Interjú – 2011. május 6.

Andreï Makine - A harmadik születésről

Interjú–2011. május 6.

Interjú

Andreï Makine - A harmadik születésről
Alszunk, dolgozunk, fogyasztunk – a rendszer érdeke, hogy így éljünk, gondolkodás nélkül, amit a nyelv is kiszolgál. Ettől a totalitárius nyelvtől segíthet felszabadítani a regény, az irodalom nyelve - mondja Andreï Makine, akivel a könyvfesztiválon Marczisovszky Anna beszélgetett.



A magas, szikár, szűkszavú Andreï Makine-t, az Ab Ovo kiadónál megjelent A francia hagyaték szerzőjét talán nem kell bemutatni a magyar olvasóknak, legalábbis a könyvfesztiválon megrendezett olvasótalálkozó közönségének létszámából ítélve. Az orosz származású, francia nyelven író Makine kezdetben kimérten, precízen válaszol a kérdésekre. Az egész világegyetem zenei, gondoljunk a szférák zenéjére, de mivel a mai világban elvesztettük ritmusérzékünket (régen az emberek énekeltek a földeken, érezték a munka ritmusát), sok a depressziós, nem találjuk a helyünket.
Majd hirtelen felélénkül, amikor alteregója, Gabriel Osmonde legutóbbi regényéről, az Alternaissance-ról (’Alterszületés’ – ’mássászületés’) kezd beszélni. Ha belegondolunk, hogy egy ember élete mindössze 20-25000 napból áll, megértjük, miért van szükség az ember biológiai és társadalmi születésén kívül a harmadikra, az alternaissance-ra, ami lehetővé teszi, hogy az ember ne behelyettesíthető, üres zombiként élje életét. Alszunk, dolgozunk, fogyasztunk – a rendszer érdeke, hogy így éljünk, gondolkodás nélkül, amit a nyelv is kiszolgál.  Ettől a totalitárius nyelvtől segíthet felszabadítani a regény, az irodalom nyelve. A szerzővel az olvasótalálkozó után beszélgettünk.


Szoboszlai Margit, regényeinek magyar fordítója azzal kezdte a beszélgetést, hogy nagyon kevés dolgot árul el magáról, így inkább szereplőit veszi elő, hogy beszéljenek a szerző helyett. Egyetért ezzel?

Jól tette! Ma, az internet korában, bármit le lehet írni. Mindenfélét olvastam már magamról, sosem létezett frusztrációkról, neurózisokról, hamis állításokat is. De sosem helyesbítek, hiszen ennek nincs jelentősége. Flaubert azt mondta, az írónak sosem szabad önmagáról beszélnie. Az író élete a könyvei, és ez a lényeg. Minek beszéljek magamról, a koromról, az életemről? Ez nem érdekes. A lényeg a regényekben van.

Tehát a szereplői tényleg maga helyett beszélnek?

Ők én vagyok! Én sokkal inkább vagyok a szereplőim, mint most az a fáradt ember, akit itt lát, magával szemben. A szereplőimben összesűrűsödik mindaz, ami én vagyok legbelül, az álmaim, a gondolataim.

Az imént az Alternaissance kapcsán azt mondta, hogy az írónak meg kell teremtenie azt a nyelvet, amely felszabadíthat bennünket a totalitárius nyelvtől.

Alternaissance, jegyezze meg jól a címet, mert bár egyelőre kevéssé ismert, de ez egy fontos regény lesz, lassacskán megismerik majd. Arról szól, hogy mi történik, ha nem akarunk többé komplett idióták lenni, ha elegünk lesz ebből a hatalmas gépezetből, amelyben élünk. Az emberek focit néznek, dolgoznak, gyereket csinálnak, esznek… és azután minden kezdődik elölről, a társadalom tette ilyen idiótává az embert. Ez mindenkinek megfelel. És miért? Mert az ilyen emberek nem csinálnak forradalmat. Nem izgatják magukat. Mindent elfogadnak. Csökkentik a fizetésüket – elfogadják. A társadalom így kitermeli a saját rabszolgáit. Ahogy a kommunizmusban adtak egy kis lakást egy kis fizetéssel, hogy ne izgágáskodjanak, ugyanaz zajlik a nyugati társadalmakban. Az agyat ürességgel töltik meg, miközben azt érezhetjük, hogy tele van, hiszen van benne egy kis foci, egy kis fizetés, egy kis élelem. De ennyi. A biológiai és a társadalmi lény létezik, mindössze körülbelül húszezer napig, aztán meghal. Mint egy kis légy, ugyanúgy. Ha az ember fel akar lázadni, és azt mondja, nem, én más is vagyok, ebben az esetben az alternaissance mellett dönt.


