Első közlés – 2005. május 9.

Szőnyei Tamás: Nyilván tartottak

Titkos szolgák a magyar rock körül 1960-1990

Első közlés–2005. május 9.

Első közlés

Titkos szolgák a magyar rock körül 1960-1990
„Elsősorban az ún: ’Bőrruhás’ csoportok tevékenységét kísérje figyelemmel”
„Bizonyítékát adta a zenekar és ’sleppje’ társadalomra veszélyes tevékenységének”
„A politikailag még kiforratlan fiatalokat negatív irányba tudják befolyásolni”
„Mennyire és mikor szabad ennyi fiatalt rávinni az ingoványra.”

„Szervezetszerű titkos együttműködés keretében”
„Az intézkedések egyidejűleg szolgálják a bomlasztást, leválasztást, elszigetelést”
„Lazaság nem fog jelentkezni többé”
„Könnyűbb életforma iránti rajongása határtalan”
„Öntevékeny zenekarok köré tömörült huligán galeri elemek”
„A cselekvések hatása kiszámíthatatlan”
„Célkitűzés: az ellentétek szítása”
„Figyelemmel kísérik a beat-hippie jelenség egyházi vonatkozásait”     
„Még nem jogellenes, de”
„Minket nem a zenei stílus érdekel”
„Elsősorban az ún: ’Bőrruhás’ csoportok tevékenységét kísérje figyelemmel”
„Bizonyítékát adta a zenekar és ’sleppje’ társadalomra veszélyes tevékenységének”
„A politikailag még kiforratlan fiatalokat negatív irányba tudják befolyásolni”
„Mennyire és mikor szabad ennyi fiatalt rávinni az ingoványra.”
„E csoportosulás a legagresszívabb, potenciálisan a legveszélyesebb”

Ez a könyv nem besúgók, állambiztonsági tisztek és hős ellenállók listáit tartalmazza. Jóval több annál.
Tudományos igénnyel és olvasmányos stílusban megírt kísérlet annak a képnek a rekonstruálására, melyet a szocializmus utolsó három évtizedében a belső elhárítás alakított ki hivatásos tisztjei és titkos informátorai révén a populáris zene előadóiról és közönségéről. Stílusok és divatok váltották egymást, beat és rock, folk és diszkó, punk és new wave töltötte meg a klubokat, s közben szakadatlanul készültek a jelentések, gyarapodtak a dossziék, gyűltek a bármikor felhasználható adatok. Ezekbe tekinthetünk most bele a szerző több éves kutatómunkájának eredményeként.
A titkosszolgálat kulturális elhárítási és ifjúságvédelmi vonalának működése mellett megismerhetjük azt is, miként foglalkozott e területekkel a korszak hivatalos intézményrendszere (MSZMP, KISZ, ORI, MHV).
Mire lebontották a könnyűzene pártállami intézményrendszerét jelképező – s a címlapon látható – irodaházat a Vörösmarty téren, napvilágra került s most e kötetben olvasható a műfajról született állambiztonsági iratok egy része. Magyar poptörténet – ahogy még sohasem hallhattuk.

