Publicisztika – 2019. január 28.

K. Horváth Zsolt: Ni Dieu Ni Maître – A tanár című sorozat politikuma

Publicisztika–2019. január 28.

Publicisztika

K. Horváth Zsolt: Ni Dieu Ni Maître – A tanár című sorozat politikuma

A mai Budapesten játszódó történet szempontjából A tanár forgatásához izgalmas helyszínt talált a stáb: a fiktív Kőrösi Csoma Sándor Szakgimnázium ugyanis a 2008-ban bezárt Fényes Elek Közgazdasági Szakközépiskola – felújított – épületében rendezkedett be. – K. Horváth Zsolt 2flekken.


„A körülmények megváltozásáról és a nevelésről szóló materialista tanítás megfeledkezik arról, hogy a körülményeket az emberek változtatják meg és a nevelőt magát is nevelni kell. (...) A körülmények megváltoztatásának és az emberi tevékenységnek vagy önmegváltoztatásnak egybeesését csak mint forradalmi gyakorlatot lehet felfogni és racionálisan megérteni".

Karl Marx: Tézisek Feuerbachról, 3.

1. Demokratikus értékpolitika és televíziós kultúra

Ha elfogadjuk azt az állítást, hogy a televíziós műsorpolitika politika, akkor A tanár című, immáron második évadába lépő sorozat akarva-akaratlanul a magyar oktatáspolitikai helyzet egyik lényeges kritikusává lépett elő. Jóllehet a Kovács Dániel Richárd dolgozatának minden bizonnyal legfontosabb feladata a szórakoztatás, ám az egyes epizódok, mint látni fogjuk, olyan társadalmi–politikai témákat érintenek, melyekkel alig rejtetten tanítani is szeretnének a készítők. A szórakoztatás és tanítás horatiusi gondolata természetesen a legkevésbé sem elvetendő cél, annál is kevésbé, merthogy a magyarországi köznevelés olyan borzalmas állapotban van hosszú évek óta, hogy – e sorok írójának szemében – A tanár című sorozat feltűnése az RTL műsorpolitikájában szinte politikai tettnek minősül. Egyik oldalt természetesen továbbra is megkerülhetetlennek tartom azt, hogy az oktatás és nevelés úgy pedagógiai, filozófiai, mint szociológiai–társadalomtörténeti megközelítései feltárják a jelenlegi helyzet tarthatatlanságát, továbbá példákkal mutassanak rá az alternatívára, ám a másik oldalt muszáj e kérdéskörnek népszerűbb, fikciós formában is hangot adni, hisz vitathatatlan, hogy így több emberhez jut el, s ezzel növelheti a kritikai gondolkodás terjedésének esélyét.

Márpedig ebből a szempontból A tanár karakterei (tanárok és diákok), történetvezetése, a szimbolikus Budapesten elhelyezett fiktív helyszínei, de legfőképpen az egyes epizódokat kitöltő főtémák olyan tudatosságról adnak számot, melyek elemzésre érdemesek. E rövid kis írás nem tartja céljának azt, hogy A tanár esztétikai elemzését adja, mindössze abból szemezget, hogy milyen képét adja a kortárs társadalomnak szociológiai, kulturális, pedagógiai és társadalmi nemi szemszögből. A magyarországi oktatáskutatás lépten-nyomon azt hangsúlyozza, hogy hazánk oktatási rendszere az egyik legigazságtalanabb a térségben, amennyiben szinte kizárólag a szülők osztályhelyzete befolyásolja a tanuló iskolai előmenetelét. Minél gazdagabb a szülő, annál nagyobb esélye van gyermekének arra, hogy képességeihez méltó iskolát találjon magának. Ez önmagában még nem volna probléma, a gond ott kezdődik, hogy a szegényebb családból származó gyermekeknek ez sem anyagi, sem szociokulturális szempontból nem adatik meg; innen érthető meg az a megjegyzésem, miszerint a társadalmi igazságosság szempontjából a magyar iskolarendszer döbbenetesen egyenlőtlen. Mit kezd ezzel a helyzettel a sorozat?

