Publicisztika – 2017. november 22.

Kőbányai János köszöntése

Publicisztika–2017. november 22.

Publicisztika

Kőbányai János köszöntése

De az, hogy magyar-zsidó kultúra, irodalom nemcsak hogy létezett, hanem igen nagy szerepet is játszott annak a szellemi világnak kialakításában, melynek mi ma örökösei vagyunk, tagadhatatlan s tagadhatatlanul fontos. S hogy Kőbányai János fáradhatatlanul gondozza ezt a hagyományt, értelmezi, kiadja, könyveket ír róluk, igen nagy szolgálatot tesz a magyar kultúrának. – Kőbányai János Komlós Aladár-díjához Heller Ágnes mondott laudációt.


Nagy örömömre szolgál, hogy köszönthetem Kőbányai Jánost a Komlós Aladár-díjjal való kitüntetése alkalmával.

Kőbányai háromszor érdemelte ki ezt a díjat. Először mint Komlós Aladár műveinek kiadója, másodszor mint Komlós Aladár műveinek értelmezője, ismertetője, harmadszor és legfőképpen mint Komlós Aladár művének folytatója.

Mint a Múlt és Jövő kiadó igazgatója, Kőbányai három könyvet adott ki Komlós Aladár életművéből. Az először az 1947-ben megjelent s már régen nem elérhető Irodalmunk társadalmi háttere címűt, egy Komlós Aladár műveiből készült kitűnő válogatást Bevezetés a magyar-zsidó irodalomba címmel, s végül A magyar zsidóság irodalmi tevékenysége a XIX. században című könyvet. Az utóbbinak különlegesen nagy jelentősége van. A könyv kéziratát ugyanis a szerző nevelt fia véletlenül találta meg a pincében. Kőbányai nemcsak kiadta, hanem hosszú előszóban értelmezte és méltatta is ezt a művet, fájlalva, hogy Komlós nem folytatta. Nemcsak, hogy nem folytatta, de ki sem adatta. Ez különben egy megoldandó rejtély, tekintve, hogy Komlós 1980-ig élt, tehát sem idő, sem alkalom nem hiányzott a folytatáshoz. A rejtélyt nem hogy nem oldja meg, hanem inkább növeli, hogy Komlós utolsó zsidósággal kapcsolatos írása 1947-ből a Holokauszt áldozatairól való megemlékezés.

Még egy Kőbányai kiadta könyv kapcsolódik közvetlenül Komlós művéhez, bár azt nem Komlós írta. Ezt a könyvet már Komlós műve folytatásaként írhatnám le. A Két évszázad magyar-zsidó költészete című vállalkozás első részének több mint 800 oldalas kiadásáról van szó. Ebben a hatalmas vállalkozásban közölt költeményeket úgy is olvashatjuk mint Komlós véletlenül megtalált történetének illusztrációit. Komlós, életében kiadatlan könyvében például a magyar-zsidó irodalom első költőjének Heilprin Mihályt tarja. Most, ebben a kötetben olvashatjuk Heilprin Mihály 1846-48 között írt néhány „köztársasági dalát", érzékeljük hazafiasságát, az elfogadottság iránti vágyódását is. A korai (Kiss József előtti) magyar zsidó költészet kiemelkedő alakjának Ormódi Bertalant tekinti. Nos, ebben a versgyűjteményben olvashatjuk Ormódi számos költeményét, melyekben ő  – 1861-ban – az asszimilációt dicsőíti. A „maga idejében" (1912-ben) feltűnik Komlós Aladár néhány verse is (költőként kezdte a pályáját), melyekben hol a természetet dicsőíti, hol hithű és szegény őseit emlegeti. A válogatásban helyet kap Kiss József minden olyan verse, melyekre Komlós hivatkozik, akár ellenérzéssel, akár szeretettel. (A Kiss József hírnevét megteremtő Simon Judit balladát például Komlós nagyon nem szereti).

Kőbányai, mint mondtam, folytatta Komlós művét. Doktori disszertációját a jeruzsálemi egyetemen is egy Komlós-témából írta, a magyar-zsidó kultúra és ezen belül a magyar-zsidó értelmiség kialakulásáról az első világháborúig, majd folytatja a történetet egészen a Holokausztig. Magyarul két különböző kötetet jelentetett meg a disszertáció témájából.