Nyilvántartanak
nyilván tartanak
tőled
tartanak
tőled
nyilván tartanak tőled

üvöltök
hallgatok
azt csinálok, amit akarok

megszökök
maradok
azt csinálok, amit akarok

feljelentek
lebukok
azt csinálok, amit akarok

védekezek
támadok
azt csinálok, amit akarok

azt csinálok, amit akarok
azt csinálok, amit akarok

Nyilvántartanak
nyilván tartanak
tőled
tartanak
tőled
nyilván tartanak tőled

Kontroll Csoport: Nyilvántartanak
 
BEVEZETŐ

1989 háromszorosan is új időszámítást hozott számomra. Ez volt az az év, amikor eldőlt, hogy újságíróként pártirányítású lapok helyett a szabad sajtó világában dolgozhatok tovább, vége a szocialista egypártrendszernek, plurális demokrácia lesz, kapitalista piacgazdaság. Ebben az évben nősültem meg, s ekkor jelent meg könyvem, Az új hullám évtizede első kötete. Mit mondjak, fel voltam dobva.
1992-ben újra összejött minden jó: az ősz háromszorosan is a születés évadja lett számomra. Ekkor indult heti útjára az 1989-ben kéthetilapként startolt Magyar Narancs, azóta ez a munkahelyem; többfelé megfordultam korábban, de soha, sehol nem dolgoztam ennyi időn át, megvagyunk együtt. 1992 őszén született meg a fiam. (S nehogy a húga megsértődjék: 1995 nyarán követte őt Eszter – vajon mit ért majd meg ebből az egészből, amiről ez a könyv szól, az ő nemzedékük?) És szinte azzal egyidőben, hogy Andris elhagyta édesanyja hasát, kijött a nyomdából Az új hullám évtizede második kötete is. 1989-től ’92-ig tartott, mire elkészültem vele, és új kiadót találtam.
Akkortájt gyakrabban, de hébe-hóba azóta is előfordult, hogy a könyvemről beszélgetve valaki kedvesen megkérdezte: lesz-e folytatása, mikor jön a következő, és miről szól majd. Mindig megpróbáltam elütni a választ, eleinte azzal, hogy örülök, hogy egyáltalán ez elkészült, később azzal, hogy nincs miről vagy ha lenne is, nem követem én már kellő figyelemmel a zene alakulását, de különben is, se időm, se energiám könyvíráshoz. Aztán a 90-es évek vége felé kezdett megjelenni a lelki szemeim előtt egy könyv, ami ott venné fel a fonalat, ahol letettem. Ha már egyszer Ungvári Tamás megírta a történet elejét(1), Sebők János a folytatást(2)  és a sztori hazai verzióját(3), én pedig a nyolcvanas éveket(4), akkor ne hiányozzanak mellőlük a kilencvenes évek se. Tudtam, hogy egyedül nem lennék képes megírni, de azt is, hogy milyen könyvet szeretnék – tipikus szerkesztői helyzet. Szinopszist készítettem, összehívtam azokat a zömmel nálam fiatalabb szerzőket, akikről tudtam, hogy alaposan beleásták magukat egy-egy témába, s így nagyszerűen megcsinálhatnának egy-egy fejezetet – magamra is osztottam egyet, erre hamarosan visszatérek –, és lelkükre kötöttem: egy sort le ne írjanak, amíg kiadót nem találok. Ennyiben maradtunk. Érdelődő kiadó még csak akadt volna, de támogató pénzforrás híján a kilencvenes éveket körüljáró kötet a fejemben maradt – pedig már a 2000-es esztendő piacára kacsintó címét is kitaláltam: Ezredvégi Nirvánia. A cím a magyar art-punk előfutára, a Spions egyik legpregnánsabb számának felidézésén keresztül volt hivatott utalni a Nirvanára, a kilencvenes évek egyik amerikai alapzenekarára és egyúttal Kamondy Ágnes lemezére is, amely csodálatos érzékenységgel nyúlt a korszak dalterméséhez.(5)
Akkortájt már működött a Történeti Hivatal. Muszáj, hogy tele legyenek a polcok a könyvem második kötetében szereplő magyar zenekarokról vezetett aktákkal, hiszen ha valami nyíltan és hangosan megszólalt a rendszer ellen, az az a zene volt, amiről előszeretettel írtam: Baszd meg a rendszert (Spions), Nagy Testvéred figyel téged (URH), Besúgók és provokátorok (Kontroll Csoport), Szabadíts meg a gonosztól (Európa Kiadó), Korrupt vagyok és hazudós (Bizottság), Nem kell (Beatrice), stb. Naívan azt képzeltem, hogy amíg a többiek elbíbelődnek a maguk zenés fejezeteivel, addig én bejelentkezek kutatni, és a rendelkezésemre bocsájtott kartonok alapján gyorsan összegzem a magam fejezetében, hogy mikor, kit, hogyan figyeltek meg. És miért.
Abból indultam ki, hogy az állambiztonság zene iránti érdeklődése a magyarországi szocializmus jószerivel feltáratlan területeinek egyike. Dokumentumok és interjúk alapján meg akartam ismerni, hogy a hivatalos intézményrendszer miképp foglalkozott a populáris zenével – legyen az beat, rock, diszkó, punk, új hullám –, hogyan gondolkozott róla, miként próbálta kezelni a hozzá kapcsolódó jelenségeket, befolyásolni e szféra működését.
