Interjú – 2009. március 19.

Pápuák a fejben

Interjú–2009. március 19.

Interjú

Pápuák a fejben
A március 17. és 30. közötti Frankofónia ünnepe alkalmából szombaton a budapesti Francia Intézetben lesz hallható a France Culture kultműsora, a Des Papous dans la Tête. A hatalmas népszerűségnek örvendő "banda" egyik tagját, a magyar származású Almássy Évát kérdeztük.

Az 1984 óta működő Des Papous dans la Tête ('Pápuák a fejben') című rádióadás, amely a France Culture-ön hallható, Franciaországban már-már egyfajta "kultadásként" ismert, és szombaton, március 21-én immár másodjára, a Frankofón Fesztivál keretein belül ismét Budapestre látogat. Az adás tavaly a fesztivál legnépszerűbb programja volt. Minek köszönhető ez a hatalmas népszerűség? Hogyan mutatná be a magyar közönségnek a Papous-t?  

Almássy Éva: A Papous-banda (la bande à Papous) egy kb. 20-30 fős csoport (írók, újságírók, egyetemi tanárok, egy színész, egy énekesnő, több filmes is – akik persze ugyanakkor esetleg írók egyben), de ennyien egyszerre soha sehol nem vagyunk láthatóak, hacsak nem, sajnos, az utóbbi időkben kétszer is, egy tag temetésén. Viszont minden szerda este 8-tól és csütörtök délután ¼ 3-tól a Francia Rádió kerek Szajna-parti székháza földszintjén, a 117-es stúdióban, négyen, öten, hatan irodalmi és nyelvi játékokat játszunk. Ezekből keveri be műsorvezetőnk, „karmesterünk” a komoly humorérzékkel és terjedelmes műveltséggel megáldott Françoise Treussard a minden vasárnapi, immár (s régóta) kultuszműsort. Népszerű az adás a jó hangulat és a sok poén miatt – s mert soha nem adja „alább”! Nem keressük a népszerű effektusokat, nincs lefelé nivellálás. A világirodalom régi és mai klasszikusai az alap s a francia nyelv. Ezen belül mindent szabad, csűrni, csavarni, újraalkotni, kifigurázni, leutánozni, leénekelni (a porondról). Nagyon egyszerű az összehasonlítás: a Karinthy-Kosztolányi-féle „marháskodásokat” (ez tudtommal az ő szavuk) tegyék át fejükben franciára.
 
Mit kell tudni a
Des Papous dans la Tête műsorvezetőiről,  szerkesztőiről?  

A. É.: Françoise Treussard a műsor (s egyéb legendás rádióadások) alkotójának, a zseniális rádiós Bertrand Jérôme-nak felesége és munkatársa volt. Húsz éven át együtt vezették, szervezték, idomították a „bandát” (hozzáteszem, hogy franciául ez kétértelmű szó, mert hullámsávot is jelenthet). Ma már Françoise egyedül szerkeszt, teljesen szuverén, a felvételt és a keverést Claude Giovannetti rendezőnővel és hangtechnikusokkal intézik. Mikor hív bennünket, soha nem azt kérdezi, akarsz-e jönni jövő szerdán dolgozni, hanem: jössz-e játszani? Kedves csapda, de csapda: csak miután igent mondott az ember, akkor tudja meg, mit s kivel fog játszani. Általában minden típusú játékból több példányt viszünk, egy egyszerű példát veszek: a körülbelüli egybehangzások (homofóniák). Jössz játszani szerdán? Igen. S erre Françoise lediktál három mondatot, lehet irodalmi idézet vagy akár (ritkábban) újság főcíme (a politikát elég nagy ívben kerüljük), s írunk mindnyájan otthon három történetet, ami ezzel a mondattal kezdődik, a közepére illesztünk egy átmeneti homofóniai fordítást, s a zárómondat megint homofónia lesz. Abszolút semmi nem jut eszembe hirtelen magyarul. Mondjuk, kezdenénk a „Hej, mi a kő, tyúkanyó kend!” mondattal a históriát és fűznénk a IV. Henrik híres vasárnapi tyúklevesével, a tyúkanyó borzalmasan félne, már majd elvágnák a nyakát a király parancsára, de mikor a napi újságra (mondjuk Népsport, ha az még ugyan létezik), fektetik szegény fejét, észrevenné, hogy abszolút nem vasárnap van, sőt, nem is akármilyen hétköznap, hanem böjt, szóval „Tej a menő, húshagyó kedd!” Rettenetes gyatra példa, most aztán kérdezhetik újból, vajon miért ilyen népszerű a műsor! Felejtsük el a tyúklevest. A lényeg, hogy más játékok (nagyon sokfajta van) lényege, hogy ott helyben válaszolunk egymásnak, 20 perc áll rendelkezésre, s a rögtönzést azonnal felvesszük. Na egy, nem botcsinálta példa: egyikünk mintha megtalálta volna Marcel Proust kiadatlan levelét... Leninhez! Gyakorlati tanácsokat kér tőle, hihetetlen mulatságos – mert váratlan. Na erre valaki válaszol a stúdióban vagy a Lenin nevében vagy pedig kitalál valami ötletet, hogy a szovjet posta elkeverte, s húsz vagy negyven év múlva jön a hivatalos válasz, ami azzal kezdődik, hogy mint köztudomású, a bolsevik posta a világon a leggyorsabb.  
 
