Tudósítás – 2010. június 5.

A Kacsamesék mint kohéziós erő

Tudósítás–2010. június 5.

Tudósítás

A Kacsamesék mint kohéziós erő
Mit jelentett és milyen emlékként maradt meg a rendszerváltás a nyolcvanas években születettek számára? Ezt a kérdést boncolgatja az Ex Sypmposion legújabb száma, visszaemlékezéseken, gyerekkori élményeken keresztül. A lapbemutatón jártunk.

A Sirály pincehelysége zsúfolásig megtelt, sokan voltak kíváncsiak a rendszerváltás mindezidáig szokatlan megközelítésére. Hangolóként Győri Hanna írását olvasta fel Csépai Eszter, majd Pályi Márk próbálta magára húzni a házigazda szerepét, és gördülékeny átvezetéseket biztosítani a témák között, szerencsére kellő öniróniával. Kicsit döcögősen, kicsit félénken, de mindenképpen szerethető stílusban folyt a beszélgetés a szerzők között: ki-milyen élményét próbálta papírra vetni, milyen szülői hatások alakították korai politikai eszmélésüket, mi maradt meg esszenciaként egy gyerek fejében a húsz évvel ezelőtti eseményekből. Például az értetlenség, hogy miért kiabálják az ember szülei egy csomó más felnőtt társaságában, láthatóan izgatottan azt az értelmetlen szót, hogy demokráciát. Vagy a gumimacik tömkelege, ami ezentúl nem csak a bécsi kirándulások privilégiuma már. Turi Tímea felolvasásából (Én itt csupa segget látok) az is kiderült, hogy élnek közöttünk olyanok, akik 5-6 évesen megalkotják a politikai karikatúra műfaját (a legtöbb alkotás Gorbacsovról készült, hiszen őt volt a legkönnyebb felismerhetővé tenni), majd szerényen önmagukról elnevezve turizmusnak keresztelik az irányzatot.

A nyolcvanas években cseperedők  írásai (és akkori rajzaik) mellett helyet kapott Kőszeg Ferenc is (Kipörögnek a napvilágra), aki azt próbálta felidézni, hogy ő szülőként, hogyan látta a gyermekeit a rendszerváltás időszakában. Külön érdekessége írásának, hogy gyermekei kommentárokkal látták el az emlékeit, jelezvén, hogy mennyiben tér el egy felnőtt, aki történetesen apa és egy gyerek észelelése. Ezt a témát boncolgatja a Szilágyi Ákossal készült interjú is (Gyermeki és felnőtt emlékezet a rendszerváltáskor), minek kapcsán a nemzedék-generáció-atomizálódott társadalom kérdésköre kerül terítékre. Megkérdőjelezhetetlen kohéziós erővel bír a megszakított Kacsamesék a nyolcvanas évek szülöttei számára (a borítón is az a jelenet látható, amint Dagobert bácsi közli a kiskacsákkal, hogy Antall József elhunyt), kérdés, hogy manapság milyen tévéműsor elmaradása okozna ekkora törést. Személyes vélemény: a kérdés jogos, de nem elég tág. A televízió valóban elvesztette dominanciáját, de egy haláleset miatt történő internet-megszakítás (bármily elképzelhetetlen is ez), például 15 perc facebook nélkül garantáltan erős nyomot hagyna a mai fiatalokban is. A televízió nyújtotta élmény, a közös tudathoz való csatlakozás az egyidejűség által valóban eltűnt az életünkből – főleg a fiatalokéból -, de ez nem feltétlenül jelenti az összetartó erővel bíró közös élmények kihalását is.

A közönség soraiból elhangzik a kérdés, hogy mennyire lehet közösségi élményt formálni egy politikai eseményből úgy, hogy közben nem kérdezünk rá az értékére. A rendszerváltás minősítésének elmaradása nem hagy-e űrt maga után? A válasz a szövegekben keresendő, egyértelmű célkitűzés volt a lapszám szerkesztése során, hogy ne politikai eseményként, hanem közös élményként dolgozza fel a rendszerváltás időszakát, remélhetőleg ezt teljesíti is, mindennemű hiányérzet nélkül.

Legnagyobb sajnálatomra több szöveg felolvasására nem jutott idő, pedig termékenyebb beszélgetés alakulhatott volna ki, ha a közönség ismeri az írásokat. De kedvcsinálónak mindenképp tökéletes volt az este, nem sokan távoztak Ex Symposion nélkül a Sirályból.
 
 
 

Erdész Ági