Tudósítás – 2006. július 15.

A cirkoszexuális utópia szivárványa

Összefoglaló a 11. LMBT-fesztiválról

Tudósítás–2006. július 15.

Tudósítás

Összefoglaló a 11. LMBT-fesztiválról
A homoszexualitás szó Kertbeny Károly mintegy százesztendős újítása. Jelentése: emberi szexualitás. Biztos, hogy a melegek mondanak erről valamit a többieknek. De nem a hol-hogyan-kivel-mennyiért kérdéskörben. Hanem arról, hogy a szexualitásunk nem végzetes szerep, hanem lehetőségek sokasága.

          A 11. Meleg Fesztivál (szám)misztikusan sok jelentést hordozott, amelyek leszbikus perspektívából remekül látszottak, és merem remélni, hogy biszex, transznemű vagy homoszexuális oldalról ugyancsak feltűntek újszerű vonásai.
A homoszexualitás szó Kertbeny Károly mintegy százesztendős újítása. Jelentése: emberi szexualitás. Biztos, hogy a melegek mondanak erről valamit a többieknek. De nem a hol-hogyan-kivel-mennyiért kérdéskörben. Hanem arról, hogy a szexualitásunk nem végzetes szerep, hanem lehetőségek sokasága. Amennyiben leválasztjuk róla a babonákat, egyenrangú és kölcsönös társas kapcsolatokra törekszünk, továbbá közösen vállaljuk a következményeket és az utódgondozás jövőformáló feladatát.
 
          Számomra jól sűrítette a tanulságokat az Irodalmi Centrifuga Szivárvány különkiadása, amelyet a megnyitó estéjén láthatott az érdeklődő közönség a Centrál kávéházban.
          Erre az alkalomra fókuszba került, amiről a Centrifuga eddigi harminc estjén nem beszéltünk túl sokat. A műsor nem azt boncolgatta, hogy létezik-e meleg irodalom - hiszen a társadalmat átszövi a melegek egyszerre nyílt és titkolt jelenléte, akik fiúk vagy anyák, unokahúgok vagy nagybácsik, apák vagy testvérek: többnyire családtagok, s ugyanilyen nyílt és titkolt a létük az írásbeliségben, a sorok között vagy az irodalomtörténetben -. Az öt szerző és a négy előadó a melegség és a tudatosság különböző árnyalatait képviselték.  Az eddig íróként ismeretlen szerzők tapasztalati köre és műfaji változatossága tágította az irodalmi horizontot, írásaik színvonala miatt pedig még rejtőzködő sorstársainknak sem kellett pirulniuk: a mércét megütötték és nem találtattak könnyűnek, unalmasnak vagy belterjesnek.
          Lovas Anna drámai erejű regényrészlete közben percekre elnémult a remek színésznő, Kovács Ágnes Anna. Pálfi Balázs rekatolizált antipornográfiája kacagtatta a közönséget, nem elhanyagolhatóan az előadók, Balogh Rodrigó és az új szerepekre érett Miss Mandarin jóvoltából. Wildner Tamás a közösségi áldozat archetípusát írta meg, és módot adott megvillogtatni Soós Attila különleges színészi képességeit. Tímár Magdi szövegei női akcióhősöket varázsoltak, egy lendületes szpíker pezsgő humorával.
 
          „Nem akarom többé tudomásul venni, hogy Nekem nem lehet azt tenni, amit mindenki Másnak. Csak úgy egyszerűen, veled lenni, kéz a kézben, az utcán, vagy bárhol máshol. Ember vagyok.” Hangzott el végül Berek Gabi versében, és az est vegyes közönsége ezt őszinte elismeréssel vette tudomásul. 
 
          A következő nap tudatosító élménye két hazai dokumentumfilm volt.
          A fásli a zokni és a szőr című film a harmadik évezred új társadalmi nemi koncepcióját tartalmazta, hihetetlenül erős memetikus formában, ezt követte a Bán és bánkódás: a kőkori bántalmazó szexuális nyomor vizsgafilmje.  
          Dragkingnek hívják az olyan nőt, aki időnként hobbiból megjelenít egy számára adekvát férfitípust, annak számos következményével. A honi dragking tréninget német lányok tartották, és végre megtudtuk, hogy egy időre némi segédeszközzel férfivá válni nem bűn, nem nevetséges, nem erkölcstelen. Hanem vidám kísérlet önmagunk férfi lényének megtapasztalására, és arra, hogy jobban értsük a férfiviselkedés számunkra titokzatosnak tűnő alapérzéseit. Azáltal értünk többet, hogy a ruhájukba-mozgásukba-viselkedésükbe-nevükbe bújunk egy kis időre.
          Minden nőnek meg kéne tapasztalnia ezt, és ezzel azt, hogy a nemünk egy szereplehetőség, apró módosításokkal könnyebben válhatunk nőből férfivá, mint felnőttből gyerekké. És többségükben igenis megválogathatjuk azokat a külső-belső tulajdonságokat, amelyeket viselni akarunk, függetlenül attól, hogy hagyományosan „női” vagy „férfi” tulajdonságnak számítanak.
          No jó, de kik azok a nők, akik erre vágynak? – kérdezhetik.
          Igazából mindenki - de a leszbikusok egy része ezt tudja is magáról. Vagy olyan sikeres menedzsernők, akik férfiakkal dolgoznak, és jobban akarják érteni őket, ezért egy-két napra a szerepükbe bújnak.  Vagy háziasszony és édesanya, aki férjével, három fiával él, és egyszer eszébe jut, hogy érezni akarja a különbséget.
          Az önismeretünk fontos összetevője ismernünk a bennünk élő férfit és a bennünk élő nőt is. Férfiak számára is nagyhatású tréning nővé válni, és nem csak erotikus poénként; megélhetni a másik nem érzéseiből valamicskét.
 