Mindez éppoly széles kérdéskört érint, mint amilyen színes maga a zene világa.
Nyilvánvalónak tűnt, hogy ha nem is olyan súllyal, mint a magas művészetek, de bizonyos szinten a rockzene is részesült a hivatalos kultúrpolitika figyelméből, vonatkoztak rá irányelvek, határozatok és jogszabályok – annál is inkább, mivel befogadóinak létszáma sokszorosa volt az irodalom, a film, a színház, a képzőművészet vagy a klasszikus zene fogyasztóinak, ráadásul ezek főként a fiatal korosztályokból kerültek ki, így mindez egyúttal ifjúságpolitikai ügyként is jelentkezett. Akár szórakoztatóipari termékként, akár a művészi önkifejezés eszközeként művelték, az adott kultúrpolitikai erőtérben működött a populáris zene. Szerzőit, előadóit érintették a kifejezés szabadságát korlátozó cenzorális megkötések, a nyilvános szereplés lehetőségét meghatározó tanácsi és rendőrségi eljárások, emberi jogaikat sértették a titkosszolgálati megfigyelések – utóbbiak alapján kijelenthető: nemcsak mi tarthatjuk számon a műfaj egyes képviselőit a politikai fordulat szellemi előkészítői között (másokat pedig a „hálózat” embereiként), hanem ilyen, „felforgató” szerepet tulajdoníthattak nekik a rendszer őrei is. A populáris zene megfigyelése az elmúlt szocialista rendszer gyengeségét bizonyítja. Azt, hogy féltek a rock & rolltól – a szabad szó, a szabad szellem e megnyilvánulási formájától – is. Paradox módon ebben igazuk volt. Utólag jogosnak mondható ez a tulajdonképp nevetséges félelem. Hiszen, a maguk módján a populáris zene bizonyos produktumai és ezek előadói is hozzájárultak a rendszer meggyengítéséhez.
Az új hullám évtizede 2-ben tárgyalt underground/alternatív irányzat magyarországi története a rendszerváltást megelőző időszakra esett. Zenészeket érintő, bíróságig, sőt börtönbüntetésig is eljutó esetek, betiltott koncertek, valamint a parlamenti képviselők átvilágítása során felszínre került tények nyilvánvalóvá tették, hogy az állambiztonsági szervek figyelemmel kísérték a témám szempontjából szóba jöhető zenészek, zenekarok tevékenységét – legalábbis ezek némelyikéét. A kutatás időhatárát eredetileg 1978-1988 közé lőttem be, azonban a munka során kezembe került dokumentumok arra a meggyőződésre vezettek, hogy ezt érdemes mindkét irányban kiterjeszteni, a 60-as évektől 1990-ig, mert így lehet folyamatában megismerni a történteket, másrészt nem érdemes leszűkíteni az undergroundra, mert az államvédelem figyelme sem ismert műfaji határokat. Mindenevők voltak.
A Cseh Tamás és Bereményi Géza dalában is megénekelt „ifjúsági probléma” a tágan értelmezett magyar kultúrtörténet fontos szelete, szerteágazó, messzire vezető kérdésekkel. Vizsgálata közelebb vihet a Kádár-korszak utolsó időszaka – s benne az önkifejezési szabadság korlátozásának története, a magyar emberi jogi problematika, a rendszer potenciális politikai ellenzékét egy fiatal generációval erősítő művészkör fellépésére adott hatósági reakció – jobb megismeréséhez.
Bejelentkeztem tehát kutatni. Évekkel később, vagyis most, hogy abbahagytam (bár azt nem jelenthetem ki, hogy be is fejeztem) a kutatást, és nekiültem megírni, mire jutottam, nincs illúzióm afelől, hogy mindent sikerült feltárnom. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL) összegyűlt, 3100 iratfolyómétert meghaladó anyagban éppúgy maradhattak e téma szempontjából is érdekes iratok, mint a tanácsok, az MSZMP és a KISZ dokumentumait őrző levéltárakban (ezek némelyikében kutattam) vagy a Belügyminisztérium irattárában (ahol nem) – s akkor még nem beszéltünk arról, hogy mi minden kerülhetett bele az 1989-90 fordulóján végrehajtott iratmegsemmisítésbe. Azt azonban remélem, hogy a következő oldalak – néhány, időközben megjelent kötet lapjait is kiegészítve(6) – pár lépéssel közelebb hozzák saját közelmúltunkat.
A kutatómunka előrehaladtával összeszámoltam azoknak az ügynöki Munka-dossziéknak a számát, amelyekben zenével kapcsolatos jelentéseket is találtam: hatvan körül járt a számuk. Sok ez vagy kevés huszonhét-harminc év alatt? Attól függ. Egyrészt, ugyebár egy is több a kelleténél. Másrészt a besúgók némelyike hamar elhasználódott vagy bebizonyosodott róla hogy nem tud elég hasznosan dolgozni, s így csak vékony dossziét hagyott maga után. Mások viszont akár tíz évnél is hosszabb időn keresztül szállították az információkat, három-négy-öt vaskos dossziét is megtöltöttek. Az ilyenek általában több területen mozogtak, és csak időről-időre kapcsolódtak bele zenészekkel kapcsolatos adatgyűjtésbe. De előfordult fordítva is, amikor a kifejezetten zenei területről beszervezettek szolgáltattak más jellegű adatokat – például a 70-es években, a március 15-i tüntetések lezajlásával, előkészületeivel vagy az ezeket követő rendőri intézkedésekkel kapcsolatban, és általában pártkongresszusok, „árrendezések” idején, amikor a lakosság hangulatát kellett felmérni, munkahelyeken, szórakozóhelyeken, felsőoktatási intézményekben.
