Netnapló – 2011. augusztus 23.

Költészettel szociokulturális szegregáció* ellen!

2011. augusztus 23. - Bárdos Deák Ágnes

Netnapló–2011. augusztus 23.

Netnapló

2011. augusztus 23. - Bárdos Deák Ágnes
Tizenkét éve ülök augusztus végén, szeptember elején a szigligeti kastély, alkotóház társalgójában, súlyosnál súlyosabb vagy épp szívmelengetően derűs, olykor katartikus beszélgetéseket hallgatva, felvillanyozva valami új nézőponttól. - Ezen a héten Bárdos Deák Ágnes írja a netnaplót a szigligeti JAK táborból.

„Miféle mítosz ez? - kérdezzük,
de a szürke szemű kölykök,
akik errefele ténferegnek,
és körmükre ég a parázs, csak nevetnek,
Nem – mondják, nincs mítosz,
csak – mondják, hej, a kurva anyját,
nincs itt más, csak a Martinász utca.”

( Zemlényi Attila: A Martinász utca)

Lokális felmelegedés! Vagy all over the word és Budapesten is ez van?! Ajvé! Elhatároztam, hogy nyelveken fogok szólani. Immár a hely szelleme dolgozik, pontosabban a sok író és irodalmár, és persze per se a természet, az istenadta. Este az ég, a csillagokkal játszó maga az Éden. Élménydús, elgondolkodtató. Kalanddal kecsegtető. Csábító: én is épp oda képzeltem volna a Paradicsomot. Praktikus, jól lehet általa és rajta tájékozódni. A vándor is, mit nézett, mielőtt az iránytűt feltalálták volna? Megkereste a Göncöl szekeret, belőtte a rúdját a megfelelő irányba, öregapja útmutatását követve. De mostan színes tinták helyett arról a nagyszerű szükségszerűségről álmodom, ahová a csillagos ég bámulása vezetett, hogy’ elkerülhetetlenné vált a végtelenen, s a végtelen számtalan változatán való gondolkodás. A Tejút, mint egy asszonyi sóhaj: mi történik ott, hol történik, ami….? A mikorról már nem is beszélve! Mindehhez díszletként szolgál az Esterházy kastély terasza, a hatalmas őspark, a láthatatlan hold szitáló fényében titokzatoskodó épület. Nagyvonalú lakhely, ódon kapuján kívül a tetszetős falu, a kastélytól a strandig vivő jegenyesor, a vár pedig, a valaha hegytetőn álló…..hát, arra nincsen is szavunk! Nagy? Kicsi? Mihez képest? És főleg a mához képest, azaz ma: mit jelent? Annak, aki, ha írni, olvasni, megtanult is – minek? -, aki gyermek korában a tévé előtt töltötte szabadidejét, annak az a vár most: kőhalom. És ezt a legnagyobb tisztelettel mondom! Kell hát a betűvető mesemondó, mert szavak nélkül a Föld Anya, GAIA néma gyermekei vagyunk. Dürer szerint Isten után a művész következik. Szerintem meg Isten akkora művész volt, hogy csak na, mikor rock'n'roll kengyával, bátorsággal áldotta meg a felnövekvő generációkat, higgyék csak, hogy jobban és máshogy és nekik kell újra kezdeni, folyóiratot kiadni, kitalálni maguknak egy életet, például ilyen címmel: Apokrif! 

Tizenkét éve ülök augusztus végén, szeptember elején a szigligeti kastély, alkotóház társalgójában, súlyosnál súlyosabb vagy épp szívmelengetően derűs, olykor katartikus beszélgetéseket hallgatva, felvillanyozva valami új nézőponttól. Ma Farkas Zsolt filozófus, Szóalkotó Deák Botond ( szocioköltészet) valamint Peer Krisztián és k. kabai lóránt költők csörtéznek, egy gyenge asszonyváll felett villantva férfias acélt. Péczely Dóra nincs könnyű helyzetben, bár tudja jól, mint mindannyian, hogy a Status Quo elleni szélmalomharc még mindig Peer Krisztiánnak áll a legjobban. Társadalmi kihívások plusz élet és mű szentháromsága maga a szocio, ha jól szűrtem meg, mezei befogadóként, a másfél órányi információcunamit.

Mikor Peer Krisztiánnal tizenkét éve megismerkedtem a szép emlékű Tütü Tangó Kávéházban, épp Petőfi zseniális marketingstratégiájának hódolt. Hogy ugyanis a lánglelkű kanári sárga ingben, talicskában tolatta volna magát végig a Váci utcán, így reklámozva a költészetet.

Költőink kora. Szigligeten a nagy öregek mindig jelen vannak, most épp Kukorelly Endre és Németh Gábor süthetik le szemérmesen a szemüket, míg Peer Krisztián az apagyilkosság motívumáról értekezik. Az Apokrif folyóirat vegyes csapata Peer Krisztián kreatív moderálását – mi szerint hagynák a dagadt ruhát másra, neki meg verset, novellát, bármit, de tüstént villantsanak –, fiatalos virtussal nyugtázta: „ ez olyan, mintha beletekernél a pornóba!” Mindig tanul valamit a pataktól a tenger.

A Balatonról csak azért nem írok bővebben, mert aki belepancsolt valaha augusztusi anyaöl melegébe, az tudja, milyen alámerülni szappanos szürkére maszatolt vizében. Nap, az Apa tüzes nyilakkal ostromolta kedvesét – őt is szerettük a végsőkig és tovább, a Badacsonyból Szigliget felé sikló hajón, pedig már félúton a hőguta kerülgetett minket. A kikötőben Balogh Endre, a JAK elnöke mint életmentő várta csomagokat vonszoló kis csapatunkat – ahogy, a többi, a nap minden órájában érkező újabb és újabb kis csapatot –, hogy a félájultakat, vagy legalább súlyos terheiket házhoz szállítsa. Szigligeten, délután ötkor határozottan hűvösebb volt a víz néhány fokkal a Badacsonyban mértnél, úgyhogy elodázódott a titkos óhaj: legyen már este, örökké naptalan! Lefekvés előtt a Tejút porán szörfözve sok kis hideg fényű napocska közül választottam magamnak csillagot.

* Farkas Zsolt

Bárdos Deák Ágnes