Első közlés – 2006. április 18.

Jorge Semprún

A Könyvfesztivál díszvendége

Első közlés–2006. április 18.

Első közlés

A Könyvfesztivál díszvendége
Jorge Semprún Madridban született 1923-ban, de főként franciául írt. Legutóbbi regénye – mely a Húsz év, egy nap címet viseli, és a Könyvfesztivál alatt jelenik meg magyarul – azonban eredetileg is spanyol nyelven íródott.

A szerzővel a Könyvfesztiválon április 20-án csütörtökön találkozhatnak ahol délután négytől a Bartók teremben Kepes András beszélget vele, majd fél hattól a Bartók teremben dr. Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere adja át neki a Budapest nagydíjat. Szombaton 10.30-tól a Bartók teremben az Európa Matinén is részt vesz. A szerzővel a litera számára Mester Yvonne készít interjút, amit 22-én olvashatnak a Könyvfesztivál magazin rovatában. Most megjelent Húsz év, egy nap című regényéről ide kattintva a magazin rovatban olvashatnak.

Semprún művei szorosan kapcsolódnak az általa megélt eseményekhez. Ezért hasznos támpont, ha tudjuk, hogy a spanyol polgárháború miatt családja száműzetésbe kényszerült, így a fiatal Jorge Párizsban végezte el egyetemi tanulmányait, s még kisgyermekként sajátította el a német nyelvet is. Amikor a nácik elfoglalták Franciaországot, csatlakozott az ellenállási mozgalomhoz, ezért 1943-ban a Gestapo letartóztatta és az auxerre-i börtönbe zárta, majd a buchenwaldi koncentrációs táborba deportálta. 1952-ben belépett a Spanyol Kommunista Pártba, melynek vezető egyénisége lett, és Federico Sánchez álnéven titkos akciókban vett részt. 1964-ben kizárták a pártból, mivel tevékenysége összeférhetetlen volt a párt hivatalos álláspontjával. Politikai közszereplést jóval később, 1988 és 1991 között vállalt újra, amikor kulturális miniszterré választották Felipe González kormányában.

Első regénye, A nagy utazás, több éves munka után 1963-ban készült el. Szinte azonnal a modern európai irodalom egyik legjelentősebb szerzőjévé tette Semprúnt. A regény magyarul Réz Pál fordításában jelent meg az Európa Kiadó gondozásában 1964-ben. A 60-as évek végén a magyar olvasók megismerhették Az ájulás (szintén Réz Pál fordította, Európa, 1968) és A háborúnak vége című műveit is (Rayman Katalin fordításában, Magvető, 1969). Ez utóbbi egy forgatókönyv, melyből Alain Resnais francia rendező készített filmet. További pályájáról nem volt egyidejű ismerete a magyar olvasóközönségnek: ezek Magyarországon csak jóval később, a 90-es években jelentek meg: e művei a Ramón Mercader második halála (fordította Szabolcs Katalin, Európa, 1990), De szép vasárnap! (fordította Kamocsay Ildikó, Európa, 1992), Írni vagy élni (Ab Ovo, 1995), valamint Tündöklő nyaraink gyors tüze (fordította Szoboszlai Margit, Ab Ovo, 2000).

Semprún írásai mindig személyes élményeket dolgoznak fel: a történeteket elmesélő narrátor által megjelenített fiktív világ nagyon szorosan kapcsolódik az író valóságához. A nagy utazás, Az ájulás, De szép vasárnap című regényei elsősorban a buchenwaldi koncentrációs táborban töltött időszakot tükrözik. A nagy utazás főszereplője szintén ír: a koncentrációs táborban átélt időszak szörnyűségeit próbálja kiírni magából, és többször is utal arra, hogy milyen nehéz megörökítenie mindazt, amit átélt. A regény főszereplője nem teheti meg, hogy magába zárja a történeteket, s némi lenézéssel nyilatkozik azokról, akik nem vállalják a múlt súlyát, akiknek nem célja sem a revans, sem hogy valamiféle tanulságot vonjanak le, hanem felületesek és “gyökértelenek”: nem akarják tudni az igazságot a múltjukról, családjukról, hazájukról.

A nagy utazás narrátora egyes szám első személyben meséli el a főszereplő utazását a buchenwaldi koncentrációs táborba. Érdekes, hogy a regény utolsó pár oldalán, amikor az utazás már véget ért, az elbeszélés hangneme megváltozik, s a narrátor egyes szám harmadik személyre vált át. Az egész életművet tekintve is kivételes A nagy utazás-ban megszólaló szubjektív, az eseményeket mélyen átélő hang, mely utána végleg átadja a helyet az egyes szám harmadik személyű elbeszélésmódnak.