2. Osztály–helyzetek: a szüzsé és a fabula

A mai Budapesten játszódó történet szempontjából A tanár forgatásához izgalmas helyszínt talált a stáb: a fiktív Kőrösi Csoma Sándor Szakgimnázium ugyanis a 2008-ban bezárt Fényes Elek Közgazdasági Szakközépiskola – felújított – épületében rendezkedett be.

Fényes Elek Közgazdasági Szakközépiskola, 1959, Fortepan

Egy „szellemiskola" ilyesfajta szimbolikus feltámasztása önmagában is pozitív gesztus. Jóllehet a sorozat maga nem mondja ki, hogy hol található a gimi, de az Újbudán, a Móricz Zsigmond körtér mellett lévő ismert bevásárlóközpontot nyilván sok fővárosi néző azonnal be tudja azonosítani. Ebből fakadóan – kőhajításnyira a József Attila, a Szent Imre és a Szent Margit Gimnáziumtól – az alkotóknak meg kell küzdeniük a „budai iskola" stigmájával, hisz ha nem ezt tennék, akkor a társadalmi egyenlőtlenségek korrekciójáról mondottak fabatkát sem érnének. A helyszínt egyfelől a – néhány évvel ezelőtt megalkotott, lényegében a szakközépiskolai képzést felváltó – szakgimnáziumi minőség (mely nagyjából kizárja az „elitgimi" státuszát), másfelől pedig a történet középpontjába állított, Vasvári Szilárd fizika-kémia szakos tanár és osztályfőnök (Nagy Ervin) osztályának társadalmi összetétele fejezi ki.

Emléktábla a bezárt iskola falán, Origo, Tuba Zoltán, 2011.

A sorozat stratégiája ugyanis az, hogy egy epizódban egyetlen diákra összpontosít és az ő történetén keresztül mutatja be a kamaszkor, a család, az iskola és a külső társadalmi kihívások között őrlődő tanuló problémáját. A szombat esténként vetített sorozat jelenleg a 2. évad 3. részénél tart, s az eddigiek alapján időrendi sorrendben az alábbi problémákat tárgyalta A tanár. Az első részben az örökbe fogadás, a származás és a kamaszkori identitás (ki vagyok én?), a másodikban a rossz családi körülmények, a zilált, zavaros érzelmi környezet és az anya posztnatális depressziója, a harmadikban a kamaszkori maszkulin erőkultusz és a háttérben álló családok közötti perpatvarok, a negyedikben a fiát egyedül nevelő anya szexualitása, az ötödikben a gazdag, mindent megvásárolni igyekvő apa és a teljesítménykényszertől szenvedő fia sztorija áll. A hatodik rész a kortárs kultúrát elöntő, s kiváltképpen a személyiség átalakulásának időszakában lévő kamaszok önértékelését súlyosan rongáló testkép (body image) és a vele összefüggésben álló bántalmazás (bullying) formáit, a hetedik a melegség és a sokszínű maszkulinitás, az évadzáró nyolcadik rész pedig a migráció kapcsán a tartózkodási engedély, az idegenrendészet és a kiutasítás problémáját mutatja be.

A második évadból eddig három részt mutattak be: az első epizód a javító-nevelő intézetből a Kőrösi Csomába kerülő fiú beilleszkedési nehézségeit és a vele szemben megmutatkozó előítéletességet, a második egy váratlan sportsérülés kapcsán a kamaszkorban szertefoszló gyermekkori álmokat, a csalódás és az újrakezdés lehetőségeit, míg a harmadik az anya halála kapcsán megbomlott apa-fiú viszony apropóján a kitaszítottság, a hajléktalanság dilemmáit tárgyalja. Illő hangsúlyozni, hogy az itt felsorolt társadalmi, lélektani, kulturális problémák A tanár című sorozat szüzséjét alkotják; a fabula szintjén ugyanakkor egy sor kaland, összecsapás, konfliktus, kibékülés, szerelmi évődés, leplezett vonzalom, ismeretlen apai viszony és epizódszereplő színezi, mintázza, sűríti a sorozat világát, így a megfelelő arányok esetén a nézőnek megszűnik az az érzése, hogy az egyes részek pusztán egy-egy társadalmi–politikai tézis illusztrációi volnának. Megítélésem szerint a sorozat egyes epizódjai ebből a szempontból egyenetlenek, ugyanakkor a történetek kibomlásával egyre jobban sikerül ezeket az arányokat megtalálni.

