Netnapló – 2007. augusztus 6.

Csak ülök

2007. augusztus 6. - Falvai Mátyás

Netnapló–2007. augusztus 6.

Netnapló

2007. augusztus 6. - Falvai Mátyás
... valahogy mégiscsak sikerült kilúgozni a görcsöt a gyomromból, mert hát – légyen bármilyen dolgos is ez az évi három nap – mégiscsak inspiráló, hogy ilyenkor több minden történik 72 óra alatt, mint egyébként egész évben összevéve.

Megfigyeltem: a netnaplók egy része úgy kezdődik, hogy a szerző – értelmezni próbálva helyzetét – fél oldalon keresztül taglalja, hogy miért lehetetlen netnaplót írni, és hogy szerinte mit is jelentene a dolog, aztán valami teljesen mással folytatja egy héten keresztül. Ezt én mellőzném is, bár a nyitó bekezdéssel máris beleestem ebbe hibába (ti. a netnapló pozicionálása). Koncepcióm nincs, lehet, hogy hétvégéig kialakul, de addigra már késő lesz. Azért csak írom, abban bízva (vagy azzal áltatva magam), hogy valaki elolvas.
          Jó, akkor ma legyen napló. Itt ülök a Holdudvar kerthelyiségében egy dolgos nap után, és napok óta először érzem magam úgy, hogy ura lennék a helyzetnek. Hogy „itt ülök”, érdekes dolog, mert most tényleg itt ülök, de mikor elküldöm az anyagot a szerkesztőségbe, már otthon ülök, és mire a Kedves Olvasó rákattint, már teljesen máshol ülök, de az olvasás jelenidejűségének fejet hajtva fikcionáljuk, hogy én most éppen valóban itt ülök. Szóval már ura vagyok a helyzetnek. A helyzet korábbi uratlansága a múlt szerdai, szintén Holdudvarbeli elhajlástól datálható, stand-up comedy volt, Badár és Kőhalmi nyomta, a sikító röhögőgörcstől vagy két kilót fogytam (rám fért), és a sörök általi levezetés kissé cifrára sikerült. Aztán a csütörtök-pénteki meló kivette a maradék zsíromat is, majd péntek délután haza Győrbe (szeretett pátriámba), két óra a családdal, aztán Veszprém (mely erre a hétre a zene magyarországi fővárosává lépett elő), a New York Voices koncertje, éjfélkor vissza Győrbe, hogy azért még elkalandozhassak kicsinyég az éjszakában.
          Szombaton családi happening, Győrújbarát, mely ezúttal is zsíroktól és húsoktól volt nehézkes, majd a heveny telített szénhidrát-mérgezést követően este egy kis Nosztalgia kávéház: stratégiai megbeszélés az őszi Könyvszalonnal kapcsolatban. Sütő Csaba András kolléga, Szalai Zsolti és Mészáros Urbán Szabó Gábor (egyszerűbben: Soknevű Gábor), akit egy drámaíró-versenyen (melyet mellesleg megnyert) már Mészáros Urbán – Szabó Gábor szerzőpárosnak is tituláltak. Eldohogtunk azon, hogy a „szerzőpáros” első kötetének megjelenése – jó magyar szokás szerint – elcsúszott a kicsinyesség banánhéján, ami persze nem jelenti azt, hogy (remélhetőleg) a közeljövőben ne születne meg az anyagból egy jó kötet. A Könyvszalon idén is nagy durranás lesz, mi is igyekszünk megtenni a magunkét, ami végül is önös érdekünk, hiszen ilyenkor három napra megint elhihetjük, hogy van értelme írni, hogy van értelme győrinek lenni, és – hogy akkor ne kerülgessem – van értelme győriként írni. Már kezdett is peregni a szemem előtt egy háromnapos, őrült össze-vissza szervezésből álló, nagyhalálokkal és kishalálokkal tarkított hajsza, helyszínek, szerzők, események között, aztán valahogy mégiscsak sikerült kilúgozni a görcsöt a gyomromból, mert hát – légyen bármilyen dolgos is ez az évi három nap – mégiscsak inspiráló, hogy ilyenkor több minden történik 72 óra alatt, mint egyébként egész évben összevéve. Szóval fogytak a nagytüzű borok és az aranyszőke sörök (kinek-kinek vérmérséklete szerint) és megint körvonalazódni, megszületni látszott valami.
          Vasárnap még mindig Győr, aztán egy kis Tata, végül újfent Budapest, egész pontosan a szmogtól és betontól szürkés-lilás Kelenföld. Közben rendre vissza-visszakanyarodok gondolatban a pénteki New York Voices-koncertre, analizálom az élményt és hatásmechanizmusát. Divatos manapság a két férfi-két nő felállás, a swinges trend okán is, mindennek az alfája és omegája azonban kétségkívül a NYV. Profizmus, szenvedély, szakmaiság, közérthetőség. Ez a New York Voices. A hamis hangnak még a kósza gondolata is kizárva, a hangszerelések rafináltak, mint a földigiliszta, az arányok kidolgozva, az éneklés átélt, a szenvedély átsüt, a zene tartalmas. A szakma megkapja magáét: a hangszereléseket hetekig lehetne elemezni összhangzattanilag és stilisztikailag is, ugyanakkor a közönség is megkapja, ami jár: élvezetes, swinges lüktetés, néhány slágermelódia, hiszen a laikus hallgató számára nincs nagyobb öröm, mint az „aha-élmény”, és a tudat, hogy a zenekar tiszteli és szolgálni akarja őt. A NYV zenéje nem a levegőben lóg, át-és átszövik a zenetörténeti utalások, és úgy teljesen eredeti és egyedi, hogy használja a hagyományt. Hogy miért részletezem? Mert szerintem ilyen a jó irodalom is. Egyszerre individuális és közösségi, egyszerre vérprofi és befogadható, egyszerre hagyománytisztelő és formabontó. Adja az ég, hogy egyszer eljuthassak megközelítőleg fele ilyen szintre!
          A jazzről, és még sok minden másról később beszélek, egyelőre azonban megelégszem azzal, hogy most éppen egy helyben ülhetek, jeges vizet ihatok, feltölthetem napelemeimet és idekanyarítom ezt a laza felvezetést, melyben útjára indítom egy heti együttgondolkodásunkat, egyszersmind (mint azt már korábban megtennem illő lett volna) bemutatkozom: Kezit csókolom, jó napot kívánok! Falvai Mátyás vagyok, prózaíró és kritikus, jogtanhallgató és jazzfanatikus, győri és budapesti lakos, és az Önök alázatos szolgája!

Falvai Mátyás