Könyvajánló – 2012. augusztus 31.

Patrick Chamoiseau: Valamikor hajdanában

Könyvajánló–2012. augusztus 31.

Könyvajánló

Patrick Chamoiseau: Valamikor hajdanában

"A kreol mese jól ismeri a félelmet: azt mondja, hogy a világ rémületes, nincs menedék, és ezt tudomásul kell vennünk." - részletet közlünk Patrick Chamoiseau Valamikor hajdanában című mesekönyéből.


Patrick Chamoiseau

Valamikor hajdanában (részlet)


Ó, vén mesemondók, tréfamesterek, nagy virrasztások mesélői, igen, ti, akik a kétségbeesésen túli szavakat keresitek, ott folytatom a mesét, ahol ti abbahagytátok, ugyanolyan szabadon és hűtlenül, ahogyan ti tettétek.

 
A túlélés meséi

A XVII-XVIII. században, Martinique szigetén vagyunk. Először is képzeljük el, milyen az éjszaka egy nagy cukornádültetvényen, amelyet itt habitationnak hívnak. A földeken már nem dolgozik senki. A dombtetőn a gazda fehér házának fényei meghitten világítanak, azután az álom hatalmába keríti őket is, és kialszanak. Mindenki alszik: a jószágigazgató, a munkavezetők, az Európából hozott szelindekek és a kis kreol kutyák.

A domb tövében, a rabszolgák szállásán valaki kilép az egyik kunyhóból. Vannak ott mások is, az egyik vén fa alatt várnak rá, remélik, hogy ma is eljön. Pedig semmi különleges nincs rajta, javakorabeli férfi, épp olyan, mint a többiek. Nappal ő is a cukornádültetvényen dolgozik: robotol, szenved, izzad, retteg, és lázongását magába fojtja.

Talán még kevésbé feltűnő, mint a társai.

De éjszaka valami megmozdul benne, elűzi a fáradtságát, talpra állítja. Feltámad benne az éj sötét, titokzatos ereje: a Szó ereje, amelyet senki sem ismer nála jobban.

Ő a Mesélő.

Meséink és Mesélőink a rabszolgatartó és a gyarmati időkből lépnek elénk. A mesék mélyebb értelme csak akkor tárulhat fel az olvasó előtt, ha ismeri a Karib-szigetek történelmének ezt a meghatározó korszakát. Mesélőnk az Antillák bilincsbe vert, éhező, megfélemlített és az életben maradásért küzdő népének szószólója. Hogy mindezt kifejezhesse, történeteiben (a kreol mesékben) az afrikai mesék bestiáriuma (a bálna, az elefánt, a teknős, a tigris, a nyúl koma…) mellett feltűnnek az egyértelműen euró­pai hatásról tanúskodó emberi és természetfölötti lények is (az Ördög, a Jóisten, a Nagyokos, Csillagjáró Kicsi János…).

Noha kétségkívül sok bennük a játékosság (táplálhatja-e más a reményt, mint a nevetés, amikor valami pokolfélében kell élnünk?), ezek a történetek eredendően nevelő szándékkal születtek: arra tanítanak, hogyan lehet élni, pontosabban életben maradni egy gyarmatosított országban. A kreol mese jól ismeri a félelmet: azt mondja, hogy a világ rémületes, nincs menedék, és ezt tudomásul kell vennünk. Azt is mondja, hogy a nyers erő bukáshoz vezet, és a büntetés nem marad el, a gyenge azonban ravaszsággal, fortéllyal, türelemmel és leleményességgel − amely soha nem bűn − mégis legyőzheti az erőset, nyakon csípheti a hatalmaskodót. A kreol mesében az immoralitás, vagyis inkább a gyengébb amoralitása ingatja meg az uralkodó értékrendszert. Ennek ellenére nincs „forradalmi” üzenetük ezeknek a meséknek, nem kínálnak egyetemes megoldást a nyomorúság leküzdésére: a hős mindig magányos, önző, és csak a saját boldogulása foglalkoztatja. Ezért is érthetünk egyet Edouard Glissant-nal, aki jelképes megfordításról, ellenértékek rendszeréről, vagy ha úgy tetszik, ellenkultúráról beszél, amely nem hisz ugyan abban, hogy lehetséges volna önmagunk teljes felszabadítása, de nekikeseredett elszántsággal újra és újra megkísérli.