Tehát sok-e ez a kb. hatvan besúgó? Talán kevésnek tűnik ahhoz képest, hogy az ÁBTL közel 400 ezer megfigyelt személyről tartalmaz adatokat az 1944. december 21. és 1990 február 14. közötti időszakból.(7) Kisvárosnyi besúgó kellett ahhoz, hogy ennyi emberről összehordják az adatokat. De gondoljunk bele: ha ebből a hatvan téglából egy adott időszakban esetleg tíz-tizenöt is dolgozott egyszerre, egymás információit kiegészítve és azok ellenőrzésére is alkalmat adva, akkor már bizony elég sok. Találkoztam olyan üggyel, amelyben legalább hét besúgót foglalkoztattak egyidőben. Jegyzeteimben kisebbfajta magyar könnyűzenei lexikon állt össze a jelentések alapján. Persze egyes címszavak nagyon hosszúak, mások egészen rövidek. Ami egyrészt logikus módon az illető zenészek, zenekarok tevékenységének állambiztonsági veszélyességi fokától függ, másrészt megintcsak attól, hogy feltehetőleg nem került még elő minden jelentés, és lehet olyan is, ami talán sohasem fog. Egy hajdan megfigyelt ellenzékitől azt hallottam, hogy ha valahol, akkor Moszkvában biztos minden megvan, de ebbe nem tudtam, nem is akartam belemenni.
Épp elég munka akadt így is. Az Ezredvégi Nirvánia fölött elröpült az idő, a tervezett mű belső arányai teljesen megfordultak: a megfigyelésekről elképzelt egyetlen fejezet a hosszú éveket igénylő kutatás során önálló kötetté terebélyesedett, melybe a zene elmúlt tizenöt évének története már egyáltalán nem fért bele. S jóllehet, a megfigyelések tárgyaként igen tágan értelmeztem a populáris zenét, kutatásom mégsem terjedt ki több területre. Kimaradt a vizsgálódásból a hagyományos tánczene és a dzsessz: ha csak az elhangzó dalszövegek jellegére (vagy egyáltalán, a verbalitás hiányára) gondolunk, e műfajok eleve nem képezhettek állambiztonsági kockázatot. Azonban nem kellett politikailag veszélyesnek lenni ahhoz, hogy az ember, a művészember iránt érdeklődjenek. Elhárítói nézőpontból egy hakniénekes vagy konferanszié éppoly hasznos lehetett, mint egy elit dzsesszmuzsikus, éppúgy hozhatott „operatív szempontból értékes” vagy épp „tájékoztató jellegű” információkat a közegből, melyben mozgott. De ezek a szférák e kötetből kimaradtak.
Hozzátartozik még a könyv történetéhez az is, hogy elkészülte előtt, de főleg a megírása közben folyamatosan változott az állambiztonsági megfigyelések nyilvánosságát érintő jogszabályi és politikai környezet. A rendszerváltozás pillanatában nem sikerült tiszta vizet önteni a pohárba, s az azóta eltelt másfél évtized kisebb-nagyobb szenzációk és lelepleződések közepette telt el. Tisztázatlan körülmények között előkerült, tisztázatlan eredetű, hamis vagy valódi dokumentumok megszellőztetésével. Társadalmi méretű szembenézés és a megtisztulás katarzisa helyett a politikai ellentábor lejáratásának zűrzavaros kísérleteivel. Teljes közöny és hisztérikus listázhatnék között ingázó közhangulattal. Tán az is jellemző – a szabad kutatás korlátainak nehézkes lebomlására mindenképpen –, hogy a besúgás erkölcsi megítélését érvényes, bár vitatható gondolatokkal körüljáró irodalmi esszé (Nádas Péter: Szegény, szegény Sacha Andersonunk) megjelenése megelőzte a témát mélységében föltáró történészi dolgozatok sorát.(8)
