Kritika – 2012. január 13.

Csak közvetítőként

Herold Ágnesről

Kritika–2012. január 13.

Kritika

Herold Ágnesről
Kardos G. György írta a kötet fülszövegét, majd egy egész fejezetet szentelt neki az Ez is én vagyok című könyvében. Hadd idézzek ebből: „(…) már az első mondatnál bizseregni kezdett az agyam, és - ahogy, mint kezdő író fogalmaznám - 'hevesen verni kezdett a szívem'”. - Herold Ágnesről Karafiáth Orsolya írt A Litera bemutatja rovatban.

Először egy kis személyes, hiszen furcsa lehet, hogy pont én mutatok be egy prózaírót… Herold Ágival egy irodalmi táborban találkoztam először, 1997 nyarán. A tábort a Berzsenyi Társaság szervezte, és én valahogy úgy keveredtem oda, Kaposvárra, hogy kezdőként küldtem verset a Somogyba, amit ők le is hoztak, és mellékelték a meghívót. Senkit nem ismertem, de ez akkoriban nem zavart, elindultam egyedül. A vonatnál várták az érkezőket a szervezők, Ágival egy kocsiba, Király Ágneshez osztottak be. (Király Ágival aztán mindketten külön-külön összebarátkoztunk, és nagyon jóban is maradtunk szegény Ági korai haláláig.) Ha már egy kocsiba kerültünk, úgy döntöttünk, legyünk egy szobában is. Remek egy hét volt, még élt Takáts Gyula bácsi is, többször lejött hozzánk, írtunk, ittunk, beszélgettünk, felmásztunk Ottó bácsival (ő egy helyi mindenes volt, néptáncos és szervező, állítólag ő készítette a legjobb velős pirítóst a világon – sajnos már ő is meghalt…) a csillagvizsgálóhoz. Aztán Herold Ágival a tábor végén címet-telefonszámot cseréltünk, és amikor úgy alakult (ami akkoriban igen gyakran alakult úgy), hogy kidobtak az aktuális albérletemből, becuccoltam hozzá vagy egy évre. Persze akkor már tudtam, hogy megjelent egy könyve, egy évvel ezelőtt, a Fényudvar, amiben két kisregény található (Fényudvar; Holdpark), tudtam, de nem olvastam.

Nem is tudom, milyen könyvet vártam Ágitól, de hogy nem olyat, amilyet végül elolvastam, az biztos. Kardos G. György (aki Ági apjának a barátja volt) írta a kötet fülszövegét, majd egy egész fejezetet szentelt neki az Ez is én vagyok című könyvében. Hadd idézzek ebből: „(…) már az első mondatnál bizseregni kezdett az agyam, és - ahogy, mint kezdő író fogalmaznám - „hevesen verni kezdett a szívem”. Pedig csak egy takarékos terjedelmű, köznapi mondatot olvastam, egyszerű alannyal és állítmánnyal és dísztelen jelzőkkel. De az a bizonyos meghatározhatatlan valami, ami hiányozni szokott azoknak a műveiből, akik az „utcáról jöttek be”, most nem hiányzott. Azután, ahogy olvastam, továbbra sem hiányzott. Hogy mi az a valami, ami minden erőltetettség nélkül, eszköztelenül is elbűvöli az olvasót, ezt - úgy gondoltam - közösen fogjuk megbeszélni Herold  Ágnessel, mert én magamtól aligha tudok rájönni. De ő közben a  második üveg sört kortyolgatta, és látszott rajta, hogy nem nagyon akar  hozzászólni, inkább azt állapította meg, hogy a sör nem elég hideg. Erre magamnak kellett kitalálnom, hogy valószínűleg a szemléletről van szó,  egy senkiéhez nem hasonlítható szenvedélymentes, önmagát sem  magyarázó szemléletről. De hogy mi tesz egy írást, amiben nincsenek fortélyos nyelvi játékok, mindenáron láttatni kényszerítő hasonlatok, igazi irodalommá, nem tudom. És hogy mi tesz egy lányt, aki spanyol szakos egyetemi hallgató, és napközben Cervantest elemez, igazi íróvá, ezt sem tudom. Borzasztó nagy rejtély nekem ez az egész irodalom. Herold Ágnes úgy adta át a kéziratát, hogy ez itt egy regény. Én ezt nem éreztem, de becsületszóra elhittem neki. Én egy igazi írónak becsületszóra minden szavát elhiszem.” Valahogy én is így voltam a szöveggel. A dísztelen, takarékos mondatokkal dolgozik ez a próza, így képes mégis láttatni és érzéseket közvetíteni. Ági a Fényudvar előtt nem foglalkozott írással. „Verseket soha nem írtam, ezért sokan hálásak lehetnek nekem – mondja erről -, nem írtam novellákat, naplót. Az első kisregényem csak úgy jött. Meg akart születni. Megíratta velem magát. Kardos G. György bábáskodott fölötte, szárnyai alá vett és apámnak mindig így dicsekedett: én vagyok az Ági igazi szülője, mert én szültem őt. Valóban, ő fedezett föl, fedeztetett föl velem egy olyan területet, amelyre vissza fogok térni tizenöt év hallgatás után.” Míg a Fényudvar Budapest és egy fiatal, a világra nyitó lány regénye (tudjuk ugye, hogy a fényudvar a lichthóf maga, míg a Holdpark a Vidámparkot jelenti?), addig az elkészült új mű (a címe még nincs meg) a szerelem és a szexualitás könyve. Úgy ír a női szexualitásról (nyersen, nyíltan, tisztán és egyértelműen), ahogyan még senkitől nem olvastam ezelőtt. Ági szlogenje ez: „nő vagyok nem feminista”. „Ezt teljes mellbedobással vállalom” – mondja, és majd ha a könyv megjelenik, megérti mindenki, pontosan mit is takar mindez. Nem is értem, hogyan tudott írás nélkül tölteni ennyi évet. (Közben megtanult a spanyol, angol és német mellett oroszul is, valamint edzővé képezte magát…).

