Első közlés – 2014. szeptember 23.

A hét prózája - Joanna Bator: Homokfelhő

Első közlés–2014. szeptember 23.

Első közlés

A hét prózája - Joanna Bator: Homokfelhő

Bár nem a német határhoz közeli elszegényedett lengyel bányászvárosban élek a kilencvenes évek elején, de tudom, milyen a kis panelkonyhákban előállított és a szűk, ebédlőnek titulált beszögellésekben prezentált hatfogásos ünnepi ebédek és vacsorák bájos esetlensége... - A hét prózáját Szekeres Dóra ajánlja.


Miért szeretem Joanna Bator könyveit? Mert ismerem a világukat. Bár nem a német határhoz közeli elszegényedett lengyel bányászvárosban élek a kilencvenes évek elején, de tudom, milyen elszomorító és egyben csodálatosan otthonos és szerethető egy lakótelep, tudom, milyen a kis panelkonyhákban előállított és a szűk, ebédlőnek titulált beszögellésekben prezentált hatfogásos ünnepi ebédek és vacsorák bájos esetlensége; és ismerem azokat a csodálatos asszonyokat is, akik szeretetüket, törődésüket az általuk gondosan elkészített és aggódva felszolgált ételek, befőttek és családi összejövetelek tökéletes megkomponálásának útján tudják leginkább kifejezni. Akiknek kínálása és folytonos kérdései, hogy ízlik-e a különleges fogás, már-már terhes, de akik nélkül nem lenne semmink, csak az üres, szomorú, ízetlen és tartalmatlan élet. 

Joanna Bátor a lengyelekről ír, de minden kelet-európai olvasó magára ismer hőseiben. Legújabb magyarul olvasható regénye a Homokfelhő, a nagy sikerű és szintén nagyszerű Homokhegy folytatása. A regényt az első rész ismerete nélkül is maradéktalanul élvezni tudjuk, de azért azt ajánlom, ha jót akarnak olvasni, ne hagyják ki azt sem.

 

Szekeres Dóra

 

 ****

 

A halotti toron még tudott magával mit kezdeni Jadzia, mert mindig fel tudja találni magát olyan helyzetekben, amikor főzni és tálalni kellett. Az, hogy meg kell őrizni a dolgok megfelelő sorrendjét, sínen tartotta, és ez a rend, hús, klopfoló, tojás, liszt, zsömle, serpenyő, tányér lehetővé tette, hogy biztosan haladjon előre az élet vágányán. Tányért adott, elvitte a tányért, elmosta, és semmit sem engedett át ebből a szorgos sürgés-forgásból, nem, nem, elboldogulok, hessegette el a segítséget, tényleg nem kell. Borzadállyal mesélte el a lányának azt a pletykát, amelyet Krysia Ṥledźtől hallott, hogy amikor meghalt a hármas lépcsőházból a virágüzlet tulajdonosnőjének a férje, ahelyett, hogy ő maga rendezett volna fogadást, egy céget bérelt. Céget, Jazdia úgy forgatta a szájában ezt az ismert, de még mindig valahogy idegen szót, mint azt, hogy demokrácia, kapitalizmus, mop, Domestos. Idegeneknek engedte meg, hogy az otthonában futkossanak, nem tudni, milyen az étel, tiszta-e, cégautóval hozták, Jadzia erre soha nem vetemedett volna; ő mindent maga csinált, mint azelőtt, hajnali négyig talpon, hogy minden kész legyen. Dominika segíteni akart, de törlőronggyal kergette ki a konyhából, mert miféle segítség lenne az, mindjárt valami habókosságot talál ki, olajbogyót, nyers zöldséget, mint a nyulaknak, ki enné meg. Kész lett!, elégedetten nézte a fogyó majonézes zöldsalátát, a felvágottas tálakat, a csirkekocsonya reszkető halmait, a félbevágott almába dugott sajt-, uborka- és konzervsonkatekercseket, a lánya úgy fotózta mindezt le, fölébük hajolva, mintha egzotikus növények lennének. Sikerült a fogadás, sóhajtotta Jadzia, senki se mondhatja, hogy sajnálta a kiadást az anyósáért, senki sem szólhatja meg azzal, hogy ravasz ez a Chmura, hogy éhen maradtak, hogy összecsapta. 

(...)

Makacsul böngészte az eltennivalók receptjeit, már tavasszal hozzáfog; itt van a sóska például, mondhatni, minden van a boltokban, de a házi sóska, az mégis csak házi, legalább tudni fogja, hogy rendesen meg van mosva, patyolattiszta. Ha újra jön Dominika, sóskalevest csinál tojással. Hozhat is magával valakit, a vendégnek itt lesz egy hagyományos lengyel leves. Második fogásnak meg saláta lesz céklából és paprikából, újdonság, nemrég tanulta, és egy lendülettel tizenöt üveggel csinált belőle, egy hétig nem tudta a céklát lemosni a kezéről, úgy nézett ki, mintha meg lenne nyúzva. Jadzia életéből hiányzott az egyensúly, mert fogytak az élői, szaporodtak a halottai, épp most csatlakozott hozzájuk az anyósa, Halina Chmura. Megvoltak a sírjai Zalesiében, és megvoltak Wałbrzychban; másoknak legalább unokáik voltak, akik valahogy kiegyenlítették a nagyapák és a nagymamák halálát, neki csak egy habókos lánya van, meg egypár képeslap az amerikai családtagjairól, akiket nem tartott családtagjainak.