Publicisztika – 2016. június 9.

Az emlék nem veszteség

Publicisztika–2016. június 9.

Publicisztika

Az emlék nem veszteség

Június 8-án, 83 éves korában meghalt Keszthelyi Rezső költő, író, 1993-ig a Magvető Könyvkiadó szerkesztője. Legutóbbi, új és válogatott verseit tartalmazó kötete 2015-ben jelent meg a Kalligramnál, Emlék Kert címen. Józsa Márta emlékezik rá.


Meghalt Keszthelyi Rezső (1933. február 5 – 2016. június 8.)

Néhány éve hetente kétszer meglátogattam. Beszélgettünk sokat, később, ahogy az addiginál is jóval szikárabbá, a betegség súlyosbodásával egyre türelmetlenebbé vált, egyre kevesebbet. Hétfőn voltam utoljára nála, azt kérte, legközelebb vigyek neki báránycombot. Akkor már körülbelül egy hónapja nem evett, alig ivott, sőt már cigizni is alig cigizett. Ez a hétfőn még igen bizarr kérés mára poétikussá vált. Kérdeztem tőle egyszer, hogy, hogy mit jelent neki a hit, vagy a vallás. Hogy mit hozott otthonról. Elég ingerülten válaszolta:

A mindenhatónak nincs vallása. Én a mulandóságot becsülöm nagyra, nekem fontos. Képzeld el az öröklétet! Tudod - ülsz a mennyekbe, vagy Allahnál, vagy mit tudom én hol, és mit csinálsz? Nincs semmi! Nincs táj, semmi, semmi nincs. Ez egy közhely már. Az örökkévalóság az egy mozdulatlan, merev valami. Mulandóság nélkül nincs élet. A görögök tudták. Nagyon jól tudták, tisztában voltak vele. Nekem egy volt fontos az egyisten-hívésben, de ez inkább gondolati dolog, szóval az egyisten-hívésben, vagy a mitológiákban ez a fogalom, hogy végtelen, nincs. Csak az egyisten-hívésben. Ennyit jelentett nekem az isten.

A beszélgetések után általában megsimogatta a vállam, és annyit mondott: kislány, kislány... Ezt most le kellett írnom, a megrendülés okán.
Keszthelyi Rezső számot szerkesztünk éppen az elmúlófélben levő Ex Symposionban. Hát, ilyen még nem történt velünk. Még sohasem szűntünk meg, és nem halt meg szerkesztés közben a főhősünk. Nehéz, csaknem lehetetlen volt vele interjút készíteni, és még lehetetlenebb autorizálni. Szóról szóra mindent be kellett írni a szinonimaszótárba. Használnunk, megőriznünk kell elfeledett, ritkán gyakorolt szavainkat, így indokolta. Szerintem szerette volna, ha az interjú is verssé válna. Nem gondoltuk, hogy végül nekrológ lesz. Egy részlet:

JM: Gyakran emlékezel?
KR: Persze, mindenki emlékezik. Az emlékezés a jelen társa, amolyan vágytársak. Mihelyt ébred, a legapróbb részletek is eszembe jutnak. Például a hvari udvaron egy vessző, minden évben visszarakom az őt illető helyére. Ez őrjítő. Nagyon fáj. Nagyon fáj. És érdekes módon utána szívesen emlékszem rá, mert rögtön elkezd fájni.
JM: Szerinted mi a különbség az emlék és a veszteség között?
KR: Az emlék nem veszteség. Akkor válik azzá, mikor nem valósul meg újra.
JM: Az emléknek meg kell-e valósulnia?
KR: Igen. Valósuljon meg. Legyen itt a jelenemként is. Ezt nem is fogalmaztam meg, csak a te kérdésedre válaszolva jött elő ez így, átoksúly, ami kísért, te meg ütheted a nyomát.
JM: Az elmúlás azonos a hiánnyal?
KR: Nem hiány, szükséglet. A múlásé. Az ógörögöknek fennmaradt egy elmeszikrájuk erről: a múlandóság nagyon szépít. E nélkül nem látnánk olyan szépnek a világot, mint amilyen szépnek látjuk.

Józsa Márta