Interjú – 2012. szeptember 27.

Szálinger Balázs: A vershez nem kell szorgalom

Interjú–2012. szeptember 27.

Interjú

Szálinger Balázs: A vershez nem kell szorgalom

A magyar dráma napján, szeptember 21-én adták át többek között az évad legjobb magyar drámájának járó elismerést, amelyet idén Szálinger Balázs Köztársaság című drámája nyert el. A díjról, a kötetről, valamint a vers és a dráma viszonyáról kérdeztük a szerzőt. 


Három évvel ezelőtt, 2009-ben jelent meg Szálinger Balázs előző kötete az M1/M7, amely tisztán csak verseket tartalmazott, egészen pontosan hét év verstermését gyűjtötte össze benne a szerző. Az idei Könyvhétre megjelenő Köztársaság szépen illeszkedett a mostanában igen népszerű közéleti költészet műfajába, lévén közéleti-politikai kérdésekkel foglalkozik, de meg is haladja azt. A három külön részből álló, és részenként más-más műnemben íródott könyv (alcíme is ez: líra, dráma, epika) igazi monstrum: van benne egy szinte önálló kötetre is elegendő vers, egy Krisztus előtt 75-ben játszódó dráma, a Köztársaság (ezt díjazta most a dramaturg céh) és egy elbeszélő költemény, a Háború, amely a harmadik világháborúban játszódik.


Mit szóltál, hogy a Köztársaságot választotta a legjobb magyar drámának a Színházi Dragmaturgok Céhe?

Tudtam a díjról, de eddig kívülről néztem - meglepődtem, és nagyon megtisztelő. Azért továbbra sem gondolom magam drámaírónak.

Örök kérdés, hogy a drámai művek mennyire tudnak működni nyomtatásban. Mit gondolsz, miben más, mitől több és esetleg kevesebb a nemrég a Magvetőnél megjelent Köztársaság könyv alakban, és mit tud vagy tudhat majd az ebből készült / készülő színpadi változat?

Az idei POSZT-on Laboda Kornél az egész darabot megrendezte, a szokásos színházas húzások mellett, ezeket Faragó Zsuzsa végezte el. A díjátadón ebből voltak részletek. Igyekeztem élőbeszédszerűen írni a párbeszédeket, aztán majd kiderül, hogy szólal meg ez színpadon. Kötetben még nem jelent meg semmi, amit színpadra írtam, ebbe a könyvbe azért tettük bele, mert fontos pillére volt a koncepciónak.

A Literán olvasható kritikájában Lengyel Imre Zsolt azt mondja: “Szálinger persze korántsem a divat szavának engedelmeskedik, mikor a közéletiség mezejére lép; ellenkezőleg inkább, hozzá látszik felzárkózni a divat, hiszen ő már A százegyedik év című „lírai pamflet”-jében és részben az M1/M7 verseiben is ilyesmit művelt."  
A közéleti kérdésekben való megszólalás valóban fontos volt mindig számodra, azonban felmerül a kérdés, eljön-e vagy eljöhet-e szerinted az a pont, amikor már úgy érzed, mindent elmondtál, eleget szólaltál fel, sőt annyira abszurddá vált körülötted a közélet, hogy egyszerűen feladod, és nincs több mondanivalód, nem érzed többé fontosnak, hogy reagálj az országban, a világban folyó dolgokra. És ha ez így van, vajon mi jön utána?

Azért én ezer más dologról is írtam ebben a kötetben és korábban is. Nem is úgy mondanám, hogy "volt azért más is" - egyszerűen ez csak egy szelet, persze értem, most miért ez a legérdekesebb. A közélet Magyarországon eleve abszurd - amíg izgalmas és foglalkoztat, addig muszáj róla írni. Most vagy öt hónapja nem írtam egy sort se, és amúgy nem hiszem, hogy ez lesz a téma, ha újra írok.

Többször szoktál felkérésre darabot írni, ha jól emlékszem, egyszer azt mondtad, voltaképp mindegy is, hogy milyen célból születik egy darab, az alkotási folyamat ugyanaz. De mégis, mennyivel nagyobb motiváció az, ha a saját témáidból, a téged érdeklő kérdésekből indulsz ki?

Ez a mostani pont ilyen. Két évig gyűjtöttem hozzá a könyveket, és nagyon hamar megírtam. Ez a különbség. Felkérésnél nincs ekkora nekifutás, és nem készül el ilyen hamar.

A Köztársaság érdekes könyv, egyszerre van benne jelent a líra, az epika és a dráma. Mi alapján dőlt el, hogy milyen arányban keverednek benne a műnemek? Lehet azt mondani, hogy a különböző történelmi korok és különböző műfajok, amelyek mentén formálódik a cselekmény, meghatározzák, hogy milyen formában tálalod őket?

Ezt az arányt nem méricskéltem, például örültem volna, ha a darab nem foglal el ekkora helyet a könyvben, sok ismerősöm mondta is, hogy a drámát egyszerűen átugrották. A Háború terjedelmét sem állítottam be, az is hamar kibukó szöveg volt, ennyinél állt meg a végén. Verset, kötetbe való verset pedig nagyjából ennyit írtam az elmúlt három évben - még ha néhány verset azóta már ki is dobnék belőle. Szerintem a mondandók, a témák keresik a formájukat, nem a téma állt be mondjuk egy elképzelt dráma mellé, hanem fordítva.

Mit könnyebb írni számodra, verset vagy drámát? Tervezed-e, egyáltalán el tudod-e képzelni, hogy egyszer kipróbálod magad nem verses drámában is? Ha igen, milyen téma, hangulat, élmény lehet az, amelyből egy epikus dráma születhet?

A vers olyan, hogy vagy jön, vagy nem. Nem tervezhető - a drámával ellentétben. Nem tudom, melyik könnyebb  a vershez mindenesetre nem kell szorgalom, viszont ha nem adja magát, akkor csinálhatok akármit, nem lesz belőle semmi. Nem tudom elképzelni, hogy nem versben fogalmazok, nem hiszem, hogy akár próza, akár prózai (nem verses) drámám lesz valaha. Most legalábbis nem tudom elképzelni.


Szekeres Dóra