Tudósítás – 2016. május 4.

Albert Camus: Az idegen – egy új regény

Tudósítás–2016. május 4.

Tudósítás

Albert Camus: Az idegen – egy új regény

A francia irodalom egyik legfontosabb regényét Közöny címmel ismerhette meg a magyar olvasó 1957-ben. Albert Camus abszurd, műfajteremtő könyve generációk olvasmánya lett itthon is, még úgy is, hogy a magyar fordítás nem sokban hasonlított az eredetire. Az Európa Kiadó és a műfordítók Ádám Péter és Kiss Kornélia jóvoltából ez végre megváltozott.


Az idei könyvfesztivál az új könyvmegjelenések, a magyar és külföldi szerzők dömpingje mellett műfordítói szempontból is számos különlegességet tartogatott, mert három olyan nagyhatású, klasszikus kötet újrafordítása jelent meg, amelyek már önmagukban is szenzációnak számítanak. Dante Isteni színjátékát Nádasdy Ádám, Goethe Faustját Márton László szabta új, kortárs köntösbe. Camus legfontosabb könyvét pedig, amely eddig Közönyként élt a köztudatban, mostantól új címmel és új fordításban ismerhetjük meg. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a regényt nemcsak újrafordította Ádám Péter és Kiss Kornélia, hanem egy teljesen új könyvet tárnak az olvasó elé. Camus L’Étranger című, immáron Az idegenként ismert könyvét tehát nem újraolvasni lehet magyarul, hanem valójában elolvasni, hiszen az 1957-es Gyergyai Albert-féle fordítás és a 2016-os könyv között nem egyszerűen számos különbség van, hanem egy minden mondatában más, teljesen különálló kötetről beszélhetünk.

Camus regénye sorsdöntő olvasmányélménye volt több generációnak, igazodási pont. Éppen ezért szinte sokkoló azzal szembesülni, mennyire nem ismeri, ismerheti az igazi valójában ezt a könyvet a csak magyarul olvasó közönség. Ádám Péter és Kiss Kornélia szerint Gyergyai nem egyszerűen félrenyúlt néhány helyen, hanem teljesen félreértette a regényt. Nemcsak nem értette pontosan több helyen a francia szöveget, hanem helytelenül, ok nélkül feltupírozta azt, és egy olyan túlszínezett irodalmi nyelven adta közre, amelyhez Camus eredetijének köze sincs. Jó kérdés, hogy miért volt erre szükség, miért nem hagyta Camus stílusát érvényesülni Gyergyai.

Az ötvenes évek végén és a hatvanas években ez nem volt probléma, és nem is igazán értették, miért lenne az. Camus az écriutre blanche stílusát alkalmazta Az idegenben, amely szó szerinti fordításban fehér stílust jelent, valójában azt az eszköztelen, lecsupaszított stílust értjük rajta, amely a stilizált köznyelvet használja az írásban. Minden dísztől mentes, egyszerű nyelv ez, de fontos, hogy nem szürke, egyhangú. Az eszköztelenségnek célja van, és ezt a célt nem értette Gyergyai, mikor magyarra ültette a szöveget. Ám ez nem az ő hibája. Camus az écriture blanche használatával igazodott egy hagyományhoz, amely a magyar irodalomban még nem volt ismert. A műfordításban pedig a Szöllősi Klára-féle irány volt a követendő, amely a szöveget mindig felfelé stilizálta, olyan irodalmi nyelvet alkotva, amelyet nem beszélt senki. Ne feledjük, a hatvanas években az olyan normatív gondolatoknak is helye volt, hogy hogyan írhat az irodalom, és hogy hol van helye, helye van-e egyáltalán a szépirodalomban a trágárságnak.

Ehhez kapcsolódik a regény címének megváltoztatása és a sokakat évek óta foglalkoztató kérdés, hogy mégis miért kellett egy olyan egyértelmű és a könyv egészére nézve fontos, a témát mintegy pontosan kijelölő és összefoglaló címet, mint Az idegen, a voltaképpen tökéletesen irreleváns Közönyre változtatni. Az egyik lehetséges ok Barna Imre, az új kötet szerkesztője szerint az lehetett, hogy az 1937-ben a Révai Kiadónál megjelent Márai Sándor Az idegenek című könyve és Illés Endrének, a Szépirodalmi kiadó vezetőjének nem tetszett, hogy az olvasók esetleg összekeverhetik a kettőt. (Update: A Márai-könyv kiadásának idejét és az Illés Endrére vonatkozó részt pontosítottuk. A szerk.)

