Publicisztika – 2014. február 25.

Nézés

Publicisztika–2014. február 25.

Publicisztika

Nézés

Aztán egyszer megverték az utcán. A fiatalember leszegett fejjel közeledett feléje, és szinte oda se nézve, bármiféle megjegyzés nélkül ütött bele ököllel az arcába, aztán beugrott egy autóba, és elhajtott. Kisléti Bélának összetört a szemüvege, a szeme alatt nagy folt keletkezett. - Szijj Ferenc 2Flekken.


Kisléti Béla fordító (prospektusok, brosúrák és egyéb dokumentumok gyors fordítása) nem szerette, ha megnézik. Az első trauma ezzel kapcsolatban talán a sorozáson érte őt, amikor alaposan megnézték tetőtől talpig, lemérték a magasságát, súlyát (és persze alkalmasnak találták, bár már akkor is gyengén látott), bár nem emlékezett rá, hogy ezt akkor ő olyan nagy traumaként fogta volna fel, de tudta, attól még nagyon is lehetséges, hogy az volt, csak esetleg elfojtja. Amire őstraumaként emlékezett, az egy parkolás volt. Még megvolt az autójuk, amit a felesége hozott a házasságba, amikor egyszer nem talált helyet a saját utcájukban, a szomszéd utcában kellett leparkolnia. Ügyesen betolatott két autó közé, elsőre sikerült, kiszállt, bezárta az ajtót, és akkor vette észre, hogy egy öregember a túlsó oldalról nézi őt olyan alattomosan gyanakvó nézéssel, és nyilvánvalóan nézte már azt is, ahogy leparkolt. Akkor ennek semmi jelentőséget nem tulajdonított, ment haza. Másnapra kiszúrták az autó két kerekét. Nem tudta máshoz kötni a dolgot, mint az öregember nézéséhez, bár magyarázatot ez nem adott a dologra.

Aztán egyszer megverték az utcán. A fiatalember leszegett fejjel közeledett feléje, és szinte oda se nézve, bármiféle megjegyzés nélkül ütött bele ököllel az arcába, aztán beugrott egy autóba, és elhajtott. Kisléti Bélának összetört a szemüvege, a szeme alatt nagy folt keletkezett. Csak arra tudott gondolni, hogy a fiatalember előzőleg kinézte őt magának mint ideális áldozatot a vak dühéhez, vagy ha nem, akkor úgyszólván az ütéssel nézte meg, az ütéssel vonta kétségbe az ő jogszerű létezését, mert ugye az öregember nézése is valami ilyesmit jelenthetett, és mindenki, aki megnézi őt az utcán, furcsának találja, hogy ő egyáltalán ott van, és használni meri az utcát. Hangsúlyozni kell, hogy ez nem egyszerű kisebbrendűségi érzés volt, mert egyébként, ha a járókelők annak rendje és módja szerint csak rápillantottak Kisléti Bélára, tudomásul vették a jelenlétét és a gyalogos közlekedésben elfoglalt helyét, és szépen elmentek mellette, akkor nem volt semmi baj, akkor ő is a legnagyobb nyugalomban, baljós előérzetek nélkül ment a dolgára.

Most is épp a dolgára indult, a felesége felírta egy cédulára, hogy mit kell hozni a boltból, pénzt is adott neki, nagyjából annyit, amennyi a listán szereplő dolgokhoz kell, de ez mindig egy kicsit lutri volt, nem baj, azt Kisléti Béla már könnyen el tudta dönteni, mi az, ami nem sürgős létszükséglet, ott lehet hagyni a pénztárosnál. Befordult a szomszéd utcába (nem abba, ahol az az eset történt az autógumikkal), és pár lépés után észrevette, hogy nézi őt valaki a túloldalról.

Ott állt egy asszony, és nézte őt. Hogy mióta állt, azt Kisléti Béla nem tudta, lehet, hogy már órák óta ott állt, és várta, hogy ő arrafelé jöjjön, és megnézhesse őt, de az is lehet, hogy már órák óta jött, és csak amikor meglátta Kisléti Bélát, akkor állt meg, hogy jobban láthassa. Ősz haja kissé zilált volt, hosszú hálóingszerű ruha volt rajta, azon egy ballonkabát, amit a kezével fogott össze a hasa előtt.

Kisléti Béla, ahogy egy pillanatnyi, alig észrevehető megtorpanás után ment tovább, hálával gondolt a roncsautó-kereskedőre, aki hajlandó volt befogadni az autójukat, mert most legalább nem kellett azon törnie a fejét, hogy miképpen töltse az éjszakát az autójukban, jártassa-e a motort egész éjjel, vagy hozzon hálózsákot, fegyvernek botot-e vagy kést, kávéból hány termosszal, mert aludni nyilván nem lehet. De akkor mi fog történni? Befordul a sarkon, és ott már várja egy társaság, amelyet egy kárvallott megrendelő bérelt fel, hogy megbosszuljon egy fordítási hibát, mert ő „kihagyhatatlan ajánlat" helyett véletlenül „hajmeresztő átverést" fordított egy idegenforgalmi vagy árubemutató prospektusban? Rendőrök razziáznak a bolt előtt, és szemüveges férfit keresnek negyven és hetven között valami kiszivárogtatás miatt? Netán odébb, ha tovább megy, az egyik háztetőn feketén dolgoznak valakik, egy gerendát akarnak kiemelni a helyéről, miközben vodkát isznak, és előbb-utóbb megbotlik az egyikük? Vagy valami választási ajánlást kér tőle számon ez az asszony, egy önkéntes pártaktivista, pedig ő még el se döntötte, hogy melyik pártra fog szavazni, arra-e, amelyik több pénzt adna az embereknek, vagy arra, amelyik kevesebb pénzt venne el tőlük, esetleg egy harmadikra, amelyik rendet ígér, vagy egy negyedikre, amelyik tisztaságot, szigort, fegyelmet, hiszen arra is tagadhatatlanul szükség lenne az államélet számos területén. Ezt ő most hogyan döntse el itt helyben, hasraütéssel, amikor az ország sorsa múlik rajta? Akkor most mit csináljon, lassított a léptein Kisléti Béla, forduljon vissza, zárkózzon be a lakásba, húzza ki a telefont, bújjon el egy pokróc alá?

– Fiatalember, adjon egy százast! – kiáltotta utána az asszony. Nem is kérés volt ez, inkább felszólítás, majdhogynem támadás.

Kisléti Béla megtehette volna, hogy megy tovább, mintha nem is hallott volna semmit, mégis visszafordult, átment a túloldalra, és az asszony kezébe nyomott egy százast. Legfeljebb nem veszek lisztet, gondolta, valamennyi még biztos van otthon.

 

Szijj Ferenc