyar Fruzsina dramaturg.

Szabó  Stein első fordítása Alföldi Róbert felkérésére született A velencei kalmár előadása számára, Forgách részletesen és izgalmasan elemzett példája is innen való: Antonio darabot nyitó mondatainak sajátossága Szabó Stein változatában nem csak a láttató és egyszerű nyelv miatt feltűnő, de mert a végül elkészült előadás koncepcióját is szolgálja, motívumaiban előrevetíti. Míg Vasnál Antoniót a szomorúság úgy megzavarja, hogy végül alig ismer magára, addig Szabó Steinnél azt se tudja, fiú-e vagy lány. Mindez már megelőlegezi, hogy az Alföldi-előadás a látens Antonio-Bassanio homoerotikus szerelmi szálat manifesztté tette: ám ahogy Szabó Stein elmondta, a rendező számára is épp az új fordítás által vált nyilvánvalóvá ez az értelmezés.

Forgách András az Ullysess kollektív újrafordítása nyomán kérdezte, vajon nem lenne-e célszerű színpadi előadások számára is közösen fordítani? Térey János tiltakozik, mint mondja, ő is csak azért tud Karsai György klasszika filológussal együtt fordítani (például Euripidész Oresztészét), mert társa nem költő: közöttük a filológusi és a költői munka így megoszlik, ami Szabó Stein személyében egyesül. Térey még nem fordított angol drámát – talán azért is, mert bevallása szerint csupa olyan nyelvből szokott fordítani, amelyeket nem beszél – , de állítása szerint a reneszánsz angol drámákat mintegy esztétikai ihletforrásként A Nibelung-lakópark írásakor is különösen sokat olvasott. Szabó Stein fordításkötetének mindenesetre a bemutatón is hangsúlyozott nagy erénye az, hogy a szinte korát is elhomályosító Shakespeare kortársaival együtt szerepel, így magáról az Erzsébet-kor drámairodalmáról és annak egy mai kor szemszögéből újra elevenné tett értelmezéséről is képet kaphatunk – nem mintha e kor ne lenne már önmagában is eleve eleven. Mi lett volna, ha Kyd elhiszi magáról, hogy tehetséges? Ha Marlowe egy tisztázatlan hátterű leszámolásnak nem esik olyan korán áldozatul? Ezek a megválaszolhatatlan nyitott kérdések a könyvbemutatón is felmerültek, de az életművek szintén mindig lehetőségként létező, ám meg is valósulható utóéletére maguk a fordítások is példák lehetnek.

Turi Tímea