Még ha ez jogos félelem is lett volna, nem magyarázza, hogy miért kellett ezt a fordítók szerint is szinte abszurd címet adni a regénynek. A közöny szó ugyanis amellett, hogy a könyvben szó sincs közönyről – a már említett écriture blanche ugyanis nem jelent közönyösséget –, már előre ítéletet mond a főszereplőről, aki nem közönyös egyáltalán, hanem ahogy az eredeti cím is rögtön jelzi, idegen minden és mindenkivel szemben. Idegen önmagának, a saját közösségének. Barna Imre szerint a Közöny annyira elfuserált címadás lett, mintha a Madame Bovaryt nem Bovarynéként, hanem úgy fordítanánk, hogy özv. Kovács Józsefné. Furcsa ennek fényében, hogy a címadást mégis engedélyezte Camus a magyar kiadónak.

Kiss Kornélia és Ádám Péter, a fordítók – Fotó: Valuska Gábor

És hogy mi is maradt meg Gyergyai szövegéből az új könyvben? Semmi. Még a legegyszerűbb mondatokat is átírták, mert kiderült, mindegyiket lehet jobban, még kevesebb sallanggal magyarra fordítani. Már a könyv első mondatainál szembetűnő a két szemléletmód közötti különbség. A regény első mondata Gyergyainál így szól: Ma meghalt anyám. Az idegenben ezzel szemben ezt olvassuk: Ma meghalt a mama. Nem ugyanaz. Camus következetesen maman-t használ a regényben, érzelmeit szinte teljesen elnyomó főhősének ez az egyetlen megnyilatkozása, amelyben valamilyenfajta érzés csillan. Ehhez képest a Gyergyai által használt anya egy sokkal távolságtartóbb, érzelemmentesebb megnevezés, pedig Camus nem véletlenül választotta valószínűleg a könyv szövetéből annyira kiugró maman-t. Ádám Péter szerint lehetséges, hogy Gyergyai számára az anya szó is ugyanolyan intim volt, például az önéletrajzában mindig anyámként utalt édesanyjára, mégis fordítóként tudnia kellett volna, hogy az olvasók számára nem egymásnak megfeleltethető a két szó. Aztán ott van a névelő kérdése, amely szintén nüansznyi változtatás, mégis beszélt nyelvibbé, hétköznapibbá teszi a szöveget, hogy Az idegenben „a mama”-t olvasunk, míg Gyergyai az elvárt irodalmi stílusnak megfelelően elhagyta a határozott névelőt a mondatából.

A regény következő mondata is hasonlóan tanulságos. Itt látható, milyen elemi szinten működött Gyergyainál Camus mondatainak felesleges felülfogalmazása. Gyergyainál így folytatódik a szöveg: Vagy talán tegnap, nem is tudom pontosan. Ezzel szemben Ádám Péter és Kiss Kornélia mindössze ennyit írnak: Vagy tegnap, nem is tudom. A regény bizarr szerkezete már itt az elején megmutatkozik: Camus a klasszikus francia regényeknek megfelelően egy döbbenetes családi eseménnyel indítja a történetet, a főhős elveszíti édesanyját – egy ember életének talán legfontosabb eseménye ez, de hirtelen a következő mondatban az egészet feje tetejére állítja, és ez a meghatározhatatlan furcsaság azonnal be is rántja az olvasót.

Camus szándékosan banális mondatait egyszerűen nem értette Gyergyai. Nem értette, hogyan mondhat a harmadik bekezdésben a vendéglős Meursault-nak olyat, hogy „Anya csak egy van”. Csak azért is felülfogalmazta, és azt írta helyette „Egy anyja van csak mindenkinek.” Pedig ez a diszharmónia adja meg a regény sava-borsát. Mint annak a táviratnak az esetében, amelyben Meursault-t értesítik anyja haláláról. A távirat sorait Camus szintén bizarr módon zárja: Szívélyes üdvözlettel, áll a francia eredetiben és a mostani fordításban. Gyergyainál ehelyett azt olvassuk, „Tisztelet. Részvét.” Ebből látszik, hogy Gyergyai próbált Camus helyett szerkesztői munkát is ellátni, feleslegesen.

Az idegen fordítói azonban fontosnak tartják megjegyezni, hogy ők százszor jobb helyzetben voltak, mint Gyergyai a negyvenes évek végén. Míg ők egy reklámot, amelyről szó van a könyvben, pár másodperces kereséssel megtaláltak az interneten, addig Gyergyai csak találgathatott, hogy miről is van szó. Ma egy műfordító utazhat, élő kapcsolatokat ápolhat az anyanyelvi beszélőkkel, míg Gyergyai idejében erről ugye nem lehetett szó. És akkor még nem beszéltünk fordítástechnikáról, fordításelméletről és azokról a képzésekről, amelyek mind segítik ma egy műfordító munkáját, és amelyeknek köszönhetően mostantól igazi valójában ismerhetjük meg Camus nagyszerű regényét, Az idegent.

 

Szekeres Dóra