1990-ben Demszky Gábor és Hack Péter nyújtott be törvénytervezetet a parlamentnek a közéleti szereplők átvilágításáról. Az ellenzéki múlttal rendelkező – és az első szabadon választott parlementben is ellenzéki pozícióba került – szabaddemokrata politikusok javaslatát az Országgyűlés nem tűzte napirendre. Az azóta is gyakran idézett szóbeszéd szerint azért nem, mert az akkor kormányzó többségben túl sok képviselőt érintett volna kínosan múltja feltárása (de a politikai paletta minden oldalán akadtak érintettek). A ciklus legvégén, már a néhai Antall Józsefet váltó Boross Péter (Magyar Demokrata Fórum) miniszterelnöksége idején fogadta csak el a parlament „a demokratikus államélet tisztaságának előmozdítása érdekében” az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről szóló, 1994. évi XXIII. törvényt. Az 1994. július 1-jén hatályba lépett jogszabály több volt a semminél, de kevesebb a kívánatosnál (már akinek), hiszen az általa létrehozott átvilágító testület a viszonylag szűk körben meghatározott tisztségeket betöltő személyek esetében csak azt vizsgálta, hogy teljesítettek-e szolgálatot hivatásos állományú tisztként, illetve végeztek-e feladatokat hálózati személyként a BM, valamint a megyei és fővárosi III/III-as, vagyis a belső reakció ellen harcoló részlegek számára – de kimaradt a szórásból a hírszerzés (III/I.), a kémelhárítás (III/II.), a katonai elhárítás (III/IV.) és a szakszolgálat (III/V.). Aki fennakadt az átvilágításon, az a törvény értelmében vagy önként lemondott pozíciójáról vagy nyilvánosságra hozták az érintettségét. Aminthogy nyilvánosságra került azoknak a pártállami vezetőknek a neve is, akik az előző rendszerben hivataluknál fogva kaptak titkosszolgálati jelentéseket – közéjük tartozott Horn Gyula, az 1994-98 közötti kormány feje is (Magyar Szocialista Párt), ami persze senkinek sem okozott megrázkódtatást, hiszen köztudott tény volt. Az átvilágítandók körét az Orbán Viktor (Fidesz – Magyar Polgári Szövetség) miniszterelnöksége idején meghozott, 2000. évi XCIII. törvény kiterjesztette.
A történeti kutatást és az állampolgárok információs kárpótlását szolgálandó, az
1994. évi XXIII. törvényt módosító, 1996. évi LXVII. törvény létrehozta a volt állambiztonsági szervek – de megintcsak a III/III-as részlegek – iratait őrző és kezelő Történeti Hivatalt (TH), amely 1997 szeptemberétől fogadta a kutatókat és az egyéni betekintési kérelemmel érkezőket, kezdetben a Belügyminisztérium József Attila utcai épületében, majd 1999 májusától jelenlegi helyén, az Eötvös utcában. Ahol 2003 áprilisában névtáblát cseréltek, miután a TH jogutódjaként a 2003. évi III. törvény létrehozta Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárát (ÁBTL), mely az iratok jóval szélesebb körét kezeli elődjénél – már azokat (legalábbis azoknak egy részét) is, amelyekre az előző törvény nem terjedt ki (lásd fent).
A 2002. december 23-án elfogadott jogszabály megszületését heves politikai csatározás előzte meg, amit az váltott ki, hogy 2002 júniusában a Magyar Nemzet című napilap nyilvánosságra hozta: a frissiben hivatalba lépett Medgyessy Péter miniszterelnök a BM III/II-es csoportfőnökség „D-209” számon nyilvántartott SZT (szigorúan titkos) tisztje volt. Medgyessy beismerte kémelhárító múltját, parlamenti vizsgáló bizottságok alakultak, rövid ideig még az MSZP-SZDSZ koalíció esetleges felbomlása is fölmerült. A nagy nekiveselkedésből végül kompromisszumos törvény született, amely szélesítette a megismerhető adatok és a Történeti Levéltárnak átadandó iratok körét. E kör még nagyobbá tételéről indult vita 2004 őszén, immár Gyurcsány Ferenc (MSZP) miniszterelnöksége idején, és került a téma ismét a parlament elé. Újabb törvény meghozatalához láttak hozzá a képviselők, s folytatódott a vita a lehető legteljesebb, illetve a korlátozott nyilvánosság hívei között. E könyv kéziratának elkészültekor még nem született meg az állambiztonsági szolgálatoknál keletkezett iratok jövőjét újra rendező és a bennük szereplő, illetve az iratokat létrehozó személyek sorsát befolyásoló törvény, de lehet, hogy már hatályba is lépett, mire Önök ezt a kötetet kezükbe vették, belelapoztak és úgy döntöttek, hogy megvásárolják, mert nem hiányozhat a könyvtárukból.
Nagyon helyes. Remélem, legalább olyan érdekesnek találják majd, mint amilyen érdekes volt számomra a megírása. S ha közben úgy érzik, ki kell kapcsolódniuk ebből a fullasztó ügynökvilágból, tegyenek fel egy lemezt, és szellőztessenek ki.  
Végül egy praktikus használati utasítás. A könyvben rengeteg – tipográfiailag is jelzett – idézetet találnak majd titkosszolgálati jelentésekből és parancsokból. Ha igazán érezni akarják e szövegek sajátos ízét, akkor érdemes lelassítaniuk olvasási tempójukat, és úgy menni végig e passzusokon, mintha egy jó színészt hallanának belülről. Higyjék el, így működik igazán. Nálam Vallai Péter, Balkai Géza vagy Galkó Balázs gunyoros és Fodor Tamás hajszálpontosan értelmező hanghordozása szokott bejönni, de a szereposztás tetszőleges, az olvasó, akár a szerző, szabad.
 
