Netnapló – 2003. október 11.

Kegyetlen véletlenek péntekje

2003. 10. 11. Karafiáth Orsolya

Netnapló–2003. október 11.

Netnapló

2003. 10. 11. Karafiáth Orsolya
Mint minden reggel, ez is zord módon indult. Rövidke hajam égnek állt, retardált macskám – aki egy éves kora ellenére még mindig szopik – összenyálazta fiatal testem, a kávéfőző szétdurrant, a lágytojás bekeményedett. És senki ne gondolja, hogy a többi ennél jobb lesz. Elég, ha annyit írok, hogy most szombat, negyed kettő, és én az ELTE Szociológiai Intézetének egyik szemináriumi termében gépelek. Hogy hogyan kerültem ide? Nos, ezt a hanyatlástörténetet fogom a következőkben pontokba szedni.

1.
     Délelőtt: doktor. Háziorvosom Jánossy Lajos édesanyja. Már ez a tény is meggyőzhet bárkit arról, hogy meggyógyulok előbb utóbb. Esti cuccban érkezem, mert tudom, hogy nem lesz időm hazamenni. A váróban döbbenten nézik éjfekete flitter-tunikámat, bő háló-köpenyemet, és a gyöngyös fejdíszt, melynek célja, hogy a végzet asszonyává varázsoljon egy betegségtől elcsigázott hölgyeményt. Josefin Baker! Igen, rá hajazok! Ó, áldott külsőségek, melyek elfedik a kételyt. Ó, önbizalmam, amit csak délután kettőig lehet kikezdeni… A leleteim példásak, felhívok mindenkit, akit megkértem nekrológírásra, hogy egy kicsit még pihenhetnek. Máténak hazudok, lefestem a korai véget. Nála vannak ugyanis a zsengéim, amit – megígérte – pusztulásom esetén átad a szemétkosárnak. Eztán átstartolok barátnőmhöz, macskanézőbe. Neki különösebb hobbiállata van, mint nekem: nincs egyensúlyérzéke. Azzal mulattatjuk magunkat, hogy lehajigáljuk az ágyról, és nevetünk ordas taknyolásán. Eztán ebéd a Trófeában kedves ismerősömmel, akivel betöltünk tetemes mennyiségű rozét. De mit csináljak, a finom falatok mellé szinte dukál a finom nedű. Virágos hangulatban érkezem a Merz házba, mai felolvasásom színhelyére.
     2.
     Aki még nem járt ott, tegye meg! A régi Black black galéria helyén, az Ipar utcában valódi téglagyöngyszem található. Ismét boros toroköblítés, és ekkor veszem észre a csodát. Az asztalon egy hatalmas, emberi fogat formázó hamutál, aminek minden egyes szára egy nevető halálfejet ábrázol. Meredten bámulok, majd hatalmas összegeket ajánlok a tulajnak, a birtoklásárt cserébe. Meghatom ezzel, a versekért, és szimpatikus lényemért nekem ajándékozza. Egész éjjel cipelem magammal, a taxis frászt kap. Jó kis est volt, bár a nézők száma nem volt tömeges. De most térek rá a lényegre, ami miatt élnem érdemes, ami miatt megszült az anyám. Szokásos péntek esti szalon barátnőmnél, Pjetzkánal. Mai apropó: közösségi Alföldy Robi show nézés. Ez így elég sivárul hangzik, de nem az!!!! Mert ki volt a műsor vendége? Kit mutattak a kamerák, kit izzasztottak a reflektorok, kire áradt egy ország figyelme? Orsikára, és az Elektrik Bugi Kommandóra. A műsor alatt végig csöng a telefonom, jönnek az üzenetek, fürdünk a népszerűségben. Aki nem látta, magára vessen. A baráti kör minden egyes tagja felvette videóra. Ha életünk végéig csak ezt nézzük és csévéljük vissza, akkor is marad még a temetésünkre lejátszatlan szalag. Sajna a Kommandót eléggé lekeverték. Nem értem, miért nem jut el míves zenénk az emberek lekéhez. Pedig a „Kommandó nem seggfej-zsoké!” Szűrjétek le a tanulságot, ganéváriak!!! NYERÍT (Ez a show Biomacsó hallgatását is megtörte. Küldött egy sms-t, ami ennyiből állt: „Katasztrófa.” De ez jó jel, figyel rám, csügg rajtam, nem téveszt szem elől, tehát nem tud nélkülem élni. Ezzel valahogy mindenki így van, aki egyszer is beszélt velem. Nem tehetek róla.
     3.
     Ami eztán történt, furcsa homály fedi. Czifrik és Czifrikné, majd lassan mindenki távozik, hajnal három felé járunk, italaink elfogytak. Barbi és én még mindig inni vágyunk. Rávesszük a fiúkat, az új, csudacsinos dobosunkat, Jánost (jaj, de korszerűtlen név), és Mátét, a gitárost, hogy keressünk még nyitott helyeket. Ez, ilyentájt reménytelennek tűnt, a Szimpátiáig pedig nem vagyunk hajlandóak lealjasulni. Végül veszünk egy üveg bort, amit a boltosfiú hüvelykujjal benyom nekünk, és mint a trógerek, kiülünk az Almássy térre iszogatni. Öt felé már dőlünk, borulunk, észreveszem, hogy hamutálam, telefonom a múlté. Hazavitetem magam az álompasival (dobos!!!), és elfoglalom az ágyát.
     4.
     Reggel kiderül róla, hogy mániákus őrült. Negyed tízkor Mátéval (ő mikor került oda??!!) berontanak, ruhákat dobálnak rám, és behoznak ide az egyetemre, három szemináriumra. Épp csak munkára hivatkozva tudok kiszökni. Fejem sajog, a tanulók gyanakodva nézik flittereimet, fejdíszeimet. Az estére vágyom már, ezt az egész pokolbéli kavalkádot jó literás társaságban leöblíteni…
     

Karafiáth Orsolya