          Ezt követte a kőkori gyarmatosított nő öntudatosodásának filmje, a Bán és bánkódás. Cigányasszony főhőse ezeréves transznemzedéki erőszaktréningen sajátította el, hogy a nő semmi: férfi használati tárgy, ételautomata, szexgép és replikátor; még jó, ha személyzet. Arra riad fel ezeréves hamupipőkés rémálmából, hogy megszeretett egy szabadabb nőt. És hogy gyerekkora óta gyarmatosítja és fosztogatja a férfiuralom honi és otthoni megtestesülése.
          Mintha magunkat látnánk, amint friss tudásával, megváltozott tudatállapotban elemzi helyzetét egy szerelem fényénél. És latolgatjuk, hogy ezek a hordozórakéták hová vihetik, milyen íve lesz a sorsának és a szellemének ezekkel a tapasztalatokkal.
          Megrázó a múltat és a jövőt így együtt megpillantani egy másfél órás moziban. És újra eszünkbe jut, vagy érteni kezdjük, hogy mit is jelent az öngyilkos szépségkirálynő országában élni.
 
          De korántsem értek véget a tanulnivalók és felismerések.
          Szombaton valahogy a minősített ugrás fázisába ért a meleg felvonulás. Az idei kisebb volt, kurtább és önmagába forduló, viszont láthatóan elégedett.
          Először fogtam gyanút, hogy a körülöttünk menetelő kommandósok nem tőlünk védik a többséget, hanem minket védenek. De miért kell minket védeni? Mit követtünk el? Kérdeztem konokul mégiscsak, amint céljához ért a menet, és beterelték a felvonulókat két lerobbant raktársor közé.
Ki fognak engedni innét? - kémleltem körül a kopott téglafalakat, miközben habozás nélkül sodortuk egymást a barakkok közé, engedelmesen, akár egy nyáj. Semmiből sem tanulunk - gondoltam enyhe rosszérzéssel, sodródva befelé.
A falak között azonban kinyílt a tér, és percekig fürkészve toporogtam a nyüzsgős, napernyős bícsfíling kellős közepén, mire megértettem, hogy tíz év menetelés után, itt és most, végre átjutottunk..!
          Civil falu volt, rengeteg ismeretlen és ismerős meleg mozgolódás, változatok és lehetőségek. Már nem cella, barakk vagy gettó, aminek eddig tudtam a melegséget. Hanem tágas és nyitott közösség, amely befogad és elenged, ahogy akarom.
          Végigsétáltam a Dunapart multikulti cölöpkunyhói között a pálmás teraszra, ahonnét fiatal metropoliszunk legmeghatóbb panorámája nyílt.
          A színpadon pedig felléptek a mieink három órán keresztül, mint egy megasztár-döntő gálaestjén. A mieink aranytorkúak és forradalmárok, társastáncosok és modellek, színészek és ideológusok, művészek és átváltozóművészek, írók és olvasók, sztájlisztok és trendezők.
          Az utolsó felvonás Király Tamás cirkoszexuális divatutópiája volt. Érinthetetlen modellek hordozták az erektált barokk jelmezeket, és villództak az egyetemes nőfiúban. Ahol a szexualitás nem mérgező titok, nem gyarmatosítás és függőség, nem vadul öntudatlan tevékenység, és nem életre szóló büntetés. Hanem - például - tabuk nélküli esztétika és kreativitás, diszfunkciós tökéletesség: utópia.
 
          Nos, ennyit láttam ezen a fesztiválon, és lehet, hogy ennél sokkal jobban momentán nem kell látszanunk. Az viszont fontos, hogy tisztán lássuk magunkat, és elfogulatlanul mérjük be a szerepünket. Talán éppen ez történt a 11. fesztiválon.
 

Gordon Agáta