Netnapló – 2009. május 7.

Döbrögi a nyóckerből

2009. május 7. - Takács Vera

Netnapló–2009. május 7.

Netnapló

2009. május 7. - Takács Vera
Nagyon nagy szomorúságom, hogy ezek a kiváló előadások, láthatatlanok maradnak. Hogy nem kellenek egy tévének se. Vagy ha igen, talán ez még rosszabb, csak ingyenműsorként.

Dargay Attila mesélte egyszer egy interjúban, hogy mennyire nem örült, amikor megkapta feladatként a Lúdas Matyit.  Nagy elismerés volt ez, egész estés rajzfilmet kapni, minden rendező álma. De pont a Lúdas! Ez a népi ’höss’, aki háromszor megver egy öregembert…
Így lett aztán kedves ötlete, hogy a ludakról szóljon a film, ki is talált öt ludat, az öt ujj, mindegyiknek külön jelleme. Ezt nem fogadták el, azt mondták ez nem a Ludas Matyi, hanem a matyis Lúd. A végén maradt a Galiba, 1 lúd, és a rajzfilm, ami mindezek ellenére (vagy ezekkel együtt) zseniális.
A 1949-ben készült filmet adták a tévében a napokban, és meg is döbbentem mennyire agresszív. A gyerekszínházi repertoár meg tele van ludasokkal. Több Lúdas Matyi előadás van, mint Csipkerózsika. Ma a Gyermekszínházi Szemlén jött egy újabb Ludas Matyi (így rövid u-val ahogy Fazekas megírta). Aranytiz – Hollós produkció. Zenés.

Minden úgy kezdődött, ahogy kell. Matyi hever a sutban, anyja veszekszik, menjen dolgozni, de Matyi nem akar, mert „aki dolgozik, az megél, de gazdag nem lesz.” Már ez tetszett a gyerek közönségnek, jó hallani a visszabeszélőt. De ez még a klasszikus Ludas.

Aztán megjelenik Döbrögi. Nem ám hájas öregúr. Fiatal nyalka. Rókaprémes kabátban, köldökig kigombolva. Egy csávó a nyóckerből. Durván lenyúlja a piacosok áruját, elveszi a libákat. És a közönség őrjöng. 10 év körüliek voltak a nézőtéren.  Sokan. Ezektől aztán nem vette volna el az árut Döbrögi.

Hollós Gábor az író - rendező fogta a kardját és egy suhintással átvágta a görcsöt. Nincs öregember, nincs tiszteletlenség, van két harcos, mehet a buli!
Nem tudom mennyire érezte a népnyúzó földesurak elleni dühöt az, aki a filmet nézte 49-ben, és mire gondolt a piaci rekvirálást látván 51-52-ben, a padlássöpréses időkben?
És ezekben a mai gyerekekben mi sűrűsödött össze, mikor minden aljas, piszok, szemétnek visitották, kiabálták, őrjöngték Döbrögit. A felnőttek kicsit rémülten ültek ennyi agresszió láttán, mert azt belátták, pisszegni itt hiábavaló.
Sok szó esik mostanság az agresszióról, a gyerekekéről. Láttuk az ORTT „zseniális” kampányát a „Ne tévé nevelje!” címűt. Annyira jellemző. Csinálunk valami rosszat, majd sokat küszködünk, hogy felvegyük ellene a harcot. Jó sokért.
Komoly, megfontolt szakértő felnőttek hosszú konferenciákat tartanak, gondolom szintén sok sok pályázatokon elnyert pénzből, „Hogyan védjük meg a gyerekeket a tv agresszív hatásától?”, és feltalálják a spanyolviaszkot: nézzen a család együtt tévét, a szülő nézze együtt  a gyerekkel a filmeket és beszéljék meg. Külön felvilágosító akció is van erre. Az senkinek nem jut eszébe, hogy ezért a pénzért sok jó műsort is csináltathatnának a gyerekeknek. Hogy ne csak a gyerekszínház legyen az egyetlen terület, ahol tényleg mindennel el vannak látva. Kár hogy kevesen látják.
Egy fél éve beleolvastam az 1976. évi kőszegi gyermekfilmek fesztiváljának (volt ilyen!) jegyzőkönyvébe. Abban is olvastam ezt a mondatot, hogy együtt a szülő és a gyerek, a tévé előtt, beszélgetve, és már akkor is mindenki tudta, hogy ilyen nincs, a szülő nem azért nem ül le közösen tv-t nézni a gyerekkel, mert elvetemült, hanem mert más dolga van, s mert amíg tévé lefoglalja a gyereket, ő teheti a dolgát.
Macourek cseh írónak nagyon sok szellemes, sokszor abszurd, ironikus novellája van. Egyikből (A skatulyából kihúzott gyerekek) Somhegyi Béla rendezett egy kis tévéjátékot, amit a fesztiválon bemutattak. A gyerekeknek nagyon tetszett (Milos Macourek: Jakub és a kétszáz nagypapa (Móra - 1974) érdemes lenne újrafelfedezni).

