Netnapló – 2009. január 3.

Reggeliebéd

2009. január 3. – Burger Barna

Netnapló–2009. január 3.

Netnapló

2009. január 3. – Burger Barna

Amikor visszaértünk az első kör után, a híd alatt átfutva láttuk, hogy hajléktalanok fekszenek a földön. Négy ember, 3 férfi és egy nő, úgy feküdtek, hogy a nap melegítse az arcukat.


Napsütötte reggelen, vidáman ébredtem és 9-től meghallgattam a Rádiókabaré ismétlését. A szép idő láttán kedvet kaptam a futáshoz és ma ismét kimentem a szigetre, ahol találkoztam az unokaöcsémmel és együtt teljesítettük a 10 kilométert. A Margit hídon közelítettük meg a szigetet és a pesti oldalon kezdtük a futókörünket. Amikor visszaértünk az első kör után, a híd alatt átfutva láttuk, hogy  hajléktalanok fekszenek a földön. Négy ember, 3 férfi és egy nő, úgy feküdtek, hogy a nap melegítse az arcukat. Mint a strandon amikor az emberek a nap felé fordulnak, hogy minél nagyobb felületen érje őket a napsugár.

Azt láttam a ruháik és a többi felszerelésük mennyiségéből, hogy hosszútávra rendezkedtek be.

Amikor a városban az aluljárókban látok ilyen embereket, akkor az nem zaklat fel ennyire, mert már megszoktam a őket és hozzátartoznak a  látványhoz. Én egy piac mellett lakom ahol még metróállomás is van, így ezen a környéken, nem ritka látvány az utcán alvó emberek csoportjai. De a szigeten, ahol nincsenek védve az időjárástól, a Duna partján szerintem ilyenkor még hűvösebb van. Nem értem, hogy miért költöztek oda ezek az emberek. Nyilván nem is tudok az ő fejükkel gondolkozni és nem tudom, hogy mi a fontos nekik, mi az ami kívánatossá teszi ezt a helyet számukra. Csak csodálkoztam nagyon és az jutott az eszembe, hogy én mivel tudnék segíteni nekik. Hirtelen próbáltam végiggondolni, hogy melyik az a kabátom amit már nem hordok és esetleg hasznát vehetik, de amikor rájuk pillantottam akkor azt láttam, hogy viszonylag jó minőségű kabáttal és takaróval rendelkeznek. De ez amit én most leírok, akkor ott 10 másodpercnél rövidebb idő alatt történt és amikor kiértek a látómezőmből, mint egy elsuhanó gondolat elfelejtettem, futottunk tovább, folytattuk a beszélgetésünket és nem gondoltam rájuk. Egészen a következő körig amikor is 30 perc múlva ismét előttük futottunk és azt láttam, hogy már nem fekszenek a földön, hanem állnak, méghozzá szemben a fallal és  ott egy vízszintesen keresztbe futó csövet ölelnek szorosan mind a négyen egymás felé fordulva és beszélgetnek. Azt gondolom, melegvizet szállító cső lehet és bizonyos időközönként felállnak és melegítik magukat.

Ezek után könnyen el tudom képzelni, hogy ez egy kivételesen jó hely a hajléktalanok értékrendje szerint.

Szörnyű, hogy nincs hatékony módszer ezeken az embereken segíteni.

Futottam tovább, hiszen ez már a finis, innen már csak kétszáz méter a napi adagunk vége.

Hazaérve egy igazi brunch-t készítettünk (reggeli és ebéd egyben), amit én azért szeretek, mert ilyenkor hétvégén mindenki ráér és órákon keresztül üldögélünk az étkezőaztalnál és beszélgetünk egymással minden apropó nélkül. Illetve az evés ürügyén. Délután még aludni is volt időm. Este kiautóztunk a Római-partra és teázgattunk barátainkkal. Majd az Oktogon környékén készítettem néhány képet a feldíszített utcákról.

Este csak tv-nézés a feleségemmel, aki megfenyegetett, hogy ha nem nézem meg vele az egyik kedvenc filmjét, akkor elválik. Megnéztem és tetszett. Úgyhogy lassan éjfél. Alszik a város.

A képek a tavalyi kedvenceim.

Burger Barna