A szegénység és az iskola viszonyának problémáját az eddig vetített tizenegy részből kettő explicit formában, központi kérdésként (I/2, II/1), míg másik három (I/3, I/8, II/3) inkább kimondatlanul és érintőlegesen tárgyalja. A szegénység reprezentációját A tanárban a rossz családi körülmények (zilált otthoni érzelmi viszonyok, sötét lakás, divatja múlt bútorok, a szülők rossz ruházata, esetleges betegsége) jelenítik meg, üzenete pedig egyértelműen az, hogy a Kőrösi Csoma átlagos szakgimnázium, mely – szemben a filmben ellenpontként emlegetett Fazekas Gimnáziummal – korántsem a csak középosztályból érkezett gyermekek problémájával foglalkozik. Nincs itt tér a szegénység komplex fogalmának kibontására, de a sorozat megítélésem szerint kísérletet tesz arra, hogy azt ne pusztán az anyagi körülményekre szűkítse, hanem egyfajta deprivációként mutassa be, mely kiterjed az érzelmi élet és biztonság nélkülözésére, ami nyilvánvalóan visszahat az iskolai teljesítményre is. A sorozat fentebb előszámlált kérdései közül a többi voltaképpen nem osztályspecifikus társadalmi probléma, inkább életkori jellegzetességként értelmezhető. Mivel a testi-lelki szempontból átmeneti időszakként értett pubertás áll a sorozat középpontjában, ezért az erre az életszakaszra jellemző problémák tárgyalása, a személyiségfejlődés, a társadalmi identitás megtalálása ugyancsak fontos kérdések.

A tanár cselekményébe sűrített családlátogatások során a háttérként szolgáló vagy belső helyszínként mutatott tágas, korszerű designnal megjelenített házak arról tesznek tanúbizonyságot, hogy a tanulók többsége nyugodt középosztálybeli körülmények tudhat magáénak, így problémái elsősorban nemzedéki jellegűek. Az első évad ötödik epizódjában feltűnő, a fiát folytonosan elnyomó újgazdag apa negatív figurája azonban egyértelmű állásfoglalás: a társadalmi helyzet ugyan komolyan befolyásolja az iskolai előmenetelt, de semmiképp sem helyettesíti a tanulásnak nevezett befektetést. Jóllehet Rácz Ernő igazgató úr (Anger Zsolt) az apa által befizetett adomány fejében hajlandó volna szemet hunyni Feri gyengébb teljesítménye felett, de a sorozat középpontjában álló, az eszméi mellett mindvégig kitartó, idealista Vasvári inkább ingyen korrepetálást tart, mintsem behódoljon az apa által arrogánsan megjelenített pénz világának.

3. Ni dieu ni maître: Vasvári, a pedagógiai demiurgosz

Nyilván senkit sem lep meg az, hogy A tanár című sorozat abszolút főszereplője a Nagy Ervin által alakított Vasvári Szilárd. Leszámítva az első évad Nógrádi Klaudiáját (Ubrankovics Júlia) és a második évad Kovács Lilláját (Trokán Nóra), az iskola további tanerői legfeljebb epizódszereplőkként tűnnek fel. A helyzet aránytalanságát érzésem szerint a készítők azzal próbálták ellensúlyozni, hogy Vasvárit negatív személyiségjegyekkel is gazdagon felruházták, különben „túl jó" lett volna a figura. A jó svádájú fizika–kémia szakos tanerő így nemegyszer gátlástalannak, szexistának, tolakodónak, piásnak, erőszakosnak tűnik (van tehát benne bőven a hagyományosan megformált rosszfiú alakjából), ám az iskola falán szó szerint túlnyúló nevelési elvei megvesztegethetetlensége és módszerei határtalansága, vagyis a szakmája iránt táplált alázat mégis követendő modellt formál belőle. Ennek a pedagógiai demiurgosznak azonban minden szabály afféle tapasztalatból absztrahált belső szabály, melynek következtében Vasvári Szilárd a sem istent, sem földi hatalmat el nem ismerő, tökéletesen autonóm tanár mintája. Magatartása nem spekulatív jellegű, nem ezerszer végiggondolt papírízű bölcsességek irányítják mereven pedagógiáját, hanem a mélyben őrzött tapasztalatokból spontán módon előhívott gesztusok, szófordulatok, lehetetlent nem ismerő konkrét megoldási javaslatok jellemzik. Másképpen fogalmazva gondolkodása performatív: meglátásai, intézkedései másodpercek alatt életszerű formát öltenek, műveleti területeket nyitnak meg, sőt demiurgoszi minőségében addig nem létező világokat alkotnak meg. Az életet „itt és most" jelenségként fogja fel, társadalmi értelemben nem anticipál: nincs családja, gyermeke, felesége, magánéletében is sokkal inkább a pillanat hatalmának bűvöletében él.