A történetben a felnőttek, minta felnőttek, minta gyereket akartak volna, de a gyerekek átlátnak rajtuk, a lényeg hogy a szülők kinevetni való hibáira is fény derült. A vitában kemény kritikaként vetődött fel a kérdés: hova vezet, ha a tekintély megkérdőjelezésére tanítjuk a gyereket? Bizony hova?
Egyébként az iróniát nem kívánatos stíluselemnek nyilvánították gyerekműsorban. Még szerencse hogy az alkotók fittyet hánytak a tanácsokra.

Volt más is Gyermekszínházak Szemléjén, a mai napon. Noémi és Noella  Bartal Kiss Rita és Csató Kata, 

mindketten színész - rendezők, sok helyen, sokat rendeznek és játszanak, rendezték már egymást is több alkalommal, mégis úgy gondolták összeülnek és elkezdenek azon gondolkodni, mi lenne, ha csinálnának egy előadást. Ötöltek, variáltak, próbálkoztak, játszottak és élvezték. A közönség is élvezi. 2-3 éves gyerekek ültek a nézőtéren, végig figyeltek, nevettek, izgultak, és! senki nem ment ki pisilni a 40 perces előadás alatt.

Elismerés a két bohóchölgynek!

Jó lenne, ha sokkal többen ismernék a nevüket.
Nagyon nagy szomorúságom, hogy ezek a kiváló előadások, láthatatlanok maradnak.
Hogy nem kellenek egy tévének se.
Vagy ha igen, talán ez még rosszabb, csak ingyenműsorként. Amit valaki felvett valahogy, gyorsan és szakemberek híján (A szakemberrel /rendező, operatőr/ az a baj, hogy drága, nem azért mert sokat kér /vagy nemcsak/ hanem mert igényei vannak, próbát akar, szövegkönyvet, hogy felkészüljön, asszisztenst, aki diktál, sőt a legelvetemültebbek át is világítanának a színpadot). Így aztán felveszik, ahogy jön. Mégis adják. Ki lehet pipálni: kultúra, gyereknek, megvolt.

Ez azért jó nap volt. Volt egy Ludas Matyi, ami borzolta az idegeket, és volt egy nagyszerű, majdnem babaszínházi előadás, ahol minden finom volt, légies és jó.
Kell ennél több egy napra?
Ja és vettem egy sárga cipőt.

De ez már nem tartozik ide, semmi irodalmi vonatkozása nem jut eszembe, hacsak Bors néni nem, igaz az övé fekete.
„Hogyha láttok fekete
cipőt sétálni a levegőben,
napsütésben, holdsütésben,
mégis inkább holdsütésben,
Bors nénié az a fekete cipő.”
Nemes Nagy Ágnes: Bors néni kertje.