Ilyen ellentmondásos helyzetben van a kreol Mesélő is. A gazda tudja, hogy mesél, nem tiltja meg, néha maga is meghallgatja; ezért szavainak rejtélyeseknek és homályosaknak kell lenniük, jelentésük soha nem lehet egyértelmű, ezer apró morzsából kell összerakosgatni. A kreol Mesélő csapong: az elbeszélést hosszú, humoros, erotikus, sőt gyakran ezoterikus kitérők tarkítják. Párbeszédet folytat hallgatóságával, az elbeszélés menetét újra és újra megtörő hangutánzó szavak és egyéb hanghatások azonban nemcsak a figyelem fenntartását, hanem a szavaiban rejlő veszélyes igazságok álcázását is szolgálják. Edouard Glissant-nak kétségkívül igaza van, amikor azt állítja, hogy a kreol Mesélő arra törekszik, hogy elhomályosítsa azt, amit felfed. Hangja elvarázsol, szavai titokzatosak: tanítani és nevelni akar.

Ha tudjuk például azt, hogy a béké gazdák csak akkor voltak hajlandóak minden rabszolgának hetente néhány font maniókalisztet és két-három tőkehaldarabot juttatni, amikor ezt a kötelességüket törvénybe iktatták, rendeletbe foglalták, majd miniszteri körlevélben és kormányzói határozatban közzétették (1845-1846), azonnal megértjük, miért gyötri folyton a kreol mesék szereplőit az éhség, s a élelem miért óriási kincs.

A mese végén a Mesélő igyekszik nevetségessé tenni magát, elhitetni velünk, hogy ő senki és semmi, és semmi köze azokhoz, akikről mesélt: „Akkorát rúgtak belém, hogy idáig futottam, hogy mindezt elmondjam nektek…”

Igen, én is ezt a hagyományt folytatom, és nem akarom túlságosan világossá tenni a meséket, amelyeket itt olvashattok. Ezért kértem a kiadótól, hogy ne legyenek jegyzetek sem. Hagyjátok, hogy megérintsenek az idegen, rejtelmes szavak, és csak éjjel olvassátok ezeket a történeteket (én is mindig holdfénynél írtam őket, mert féltem, hogy máskülönben fületlen kosárrá változom, ahogy a vén Mesélők tartják, akik előre mulatnak azon, hogy soha, de soha nem fogom megtudni, igazat mondtak-e!…).

(Tóth Réka fordítása)

 

 

Patrick Chamoiseau: Valamikor hajdanában - Mesék Martinique szigetéről
Fordította: Tóth Réka, Kun János Róbert, Jeges Anna, Tárczy Balázs, Nagy Róbert, Pallai Károly  Sándor , Ocskai Timea, Gödölle Gábor, Horányi Lilla
92 oldal
Napkút Kiadó, 2012

Az egyik legjelentősebb kortárs antillai regényíró, a Goncourt-díjas Patrick Chamoiseau (1953–) mesekötete pont egy tucat martinique-i kreol mesét tartalmaz. Leginkább Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmeséjéhez hasonlíthatnánk: nem műmese és nem népmese, valami a kettő között. E különös mesékben keverednek az európai és az afrikai mesék alakjai (az Ördög, a Jóisten, Hamupipőke, az elefánt, a teknős, a tigris, a nyúl), és fel-feltűnnek az őslakos indiánok mondáinak csodás lényei vagy szörnyei (pl. Manman Dlo, a szirénekre emlékeztető, varázslatosan szép, de veszedelmes vízitündér). A kreol mesemondók kerülik a didaktikusságot és az egyértelmű megfogalmazásokat, mivel úgy kellett szólniuk rabszolgatársaikhoz, hogy a hatalom képviselőit ne haragítsák maguk ellen (rendszerint ugyanis ők is ott ülnek a mesét hallgatók között). Ezért vonzódnak a többértelműséghez, ezért hagynak bizonyos részleteket homályban, ezért veszik el tréfával a kritika élét vagy hárítják el maguktól a felelősséget. E gyakran franciául is meghökkentő mesenyelv megszólaltatására az ELTE BTK Francia Tanszékének hallgatói vállalkoztak.