Tudósítás – 2019. február 13.

Bari Károly székfoglaló előadása

Tudósítás–2019. február 13.

Tudósítás

Bari Károly székfoglaló előadása

Bari Károlyt a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává választották. A székfoglalóját most megtekinthetik a Literán.


Tavaly decemberben választotta tagjai közé Bari Károlyt a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia. A székfoglaló előadásra január 22-én került sor az MTA kistermében. Bari Károly sajnos betegsége miatt nem tudott jelen lenni ezért Fodor Tamás olvasta fel a költő verseit a 2017-ben Kalligram könyvkiadónál megjelent Csönd című kötetéből, melyre 32 évet kellett várni, ugyanis előző verseskötete 1985-ben jelent meg A varázsló sétálni indul címmel.

Lator László és Domokos Mátyás fedezte fel Bari Károlyt.  Domokos az Élet és irodalom hasábjain publikált először a tizenéves fiatal Bükkaranyosi roma származású költő verseiről. 17 éves volt, amikor megjelenhetett az első kötete Holtak arca fölé címmel, mely nem csak azért lett irodalmi szenzáció, mert akkoriban nem volt jellemző, hogy egy ennyire fiatal költőnek kötete legyen, hanem a versei is komoly feltűnést keltettek. A költői életműve mellett, jelentős a cigányság folklór kincseinek feltárásában végzett munkája, elsősorban népköltészetet és népmeséket gyűjtött, melyekből több kötetet és CD-t állított össze.

Az előadás előtt Ferencz Győző a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia ügyvezető elnöke bevezetőjében bemutatja Bari Károly munkásságát. Utána Fodor Tamás színművész tolmácsolásában hallhatják a Csend című kötet verseit. A székfoglaló előadást itt tudják megnézni:


Fotó: Bánkuti András