És ebben mi az írói nyelv szerepe?

Hogy elmagyarázza az embereknek, hogyan lehet eljutni ehhez az alternaissance-hoz. Ez a könyv nem filozófiai értekezés. Átélt tapasztalatokon alapszik. Az életemben sokféle emberrel találkoztam. A regényben leírom, hogy egy amerikai börtönben találkoztam olyan bűnözőkkel, akik nem öltek, de megpróbáltak ölni. Az egyik barátom, aki előadásokat szervezett ezeknek a bűnözőknek, ő dolgozta ki az alternaissance, a három születés ötletét. Az emberek arca megváltozott, ahogy hallgatták őt, mert a barátom megtalálta hozzájuk a nyelvet. Mert megtalálta azokat a szavakat, amelyekkel még ezek az emberek is megértették.
Gabriel Osmonde harmadik regénye, a L’Œuvre de l’amour egy erotikus filmeket készítő fényképész tapasztalatából indul ki. Az Egyesült Államokban naponta tízezrével készülnek pornófilmek. Míg mi itt ülünk, udvariasan beszélgetünk, jól érezzük magunkat, ezekben a percekben olyan filmeket forgatnak, amelyekben nők szenvednek, és úgy bánnak velük, mint az állatokkal. Egy ilyen nő élménye alapján írtam meg ezt a regényt. Több ezer nő bocsátja ily módon áruba magát. Hogyan lehet kiszakítani őket onnan, milyen szavakkal állíthatjuk meg a társadalom ördögi gépezetét?

A költészet nyelvével?

Nemcsak a költői nyelvvel, az alternaissance nyelvével. Meg kell értetni az emberekkel, hogy az életük több annál, mint hogy dolgoznak, esznek, családjuk lesz, majd meghalnak. Ha tényleg csak ennyiről szól minden, akkor az egész semmit sem ér, hiszen minden élet felcserélhető lenne, valaki szegényebb, valaki gazdagabb, de a lényeg nem változna, mert nincs igazi lénye. Az igazi én az alternaissance. Gabriel Osmonde négy regénye erről beszél.

Hozzájárulhatott az alternaissance gondolat megszületéséhez az, hogy másik országból származik, és így más nézőpontból látja a dolgokat?

Másik országból származom, de fiatal katonaként megjártam a háborút Angolában, láttam testközelből a halált, több hónapot töltöttem Afganisztánban. Átestem egy kómán is, amikor az ember gyakorlatilag halott, mégis lát dolgokat. Aztán átéltem a visszatérést is, ez nagyon furcsa tapasztalat, a katonaorvosok sok mindent elmagyaráztak erről, látták, ahogy újjászületek, de új identitással. Ezt is megírom az Alternaissance-ban .

2004-es Várakozás című regényéért megkapta a legjobban filmre adaptálható regény díját.  

Igen, jelenleg Amerikában készül A francia hagyaték filmváltozata. Ez nagyon furcsa, hiszen gondolhattuk volna azt is, hogy franciáknak kellene elkészíteniük a filmet. Én mégis nagyon örülök, mert az, aki megvette a jogokat, egy milliárdos, akinek megtetszett egy kevéssé ismert, fiatal rendező dokumentumfilmje. Felhívta a rendezőt, és azt mondta neki, tessék, minden pénzt megkap, imádom azt, amit csinál, keressen egy ötletet. És a rendező azt mondta, már megvan az ötlet: Makine az.

A beszélgetésen említette a „mindent kiszimatoló” újságírókat, akik nemrégiben leleplezték, hogy Gabriel Osmonde neve valójában Makine-t rejti. Most, hogy már az olvasók is tudják, hogy ki is Osmonde valójában, szüksége lesz egy új névre, aki ismeretlen a közönség előtt?

Osmonde nem fog megszűnni, továbbra is írni fogok a neve alatt.

De lesz más álnév is?

Gondolkodom rajta. De tudja, Osmonde egyelőre kevéssé ismert, saját erejéből élhet tovább. Franciaországon kívül is meg fogják ismerni a nevét.
(Köszönet Szoboszlai Margitnak az együttműködéséért)

Marczisovszky Anna