Tudósítás – 2003. november 28.

Az ellopott tragédia című kiállítás tárlatvezetője

A "Halt harminchat évig, élt néhány napot…" című írás mellé 1.

Tudósítás–2003. november 28.

Tudósítás

A PIM Az ellopott tragédia című kiállításának kísérőszövege a kiállítás rendezőinek tollából.
"Regényei mindig happy enddel végződnek. P. Howard bohókás, ám életerős vagy éppen csetlő-botló hősei mindig felülkerekednek a végzeten. Játszanak a halállal, mégis életben maradnak. Rejtő Jenő nem lehetett hős, és nem akart meghalni, ám a Csontbrigád kényszermunkára ítélt rabjainak az orosz hómezőkön nem volt esélye: Reich Jenő a Don-kanyar 'légiójából' sosem tért vissza. Menni vagy meghalni? Nincs választás a kettő közt. A cirkálót Piszkos Fred, a futárt Prücsök, a döntés lehetőségét a történelem lopta el. '…mit tehet az ember, akinek ellopták a tragédiáját?'"

Rejtő Jenő

Bp., 1905. III. 29. - Jevdokovo [SZU], 1943. I. 1.)


Gimnáziumi érettségi után néhány szemeszter az orvosi fakultáson, ez iskolai végzettsége. Útlevele, katonakönyve foglakozási rovatában így szerepel: író.

Nem kabaréjelenetek vagy szórakoztató ponyvák szerzőjének indult, s talán ezért sem vált soha teljesen azzá. Első irodalmi kísérletei közt olvashatunk Ady stílusában írt verset vagy az osztrák naturalizmus hatását tükröző regényt. Aztán élete során tucatjával ontotta a kabarétréfákat, egyfelvonásos jeleneteket, operetteket és a többi könnyed műfajú, napi használatra szánt irodalmi futószalag-terméket. Fő műfaja mégis a ponyva, pontosabban a ponyva-paródia lett: könyveit többnyire álneveken írta, vagy olykor "fordította". A P. Howard alatt futó filléres füzetek, olcsó regények jobban eladhatók voltak a korban divatos légiósregények szerzőire emlékeztető angol hangzású névvel.

Személyét legendák övezték, a kortársak és a hálás utókor pedig nem igyekezett pontos tényekkel dokumentálni pályafutását. Életéről kevés a hiteles adat – s amit harmincnyolc évesen bekövetkezetett haláláról tudunk, az kegyetlenségében is bizonytalan.

Ezzel szemben műveinek világa maga a bizonyosság. Aki nem járt Észak-Afrikában, de még Csepelen sem, az Az elveszett cirkálóból tudja, milyen egy kikötő; aki nem látott homokot Marokkóban vagy Tunéziában, de még Kecskemétre sem utazott le a Király utca kávéházaiból, az A Láthatatlan Légióból tudja, milyen egy sivatag. A dunai kiránduláson a gőzös mégis hasonlítani kezd a Brigittára vagy a Nekivág nevű sónerre, és terézvárosi kocsmákban is Pireuszban érezheti magát az ember. Rejtő Jenő nem állított be igaznak egy nem valódi világot, mint a ponyvaírók; regényei fiktív helyszíneit, figuráit a sajátos szerkesztésű, a hétköznapi beszédet is alakító nyelvezete mégis létezővé varázsolta, amiképp az az írók esetében lenni szokott. Az utca embere és a hiperentellektüel mindmáig egyformán sajátjának érezheti a pesti magyar irodalom e különös alkotóját és megismételhetetlen műveit.

Szövegeiben szétválaszthatatlan a verbalitás és a vizualitás. Ezért nehéz beszélni Rejtőről és ezért nehéz megfilmesíteni regényeit. Mintha a kettő közötti – ráadásul az alacsonyabb műfajként számontartott – képregény lenne képes a szó és a kép egymást erősítő hatását egyszerre megjeleníteni.

A kiállítás nem pusztán Rejtő Jenő életének kevés megmaradt tárgyi emlékére, illetve a szerző kézirataira, kiadásaira támaszkodik. Ugyanilyen fontosak a rejtői világ fiktív relikviái, áldokumentumai, hiszen a szerzőt túlélő és túléltető szöveg öntörvényűségét bizonyítják, akár ő is kitalálhatta volna a saját életéről szóló kiállítás-paródiát.

- Hol ütötte meg magát?

- A fülem mögött. De én pontosan állcsúcson találtam.

Rejtő kizárólag a komikum szintjén, mégis talán először itt érez rá arra, amit majd jóval halála után nyelvi fordulatnak neveznek: a mondat nem pusztán a gondolat egysége, hanem szavakból felépülő, és így a szavak hatásának, kapcsolatának kiszolgáltatott egyszerre ingatag és dinamikus alakzat. A statikus, játékterüktől megfosztott mondatok üres szavakra hullnak szét, és ürességükben veszélyes jelszavakká válnak.

Rejtő Jenő halálát 1943 Újév napjára datálják a hivatalos iratok. A Voronyezs környéki Jevdakovo falu mellett látták utoljára. Sírja nincs – megfagyott, lelőtték, újabb fogságba esett?

Regényei mindig happy enddel végződnek. P. Howard bohókás, ám életerős vagy éppen csetlő-botló hősei mindig felülkerekednek a végzeten. Játszanak a halállal, mégis életben maradnak. Rejtő Jenő nem lehetett hős, és nem akart meghalni, ám a Csontbrigád kényszermunkára ítélt rabjainak az orosz hómezőkön nem volt esélye: Reich Jenő a Don-kanyar "légiójából" sosem tért vissza. Menni vagy meghalni? Nincs választás a kettő közt. A cirkálót Piszkos Fred, a futárt Prücsök, a döntés lehetőségét a történelem lopta el.

"…mit tehet az ember, akinek ellopták a tragédiáját?"

Horváth Csaba - Thuróczy Gergely