Tartalom

1. BEVEZETŐ
2. „Újhullámos együtteseket támogató cikkei alapján előttünk ismertek”
     A LÁTÓKÖRÜKBEN
A szerző önmaga nyomaival szembesül állambiztonsági dokumentumokban, megosztja olvasóival kutatásával kapcsolatos kételyeit, és bevallja: ugyanúgy mozaikokból próbál összerakni egy képet, mint anno a titkosszolgálat.
3. „Szigorú titoktartásra kötelezi magát”
     MIT FED A NÉV?
Támpontok a fedőnévadás tipológiájához: a legfontosabb szabály, hogy        nincs szabály.
4. „Megrendelésre cigány-nótákat adott elő”
     SZINTÉN ZENÉSZ
Vajon játszik-e izgató tartalmú dalokat a Kalász kisvendéglő harmonikása? Hát a Mignon presszó zongoristája? Ügynöki jelentések a vendéglátóiparból és egy bárzenész beszervezésének története.
5. „Átadtam 40 Ft-ot, hogy italt vásároljon”
     FEJPÉNZ
Bevezetés a besúgók motiválásába, jutalmazásába és költségtérítésébe.
6. „Szervezetszerű titkos együttműködés keretében”
     PARANCSOK ÉS VÉGREHAJTÁSUK
Priorálás, szűrő-kutató munka, szignalizáció, megfigyelés, lehallgatás, elbeszélgetés, avagy miként működtek a popzenei élet mindennapi gyakorlatában az állambiztonsági szervek hálózati munkájának alapelvei.
7. „Jelentkezésük esetén minket értesítsenek”
     MEGGYŐZŐDÉSES KAPCSOLATOK
Röpke találkozás hivatásos és társadalmi kapcsolatokkal, akik a zenei intézményekben is segítették az elhárítást.
8. „Az intézkedések egyidejűleg szolgálják a bomlasztást, leválasztást, elszigetelést”
     A 0022-ES CSAPDÁJA
1970, 1973: a belügyminiszter kiadja a kulturális és az ifjúságvédelmi terület állambiztonsági megfigyelését meghatározó parancsait. Nézzük, mi van bennük, és mit sikerült végrehajtani belőlük 1986-ig. 
9. „A rendszabályt nadrágja jobb felől eső farzsebében helyeztük el”
     BETECHNIKÁZTÁK
3/a, 3/e és a többi: hogyan, milyen eszközökkel hallgatták le a telefonon, lakásban vagy bárhol másutt folytatott beszélgetéseket?
10.  „Lazaság nem fog jelentkezni többé”
BESZERVEZÉS, KIKÉPZÉS, ELLENŐRZÉS
A hálózati személyek foglalkoztatásának műhelytitkai. Hogyan lesz zenész      körökben is használható besúgó valakiből? Mi a teendő disszidálási szándék  megismerése esetén, és ha egy akkora sztár dobbant, mint Dobos Attila?
11.  „Könnyűbb életforma iránti rajongása határtalan”
NYUGATMAJMOLÁS
Generációkon átívelő, főbenjáró bűn és ennek évtizedeken átívelő állambiztonsági  regisztrálása.
12.  „Öntevékeny zenekarok köré tömörült huligán galeri elemek”
HÁZIBULI, GALERI, SLEPP
A szocialista erkölcs veszélyeztetése négy fal között, a közbiztonság fenyegetése köz- és nézőtéren: galeribűnözés és beatzene. A Szabad Európa hallgatása mint terhelő adat.
13.  „Rendezőség hiányában mindig van botrány”
ADATBANK, 60-AS ÉVEK
Egy kis Atlasz, Futuráma, Scampolo, Bergendy, Benkó Dixieland, Atlantis, Syrius, Echo, Liversing, Zalatnay, Koncz és persze Illés, Metró, Omega.
14.  „A cselekvések hatása kiszámíthatatlan”
     KENGURU BOLHA ELEFÁNT
Egy beatrajongó és a happeninghez is vonzódó, ártalmatlan baráti társaság szétbomlasztásának részletesen dokumentált története. Emlékezik: Cseh Tamás.
15.  „Tartsa továbbra is a kapcsolatot a pol. beat együttesek tagjaival”
      BALRA EL
A Gerilla együttes a hatalom szerint vészesen közel állt a bal felé elhajló, maoista elemekhez, márpedig a párt politikáját semmilyen oldalról sem volt ildomos bírálni. Emlékezik: Vámos Miklós.
16.  „Célkitűzés: az ellentétek szítása”
      „SZAKÁLLAS” „ÉNEKES” „GITÁROS”
1968-73: az addigi legnagyobb szabású állambiztonsági operáció a rockzenében: a célpont Baksa Soós János (Kex), Radics Béla (Tűzkerék) és Bródy János (Illés). Emlékezik: Kisfaludy András (Kex).
17.  „Figyelemmel kísérik a beat-hippie jelenség egyházi vonatkozásait”
      JESSZUS!
Beat-misék a templomokban, a Jézus Krisztus Szupersztár a Korong együttes repertoárján: akcióban a klerikális reakció. Vajon mit szól mindehhez – és egyáltalán a beat-problémához – Aczél György?
