Könyvajánló – 2010. június 6.

Miskolc KapuCíner, a Spanyolnátha művészeti folyóirat Miskolc-antológiája

Könyvajánló–2010. június 6.

Könyvajánló

Miskolc KapuCíner, a Spanyolnátha művészeti folyóirat Miskolc-antológiája
Miskolc város nyolc évszázados kultúrtörténetének első kortárs, átfogó, szépirodalmi antológiája debütál a 81. Ünnepi Könyvhét alkalmából.

Részlet Vass Tibor előszavából:

„Antológiát általában (máshonnan) hozott anyagból szerkesztenek, ide pedig külön dolgoznia kellett a szerzőnek; így van rendjén, szép élet a katonaélet, csak az a baj sej haj, csak az a baj, hogy nehéz a viselet. Teljes úgy lenne a történet, ha a viseletet megosztaná Önökkel, de tisztán szerinte elsősorban nem ezeket a dolgokat kellene látniuk, különben is, kit érdekel arról a tudomás, hogy a kötet hányszortízhetes értékállóságával szemben hány percnyiek egyes arcos- és harcoskodások, hisz itt sem fontos, melyik családból ki hol és hogyan volt kedveskatona. Meg hogyan lesz mennyire nem túlnagyszavas, hogy a kötet szerzőinek sorsán a város sorsa is múlhat, a város sorsán pedig ott múlhat a szerzőké. Meg hogy ha van benne életköz, akkor miért és mennyi lehet benne közélet, várospolitika. Politikaváros, köszönöm, önömkösz. Sőt: önömszök. Meg hogy tanyázik benne tősgyökér miskolci; városiasul bennszülött kinnélő, falvas-tagságú szervezet. Vékonyul kínszülött bennélő, darabig itt élt, életig itt darabott. Meg hogy fényezik átutazók, hogy árnyékolják az utazókát, ahol az utazóka nem mindig a bőrönd becézett neve. Meg hogyha az egy imamalomban őrlők ugyanazt a nyitnikéket hallják ki a Fohászati Művek műszakváltáskor szóló dudájából, miért nem csak a város kapuira gondolhatnak. Azt mondja, többen megférnek az árnyaskerti csárdában, mint elsőre gondolnánk; nem egy asztalnál ülnek, de ha a kisebb-nagyobb társaságokat egy közös térben ér váratlan áramszünet, a hirtelen sötétben kis időre mintha társaiknak érezhetnék a messzebb- vagy kívülállót. Azt mondókálja, hogy talán gyakrabban kéne spontán áramszünet, mint ahányszor tudatosan oltják rájuk a villanyt, hátha másképpen is szóba állnának egymással. Meg hogy kiskatona, ugorj a Teszinvádba. (...) többek között emlékvers, versemlék, novella, füzér, fazár, ilyen-olyan tudomány, szájönsz, fiksön, esszé, szépre alkalmazott próza, az alkalmazás szép póza teszi alakját mindenre késszé.”

Miskolc Kapucíner, Spanyolnátha, 2010, Miskolc, Könyvterv, tipográfia: Székelyhidi Zsolt. Fotó: Séllei Zsolt. Szöveggondozás: Deák-Takács Szilvia

Vass Tibor, a Spanyolnátha művészeti folyóirat főszerkesztője, a Miskolc KapuCíner szerkesztője, arra kérte a nyolc évszázados Miskolcot köszöntő kötet alkotóit, hogy elsőközlésre, kimondottan erre az alkalomra készítsenek írást, bármilyen, általuk választott műfajban. A hívó szó a város, ill. a kapui voltak: az írásban szerepelnie kellett a Miskolc szónak, és/vagy az alábbi utcanevek legalább egyikének: a Győri kapu, a Zsolcai kapu, a Szentpéteri kapu, a Csabai kapu, a Fábián kapu; vagy a Sötétkapu elnevezésnek.
A Miskolc KapuCíner szerzői:

Bazsányi Sándor, Bedecs László, Bene Zoltán, Berka Attila, Csabai László, Csorba Piroska, Deák-Takács Szilvia, Dicső Zsolt, Dukay Nagy Ádám, Falcsik Mari, Fazekas Csaba, Fecske Csaba, Fedor Vilmos, Ficsku Pál, Filip Gabriella, Fodor Tünde, Gáspár Ferenc, Géczi János, Gyarmati Béla, Halász Margit, Halmosi Sándor, Hegedűs Mária, Jánosi Zoltán, Jenei László, Kabdebó Lóránt, Karosi Imre, Keresztury Tibor, Király Levente, Korpa Tamás, Kunt Balázs, Láng Eszter, Lapis József, Magolcsay Nagy Gábor, Ménes Attila, Mezei Gábor, Miklya Zsolt, Mizser Attila, Molnár Krisztina Rita, Nagy Bandó András, Nagy Csilla, Nagy Gabriella, Nagy Pál, Nagy Zsuka, Novák Valentin, Onagy Zoltán, Oravecz Péter, Papp András, Petőcz András, Porkoláb Tibor, Puskás Balázs, Rónai-Balázs Zoltán, Simon Adri, Sütő Csaba András, Szalai Zsolt, Száraz Miklós György, Szávai Géza, Székelyhidi Zsolt, Szénási Miklós, Szenti Ernő, Szkárosi Endre, Tarján Tamás, Tenczer Tamás, Turányi Tamás, Ungváry Rudolf, Üveges Tamás, Vörös István, Zsávolya Zoltán, Zsille Gábor.


Címkék