Az egyik Szétszálazás és újraszövés címen a kérdést két folyóirat köré rendezte. Az egyik a Nyugat, a másik a Patai szerkesztette Múlt és jövő. A két folyóirat körülbelül egy időben jött létre, s körülbelül egy időben szüntették is meg. Nem lehetett volna jobb alanyt találni a magyar zsidóság különböző rétegeinek, azok jellegének és szerepének bemutatására, mint ez a párhuzamos folyóirat-életrajz. Hogyan váltak a zsidók magyarrá? Miért és hogyan lesznek a modern városi kultúra élharcosaivá? Úgynevezett „urbánusokká"? Illetve hogyan fordulnak néhányan vissza az ősi kultúrához, vagy tapogatóznak más irányba, a cionizmus felé? Mitől magyar a magyar-zsidó kultúra s az azt különösképpen hordozó értelmiség, annak ellenére, hogy a magyar szellemiség számos megtestesítője a zsidóságot magától s ezzel a magyarságtól is idegennek érzi? S mitől zsidó a magyar-zsidó kultúra, holott számos képviselőjük nem is akart zsidóságáról hallani? Kőbányai újra nekiveselkedett ennek a Komlós számára is alapvetőnek tekintett kérdésnek, s lépésről lépésre, azaz korszakról korszakra megvilágította és értelmezte a konfliktusmező alakulását.

A másik könyv, melyben Kőbányai gyümölcsöztette a disszertációja megírása folyamán áttanulmányozott hatalmas anyagot, A magyar-zsidó irodalom története, a szépirodalom mellett a zsidóságnak a tudományos irodalomban játszott szerepét is elbeszéli. Változik a korszakhatár is: a Holokauszt-irodalom nemcsak helyet kap, de jelentős szerepet játszik a történetben. Egy olyan magyar-zsidó irodalomról beszél itt Kőbányai, melyre, mint tudjuk, Komlós már nem tért ki, szabad teret hagyva folytatójának.

Egyes kritikusok Kőbányai szemére hányták, hogy szép könyvet írt valamiről, ami nincs. Magyar-zsidó irodalom ugyanis nincs. Nem ezek a kritikusok az elsők, akik a kettős identitásból fakadó irodalom létezését kétségbe vonják. Irving Howe például azt nyilatkozta, hogy amerikai-zsidó irodalom nincs, a zsidó irodalmat jiddisül írják. Ahogy itt Pesten, egy könyvhét alkalmával, Jehoshua izraeli író, jegyezte meg: magyar-zsidó irodalom nincs, a zsidó irodalmat héberül írják.

Én nem így látom. Ha kizárólag a nyelvet azonosítjuk az irodalommal, akkor nőirodalom sem létezne. A művészetben s nemcsak a költészetben, igen nagy szerepe jut az érzelmi tapasztalatok tudatos vagy nem tudatos kifejezésének, s a kettős identitás vagy identitászavar ebben az érzelmi tapasztalatban nagy szerepet játszik. Senki sem tagadná manapság, hogy az ír írók/költők (Shawtól Beckettig) sajátos szerepet játszottak az angol nyelvű irodalomban.

A kérdést azonban nyitva hagynám, hogy ma van-e magyar/zsidó irodalom. Ennek a kérdésnek nincs sok köze a kétségtelenül létező antiszemitizmushoz, mivel az antiszemita érzület manapság nem ölt magas kulturális formát, mint annak idején a népies irodalomban. Míg a modernitás előharcosai közül igen sokan voltak zsidók, s a népiesek között igen kevesen, ma az egész magyar irodalom modern. Talán ezért is mondta a népi irodalom utolsó jelentős költője, Csoóri Sándor, hogy a magyar irodalom elzsidósodott.

S fordítva, míg a magyar-zsidó költők, írók első generációja majdnem teljesen, későbbi generációja részben, kisvárosi vagy falusi ortodox, hagyományőrző családból származott, a Holokauszt után már nincs zsidó a falvakban, kisvárosokban. Ennek a hagyományőrző rétegnek, a maga szokásaival, modorával, asszimilációs igényével ugyanúgy nyoma veszett, mint az a kisparaszti és zsellérvilág, melynek talajából a népies mozgalom fakadt.

De az, hogy magyar-zsidó kultúra, irodalom nemcsak hogy létezett, hanem igen nagy szerepet is játszott annak a szellemi világnak kialakításában, melynek mi ma örökösei vagyunk, tagadhatatlan s tagadhatatlanul fontos. S hogy Kőbányai János fáradhatatlanul fedezi fel az ehhez a hagyományhoz tartozó műveket és művészeket, hogy gondozza ezt a hagyományt, értelmezi, kiadja, könyveket ír róluk, igen nagy szolgálatot tesz a magyar kultúrának. Ráadásul figyeli, számon tartja, értelmezi a mai magyar szépirodalom és tudományos irodalom termékeit, bármilyen forrásból fakadnak is. Így folytatja ma azt, amit Komlós Aladár a múlt század első felében elkezdett.

Kedves János, gratulálok a kitüntetéshez!

Heller Ágnes