18. „Még nem jogellenes, de”
      PILVAX NÉLKÜLI MÁRCIUS BLUES
Március 15., a legforróbb ünnep – két jellemző kulturális elhárítási történet a 70-es évek elejéről. Emlékezik: Földes László (Hobo) és Cseh Tamás.
19.  „Érvényesíteni kell a szórakoztató zene terén is tiltó normáinkat”
LEJÁRT LEMEZ
Értékteremtés és cenzúra: pillantás a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat kultúr- és kiadáspolitikai megfontolásaira, Bors Jenő és Erdős Péter tevékenységére. 
20. „Minket nem a zenei stílus érdekel”
      „ZUGLÓI” „SUBÁSOK” „KÖZÖSSÉGE”
A népzene mint a nacionalista ellenzékiség megnyilvánulása: állambiztonsági akciók a magyarnóta és a táncház ellen. Emlékezik: Sebő Ferenc.
21. „A politikai beállítottságának tisztázására op. úton intézkedünk”
ADATBANK, 70-ES ÉVEK
Egy kevés Fonográf, LGT, Omega, Horváth Charlie, Váradi „Vadölő” László, Török Ádám, Dinnyés József és egy elfeledett pol-beat énekes, Törőcsik József.
22. „Ellenőrizni kellene, kiket engedünk a fiatalok tömegei elé”
      DJ TMB & AZ FMK  
 A diszkó mint az ifjúság tömeges szórakozásának terepe állambiztonsági   szempontból. Megfigyelők és megfigyeltek a Fiatal Művészek Klubjában.
23.  „Elsősorban az ún: >Bőrruhás< csoportok tevékenységét kísérje           
      figyelemmel”
ALULJÁRÓK NÉPE
Az alvilág utánpótlása? Csövesek, a hivatalos  intézményrendszer szemszögéből.
24.  „Bizonyítékát adta a zenekar és >sleppje< társadalomra veszélyes  
      tevékenységének”
      BÁRÁNYVADÁSZAT 
Piramis, Beatrice, P. Mobil, Hobo Blues Band: a csövesvilág állambiztonsági nézőpontból legproblematikusabb zenekarai. Emlékezik: Nagy Feró (Beatrice).
25.  „Vízágyú és könnygáz gránátok bevetésével megfékezte”
      KORDÁBA SZORÍTÁS
1967, Kisstadion: Spencer Davis. 1980, Óbudai hajógyári sziget: Fekete Bárányok. 1984, Pusztavacs: Békefesztivál. Koncertek rendőri biztosítása mint szakmai, engedélyezésük mint hatósági feladat.
26.   „A politikailag még kiforratlan fiatalokat negatív irányba tudják befolyásolni”
      MÁSKÉNT ZENÉLŐK
A Spionstól a KFT-n és Rollson át a gimnazistákig: az új hullám mint állambiztonsági probléma. Emlékezik: ef Zámbó István, Wahorn András (Bizottság), Bárdos Deák Ágnes, Müller Péter (Kontroll Csoport), Menyhárt Jenő (Európa Kiadó), Pajor Tamás (Neurotic), Víg Mihály (Balaton), Grandpierre Attila (Vágtázó Halottkémek), Legát Tibor (Kézi-Chopin).
27.  „Mennyire és mikor szabad ennyi fiatalt rávinni az ingoványra.”
ADATBANK, 80-AS ÉVEK
Újra Cseh Tamás és Dinnyés József, továbbá Boros Lajos, Varga Miklós, P. Box, Edda, Szikora Róbert, Szűcs Judit és mások, de főleg az István, a király: jelentések a rockopera előadásáról és fogadtatásáról.
28.  „Rendszeres tartózkodási helye az Országos Rendező Iroda és annak büfé helyisége.”
     A SHOW-HIVATAL
A könnyűzenei szféra pártállami irányításának jellegzetes intézménye, ahol eldöntötték, ki léphet fel, milyen néven, meddig és mennyiért.
29.  „Amennyiben továbbra is kapcsolatban maradnak a Dialógus tagjaival...”
      BÉKEHARC
Miskolci, zalaegerszegi, stb. példák arra, hogy vidéken is ugyanaz ment, mint a fővárosban. Szombathelyi akció a független békemozgalom aktivistái és a Chemotox együttes ellen. Emlékezik: Tajta Gábor (egykori Dialógus-tag).
30.  „A jelentésben szereplő >GEM kapcsos< fiatal kilétét, adatait megállapítjuk”
     KÖZELLENSÉGEK
Perbe fogott punkzenészek Szegeden, Budapesten (CPg), Győrben (Auróra Cirkáló), Veszprémben (Közellenség/Sabotage), a 80-as években: a bírósági ügyek állambiztonsági háttere. Emlékezik: Lázárfalvi György (Közellenség).
31.  „E csoportosulás a legagresszívabb, potenciálisan a legveszélyesebb”
     KOPASZ AGYAK
A Mos-oi együttes izgatási pere 1983-ban, Budapesten: a bőrfejű mozgalom állambiztonsági megfigyelésének kezdetei.
32. Polgári és fedő
     NÉVMUTATÓ