Írni vagy élni című, jóval későbbi (1994-ben megjelent) írásában ugyan ismét egyes szám első személyben szólal meg, ez a mű azonban inkább önéletrajzi regény: a narrátor Semprún, aki mesélés közben utal korábbi regényeire, megismételve s olykor kijavítva az ott leírtakat (megmagyarázza például, hogy miért mesélt el valamit másként, mint ahogy az a valóságban történt). Az Írni vagy élni valóságos történelmi dátumokra épül, valóságos történelmi eseményeket ír le, kevésbé árnyaltan, finoman írja le a halált, a borzalmakat, mint A nagy utazás fiatal főszereplő-narrátora. A történelmi korszak tágabb: a buchenwaldi emlékek csak kiindulópontul szolgálnak korábbi és jóval későbbi események felidézéséhez. A pontos dátumok ugyanakkor egyaránt utalnak egyéni és kollektív történésekre: 1931, a köztársaság kikiáltása Spanyolországban; 1945. április 11., Buchenwald felszabadulásának napja; 1945. augusztus 6., atombomba Hirosimában; 1953, Semprún először megy vissza Madridba, hogy földalatti munkát végezzen a kommunista szervezetben; 1987. április 11., Buchenwald felszabadulásának évfordulója, csak a legfontosabb állomásai a történetnek, melyben nemcsak Semprún élete rajzolódik ki, hanem egy egész korszak és egész Európa is.

Húsz év, egy nap című, most megjelenő könyve tartalmi és formai szempontból hasonlít Semprún eddigi műveihez, ugyanakkor újat is nyújt (jó példa erre a nagyon erős erotikus töltésű epizódok feltűnése). A regényben jól felismerhető az író által már eddig is alkalmazott írásmód, például az állandó csapongás térben és időben, vagy a politikai, történelmi jellegű kitérők, elmélkedések. Szerkezetét tekintve, a Húsz év, egy nap sokban emlékeztet a műben meg is említett Faulkner regényeire: rövid, sokszor egymásnak ellentmondó részekből épül fel. Mindez azonban nem nehezíti, inkább érdekesebbé, izgalmasabbá teszi az olvasó dolgát. Egyébként Semprún példaképei – mint például Hemingway, Proust vagy Faulkner – állandóan említésre kerülnek az író műveiben, ebben a regényben pedig Hemingway még szereplővé is válik. Más valós irodalmárok is szerepelnek, akik közül feltétlenül ki kell emelnünk még két nevet: Rafael Sánchez Ferlosio és Juan Benet a polgárháború utáni spanyol irodalom jeles képviselői. Külön elemzést igényelne a regényben felmerülő többi szereplő valós létének elemzése. Az író célja az, hogy a történet a lehető leghitelesebb legyen. A Húsz év, egy nap azonban, bár valóságosnak tűnik, mégsem dokumentumregény.

A történetet egy mindentudó, az eseményeken kívül álló narrátor meséli el, aki sok esetben magához az olvasóhoz is szól, ezzel is próbálván hangsúlyozni objektivitását. Azonban még így is feltűnő a regény és az írói életrajz közötti szoros kapcsolat. A regény egyik kulcsfigurája például Federico Sánchez, a név pedig nagyon ismerős: ezt az álnevet használta Jorge Semprún, amikor illegális kommunista tevékenységet folytatott a Franco diktatúra évei alatt. A regény több eseményszála közül Federico Sánchez története úgy bontakozik ki, mintha az olvasónak egy kirakósjátékot kellene összeraknia. A mű detektívregényre is emlékeztet, hiszen az olvasó hosszú ideig nem tudja, hogy pontosan mi is történt, pontosan hogyan halt meg a földbirtokos Avendano család legkisebb fia, akit a polgárháború első napján a parasztok meggyilkoltak.

Politikai tartalmát tekintve a Húsz év, egy nap elsősorban Semprún olyan regényeihez kapcsolódik, melyek az író kommunista párttagságának korszakát dolgozták fel. A De szép vasárnap azonban már szintén túllépett a buchenwaldi tábor történetén, s az ottani rabtársak sorsa kapcsán a kommunizmussal kapcsolatos kérdéseket vetett fel. A Húsz év, egy nap című regényben például fontos szerepet kap Hruscsov titkos beszámolója, melyben leleplezi a Sztálin körül kialakult személyi kultuszt, a könyvtáros Benigno Kommunista Párthoz való viszonyából pedig kiderül, hogy bár Semprún továbbra is meggyőződéses baloldali maradt, nem midenben ért egyet korábbi, fiatalkori nézeteivel vagy a kommunista mozgalom szektás megnyilvánulásaival. Semprún árnyaltan látja a spanyolországi viszonyokat, nem egymással szember álló csoportokat osztályozva, hanem a jót, a rosszat, a kompromisszumra való hajlandóságot személyekre bontva jeleníti meg.

A regény tehát, amellett, hogy hű marad Semprún korábban megszokott stílusához, az olvasók számára új izgalmakat ígér.

(A MKKE honlapjáról)