Ha jól tudom, két és fél évvel ezelőtt csatlakozott a csapathoz, levelét így fejezte be: "Próbáljanak ki!". Kipróbálták, azóta is az adás tagja. Hogy jött az ötlet? Nem francia anyanyelvűként nem nehéz lépést tartani?   

A. É.: Május 10-én lesz a 3. évfordulóm (viszek is majd egy üveg pezsgőt a felvételre, mindenki ünnepli a saját „papou születésnapját”). Nagyon vágytam ebbe a műsorba, barátok is mondták, odavaló lennék. Volt régebben egy napi változata, én akkor irodalomkritikus voltam a France Culture-ön, felálltam a mikrofontól, s felzendült a zenéjük, már akkor kedvem lett volna „átlépni” a falon. Nem én vagyok az egyetlen idegenajkú. Van a nagyon híres argentin származású rendezőnő, Nelly Kaplan, a szintén argentin eredetű ugyancsak híres festő, Ricardo Mosner, volt/van egy másik nagy festő, Henri Cueco (de neki nincs akcentusa – nekem van, nagyon szeretik a hallgatók, a hangomat is). Szóval előnye is van, a kreativitáshoz is nagy kapukat nyit a másik kultúra, s az, hogy a nyelvben semmi sem szent és sérthetetlen.
 
Megjelennek az adások nyomtatott változatban is?  

A. É.: Két gyűjteményes kötet jelent meg ezidáig. De az igazán rádiós hatások, az tiszta „oralitás”, lehalkul nagyon a könyvlapon.
 
Honnan jött az adás címe? Pápuák a fejben?
 
A. É.: Valójában nincs köze a Pápuákhoz, csak homofónia és szójáték, „chercher des poux sur la tête”, bogarat (tetvet) keresni valaki fején, az kb. azt jelenti, össze akar veszni, ürügyet keres. Ennek a burleszk tagadása az adás címe, kb. „Nincsbogár a fejben”, s értse, aki akarja.  
 
Gyakran hozzák kapcsolatba a Papous csapatát az OULIPO-val. Miért? 

A. É.: Mert két OULIPO-tag is Papous (Jacques Jouet – fantasztikus író és költő, aki tavaly is, idén is jelen van a budapesti gárdában, és Hervé Le Tellier). Azontúl több játék OULIPO-eredetű – de a zömére nem feltétlenül jellemző, mert hangzania kell, nem lehet vízuális, írásbeli az eredmény.
 
Milyen közönséget várnak a Francia Intézetbe szombat este?

A. É.: Az volna jó, ha mindenki barátokkal jönne, mert aki nem jön, az sajnálhatja utána! Francia tudás elengedhetetlen, de már alapfokúval is lehet sok mindent követni, s hát a jó hangulat ragályos. Tavaly fantasztikus volt a közönség, minden korosztály, sokfajta ember, s mégis azonnal közösség, nem csak közönség.
 
22 évesen ment ki Franciaországba, azóta több regénye is megjelent franciául, magyarul a Virgo jelent meg 2000-ben Gulyás Adrienn fordításában. Magyarul szokott írni? Min dolgozik jelenleg?


A. É.: Magyarul – jaj, hát látták a tyúkanyós kudarcot. Magyarul levelezek néha. Sajnálom, hogy a második regényem nem fordítottam le én magam. Így a nővérem, akiről szól, akihez írtam, már soha nem olvashatja el. Most a kislány mint olyan fogalmáról írtam apró tanulmánykötetet és szeptemberben egy gyerekkönyvem is meg fog jelenni, talán azt is jó volna lefordít(t)a(t)ni. Írok rendszeresen rádiójátékokat is, de nagyon szeretnék már a regény műfajához visszatérni.

Marczisovszky Anna