Jegyzetek a Bevezetőhöz:
1. A rock mesterei – Az ellenkultúra kultúrtörténete, Zeneműkiadó, 1974.
2. A Beatlestől az új hullámig – A rock a hetvenes években, Zeneműkiadó, 1981.
3. Magya-Rock 1. – 1958-1973, Magya-Rock 2. – 1973-1983, Zeneműkiadó, 1983, 1984.
4. Az új hullám évtizede 1., Laude, 1989, Az új hullám évtizede 2., Katalizátor Iroda, 1992.
5. Kamondy Ágnes: Dalok Közép-Nirvániából (1995, Bahia), rajta Európa Kiadó-, URH-, Balaton-, Sziámi-, Spions- és Kamondy zenekara, az Orkesztra Luna dalai. A műsor ősbemutatóját 1993. május 23-án tartották az Egyetemi Színpadon, ahol egy Trabant-dal is szerepelt az összeállításban, de a lemezre ez nem kerülhetett fel.
6. Kiss István Zoltán: Magyar Könnyűzenei Lexikon 1962-től (1998, ZAJ-ZONe Kiadó); Kocsis L. Mihály: Illés – énekelt történelem (1999, Zikkurat); Pozsonyi Ádám: „A Lenin-szobor helyén bombatölcsér tátong”. A magyar punk története (1978-1990) (2001, szerzői kiadás); Sebők János: Rock a vasfüggöny mögött. Perek, ügyek, dossziék (2002, GM & Társai Kiadó); Kömlődi Ferenc – Pánczél Gábor: Mennyek kapui – az elektronikus zene évtizede (2001, Re:Creation Kft.); Szemere Anna: Up from the underground: the culture of rock music in postsocialist Hungary (2001, Pennsylvania State University Press); Avantgárd: underground: alternatív. Popzene, művészet és szubkulturális nyilvánosság Magyarországon (szerk.: Havasréti József és K. Horváth Zsolt, 2003, Artpool Művészetkutató Központ, Kijárat Kiadó, PTE BTK Kommunikációs Tanszéke); Klaniczay Gábor: Ellenkultúra a hetvenes-nyolcvanas években (2003, Noran Könyvkiadó); Fonyódi Péter: Beat-korszak a pártállamban (2003. XX. Század Intézet).
7. ÁBTL tájékoztató füzet (2003, 3-4. old.).
8. Elsőként a Nappali ház című folyóiratban jelent meg (1992/1, 3-16. old), majd kötetben: Nádas Péter: Esszék (1995, Jelenkor, 150-185. old.).