Könyvajánló – 2004. december 21.

Ljudmila Ulickaja: Életművésznők

Magvető Kiadó

Könyvajánló–2004. december 21.

Könyvajánló

Magvető Kiadó

Zsenya olyan nő, aki első látásra bizalmat ébreszt az emberekben. És nőtársai szinte gondolkodás nélkül elmesélik neki az életük történetét, a szerelmeiket, a családi drámákat, a szerencsés fordulatokat. A nyaralás közben megismert Irene azt mondja el, hogyan vesztette el négy gyerekét. A szomszéd kislány egy ufóról mesél, a távoli rokon kamaszlány arról, hogy szenvedélyes szerelmi viszonyt folytat a nagybátyjával. A Svájcban dolgozó orosz prostituált a nehéz gyerekkorát mondja el, és hogy egy érett férfi, egy bankár, végre elveszi feleségül.



Zsenya felnőtt életének különböző szakaszaiban találkozik ezekkel a
történetekkel. Hol éppen elvált az első férjétől, hol egy új szerelem
tűnik fel a láthatáron, hol újra összeköltözik a második férjével. És
mindig megrendül, amikor kiderül, hogy a lányok-asszonyok meséi -
mesék. Hazugságok, ábrándok, vágyálmok. De ezeket is meg kell értenie,
ha a saját életében rendet akar teremteni, ha meg akarja tanulni az
élet hétköznapi művészetét. Persze, ha van ilyen egyáltalán...

Ljudmila Ulickaja könyve hat történetből áll, mondhatni: hat este, hat
nem is olyan könnyű darab, amelyeket lebilincselő elbeszélésmód,
nagy-nagy életismeret és finom, szomorkás irónia jellemez. Ahogy a nagy
orosz íróktól megszoktuk.



Ljudmila Ulickaja 1943-ban született, végzettségét tekintve genetikus.
Eredeti pályáját kényszerűségből hagyta el – szamizdatirodalom
terjesztése miatt elbocsátották a munkahelyéről, irodalmi műveit sokáig
nem is közölhette. Első átütő sikerét a Szonyecska című kisregényével aratta. Elbeszéléseivel, a Médea és gyermekei és a Kukockij esetei
című (magyarul is megjelent) regényeivel immár mint az egyik
legnépszerűbb és legjelentősebb kortárs orosz írót tartják számon, mind
odahaza, mind külföldön, ahol eddig tizenhét nyelven jelentek meg
könyvei.



Ár: 1890 Ft

Terjedelem: 172 oldal

ISBN: 9631424081



Részlet a könyvből:






"Az elhunyt férj
Galjának egy hároméves fiúgyermeket és egy beteg anyóst hagyott örökül. Meg
Zsenyát, segítségnek. Zsenya több mint két évtizede vett részt Galja életében,
szerette is meg gyűlölte is ezt a furcsa teremtést, ezt az igazi szépséget,
életének éles fordulataival együtt, amelyek közül egyik ostobább volt, mint a
másik. Kosztya rövid életének utolsó évében Galja megpróbálta megmenteni férjét
valami gyógyító orosz sarlatán módszerével, nem adott neki sem antibiotikumot,
sem fájdalomcsillapítót, hanem csak füveket és földet - olyan szent helyek
földjéből készített porokat, amelyeket csak ez a szart se érő csodatévő ismert.
Kosztya halála előtt nem sokkal Galja egy másik, egy tibeti füves emberben
kezdett hinni, aki egyáltalán nem tibeti volt, hanem valami ravasz amurmelléki
kozák. Galja aztán odacsapódott a jógikhoz is.



            Minden esedékes kalandjába bevonta a
fiát is, akiben az évek során egyre gyűlt az ellenállás, míg végül teljességgel
megtagadta az anyja vallásos útkereséseit. Mindenesetre a jógi után már nem
követte az anyját. Galja viszont belekóstolt valami ritka keleti praktikába is.



            Minden egyes újrakezdés alkalmával
Galja sikeresen haladt és fejlődött, aztán felfedezte egy még igazabb tanítás
új szószólóját, és a krisnatudatúaktól átvándorolt a buddhistákhoz, aztán hol a
pünkösdistáknál, hol a szcientológusoknál vendégeskedett, míg ki nem kötött a
judaistáknál. Ez a komikus körülmény leginkább egy olyan falinaptárból derült
ki, amely igen gazdaságosan felölelte az egész elkövetkező évtizedet. Nagyalakú
naptár volt, csodaszép papírra nyomtatva, és palesztinai látképeket ábrázolt.
Ezt a naptárt Galja ajándékba hozta az új évre, ami a zsidóknál ősszel
kezdődik, és nem, mondjuk, szeptember egy meghatározott napján, hanem ahogy
sikerül: minden évben másként… A képek - a Sinai-hegy, a Holt-tenger, Galilea,
az utóbbi években újraültetett kertek - gyönyörűek voltak, ezért Zsenya a
naptárt azonnal továbbadta Liljának, aki az újra felfedezett kereszténységre
való tekintet nélkül megmaradt zsidónak, és sohasem felejtette el büszkén
hangsúlyozni - ha valaki mégis elfelejtette volna -, hogy Szűz Mária, Jézus,
nem is beszélve Keresztelő Szent Jánosról és az összes apostolról, a lehető
legvalódibb zsidók voltak. A Pravoszláv Egyház keretei között, ahová Lilját a
hite vitte, ez az emlékeztetés nem hangzott politikailag korrektnek, sőt,
néhányakat fel is háborított…



            Ezzel együtt Liljával kapcsolatban
minden világos volt. Galja vallásos útkereséseinek utolsó fordulatán azonban
Zsenya igen elcsodálkozott, habár a csodálkozásnak már régen nem volt itt sem
helye, sem ideje. Nem volt világos, hogy ez a Malaja Pokrovka faluból származó
kiöregedett szépség mire kellhet a zsidóknak. Zsenya a vallásos indíttatású
önzetlenségben nem hitt. Eleinte arra gondolt, hogy Galját valami szakállas
zsidó özvegyember csábította el, és Zsenya egyre csak várta, hátha Galja
elszólja magát, és bejelenti a soron következő házasságkötését (Galja ebben a
vonatkozásban igen egyszerű lélek volt: ha volt valami köztük - gyerünk azonnal
férjhez), és Zsenya már kezdte számolgatni, hogy sorrendben hányadik sikertelen
házassága fog bekövetkezni Galjának: az ötödik, avagy a hatodik. De semmi
efféle nem történt: Galja hosszú ideig járt valami foglalkozásokra, olvasta a
Tórát, persze nem önállóan, hanem valami szemináriumon, és végül amikor eljött
Zsenyához, hogy az esedékes kölcsönt felvegye tőle, ételt-italt
visszautasított, mert Zsenya nem volt kóser, maga Galja pedig már nem Galja,
hanem Chava volt. Zsenya azonban aznap olyan fáradt volt, hogy nem bírta ki és
epésen megkérdezte:



            - És mondd csak Chava, tőlem, aki
nem vagyok kóser, a pénzt azért el lehet fogadnod?



            Azonnal megbánta persze a
gonoszkodását, de Galja összeráncolta görög, egyetlen ránc nélküli homlokát,
elgondolkodott, aztán kitette az asztalra az éppen csak a pénztárcájába
csúsztatott pénzt, és szívet tépő komolysággal azt mondta:



            - Nem tudom. Meg kell kérdeznem a
tanítómtól."