Herold Áginak nincsenek kedvenc szerzői, csak kedvenc regényei. Szereti a világirodalmi gondolatokból, idézetekből táplálkozó, asszociatív technikát, amelyet Malcolm Lowry alkalmaz a Vulkán alatt vagy Venyedikt Jerofejev a Moszkva-Petuski című regényében. A magyar irodalom legtökéletesebb regényének Kosztolányi Pacsirtáját tartja. Belső időt szerkeszteni, történetet építeni, jellemeket egymás által lefesteni Szabó Magdától tanult meg. Ági egyszer azt mondta nekem, hogy az Őzet tudja kívülről. Ellenőriztem: tényleg, bárhol kezdtem el a regényt, ő tudta folytatni. Az új regényét (ami remélhetőleg jövőre meg is jelenik) olvasva is többször éreztem Szabó Magda hatását – de szigorúan csak hatásról és nem utánérzésről beszélek: a költői szépségű mondatok, és a mérnöki (mégsem kimódoltnak tűnő) szerkesztés okán. „Szabó Magda írja valahol – hivatkozik az nagy elődre Ági maga is - hogy ha egy mű meg akar születni, teherbe ejt valakit önmagával, és nem marad békében, amíg a világra nem jön. Utóbbi (második) regényem sem az én akaratomból fogant meg. Bár a fenti idézet szimbolikus, mert az alkotónak soha nincs neme, én, Herold Ági kénytelen vagyok kijelenteni: későn vettem észre, hogy ez a könyv már nyolcvan oldalasra hízott, nem tudtam visszaküldeni az anyjába, bár a szó szoros értelmében még nem jött világra, csak egy-egy részletet villantott magából az érdeklődőknek. Talán el akarja kiáltani magát helyettem is: itt vagyok, szerelemből, gyönyörből fogantam, mindenből, ami élet, amit a feministák halálra akarnak ítélni, én viszont élni akarok. Egy nő által, aki a feminizmust az emberiség mélypontjának tartja, a feminista szerzők silány propagandaanyagait nem tartja művészetnek, és az irodalom segítségével óhajtja az éterbe kiabálni az ősi igazságot. Csak közvetítőként. Szabó Magda mondta, mikor átadtam neki frissen megjelent kötetemet: „Szép nevet csináltál magadnak, lányom. Mert csak egy író találhat ki ilyet, hogy hirdetni akar valamit, amit más nem.” Kardos G. György után ő nevezett másodszor a szemembe így. Írónak. Hétköznapokon nem szoktam ezen gondolkodni, minek tartsam magam. Annak örülök, ha egyszerűen nőnek tartanak. A vezetéknevem ezt jelenti: hírnök, üzenethordozó. A közvetítő személye pedig nem lényeges. Csak az üzenet a lényeg. Ebben reménykedem, hogy sikerül átadni. Hogy honnan jön, nem tudom, csak remélem, hogy tiszta forrásból.”

A most közölt rövidpróza unikum Ági művészetében, ő inkább regényekben gondolkodik – azaz nem is gondolkodik, mint olvashattuk, hanem regények születnek meg benne. „Tuti, hogy te írtad – vádolt meg Keresztury, mikor még név nélkül elküldtem neki a Desdemona imáját. De most már neki is hinnie kell nekem, ha már Ági prózájában ismeretlenül is hitt…

***

Herold Ágnes író, fordító, szinkrondramaturg. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán Spanyol Nyelv és Irodalom szakon végzett. A hetvenes években született Budapesten, és bár három nyelvből fordít, sosem töltött hosszabb időt a magyar fővárostól távol. Élményanyagából két kisregény született: a Fényudvar című kötet, 1996-ban, az Ab Ovo kiadónál. 2011-ben kezdett újra publikálni, elsőként az Élet és Irodalom hasábjain.

A szerző portréját Kaunitz Tamás fotográfus készítette.

Karafiáth Orsolya