A sorozat normatív értelemben eddig talán egyetlen olyan témát tett eddig tabuvá, mely pedig a középiskola és a kamaszkor világát tárgyaló alkotásokban sokszor feltűnik: a tanárok és diákok közötti szexualitás kérdését. Márpedig a Magyarországon az 1990-es évek közepétől vetített Szívtipró gimi (Heartbreak High) című ausztrál sorozat vagy a Szerelem első vérig című egészestés magyar játékfilm még aggálytalanul ábrázolta a középiskolai tanárok és a diákok között dúló érzelmi és szexuális kapcsolatokat. Ám az utóbbi években kipattant – és sajnos érdemi vita, illetve konklúzió nélkül feledésbe merült – hazai középiskolai zaklatási ügyek ezt a témát egyszerűen tabuvá tették – avagy transzponálták a problémát. A Vasvári, valamint közvetlen kolléganői (Nógrádi Klaudia, Kovács Lilla) és az egyik tanítványa édesanyja között dúló érzelmi és szexuális feszültség mintha ezt a kényes kérdést óhajtaná kiváltani. Illő hozzátenni, hogy a felelősség ez esetben nem A tanár készítőit terheli, hanem azt a magyar nyilvánosságot, mely az elmúlt években nem volt képes az ilyen ügyekben higgadtan, mértéktartóan állást foglalni. Márpedig egy sem égi, sem földi hatalmat el nem ismerő figura esetében a szexualitás szabad gyakorlása akár az autonómia, a külső társadalmi szabályozást semmibe vevő magatartás fokmérője is lehetne, de ez a magatartás az utóbbi évek, évtizedek visszaélései miatt módfelett antipatikus lenne, amennyiben a szexualitás ilyen aszimmetrikus gyakorlása önmagában is hatalmi kérdés.

A tanár természetesen nem jelenlegi Magyarország hű képe – tegyük hozzá: szerencsére. Az egyik oldalt, aprólékos elemzéssel ugyan rá lehetne mutatni arra, hogy jó néhány irreális elem került a sorozat világába, mely némileg erodálhatja a hitelességét, de a másik oldalt mégis inkább úgy gondolom, hogy a szüzsében megjelenő társadalmi problémák fontosabbak ennél. Nagyon kevés olyan dolog van a mai Magyarországon, amelyben ez az egyébként is módfelett megosztott társadalom egyetértene, de a közoktatás tarthatatlan helyzete egyike azoknak a témáknak, amelyek ma már a rendszer híveiben is ellenérzéseket keltenek. Ilyen iskolai egyenlőtlenségek mellett sem modern társadalmat, sem demokráciát nem lehet építeni. Ilyen alulfizetett, erkölcsileg meg nem becsült pedagógusokkal színvonalas képzést nem lehet fenntartani. Ilyen környezetben pedig pont a legfogékonyabb, a felnőtt kor küszöbén álló nemzedékek nem kapnak megfelelő figyelmet, szeretet és nevelést. Vasvári Szilárd ebben a lehetetlen helyzetben fellépő – mitológiai értelemben vett – kultúrhérosz, aki varázsütésre old meg helyzeteket, ment meg kamaszokat, nyugtat meg családokat és fejt meg lelki problémákat. Nem szent, hanem egy elkötelezett pedagógiai demiurgosz, aki egyes szám első személyben oldja meg azokat a dilemmákat, melyeket az elmúlt években és évtizedekben mi, tíz millióan elmulasztottunk. Vasvári Szilárd a mi rossz lelkiismeretünk Supermanje.

K. Horváth Zsolt