Hírek – 2010. március 18.

In memoriam Miguel Delibes (1920-2010)

Hírek–2010. március 18.

Hírek

 In memoriam Miguel Delibes (1920-2010)
Március 12-én meghalt Miguel Delibes, a Spanyol Királyi Akadémia tagja, a spanyol irodalom egyik utolsó élő klasszikusa, aki az irodalmi munkásságért adható valamennyi spanyol díjat megkapta. A nagyszerű íróra magyar fordítója Pávai Patak Márta emlékezik.

Az MTI rövid közleményben adta hírül, hogy meghalt Miguel Delibes, a Spanyol Királyi Akadémia tagja, a spanyol irodalom egyik utolsó élő klasszikusa, aki az irodalmi munkásságért adható valamennyi spanyol díjat megkapta, nem utolsó sorban még akkor, amikor azokat a díjakat valóban érdem és nem kiadói vagy egyéb érdek szerint osztották. Szülővárosában, a kasztíliai Valladolidban gyászszünettel kezdődött a Real Madrid ellen játszott futballmérkőzés, a közösségi portálokon azonnal híre ment, hogy meghalt a nagy író, akit az olvasó spanyolok legtöbbje rajongásig szeretett, mert egyszerű, tiszta, lélekig ható prózája olyasmi érzés lehetett számára, mint a magyarnak Fekete István, Tömörkény, Gion Nándor vagy Sánta Ferenc.
 
Humor és mély humánum egyszerre, falu és város egyszerű emberének sorsa. Természetközelség, hallatlanul pontos megfigyelések. Táj és ember, állat és ember, felnőtt és gyermek viszonya. Az örök témák. Mind mind jelen van regényeiben, akár Madrid, akár a kasztíliai falu a helyszín. Nem kapott Nobel-díjat, túl jó volt hozzá, mondta egy spanyol kollégám.

Elisa lányán keresztül tartottam vele a kapcsolatot, miközben A patkányok magyar szövegén dolgoztam. Nem sokat kellett kérdeznem, tiszta, egyszerű próza az övé, mégis megnyugtató érzés volt időnként beszámolni, hogy éppen hol tartok, hogy megkérdezhetem, valóban fekete volt-e az a nagy autó, melynek megjelenése a Franco-rendszer alatt élő Spanyolországban is hasonló képzeteket kelthetett, mint nálunk, a más színű diktatúrában. A vízinövények és a rengeteg szent nevének pontos magyar megfelelője adott inkább okot hosszasabb vizsgálódásra, mert Delibesnél megszokott a gazdag flóra és fauna – nem véletlen, hiszen aktív korában vadászott, a természetvédelmet mindig szem előtt tartotta, és mert a regényben minden eseményt a kalendárium szentjeihez kötve tartanak számon, ahogy ez régen mindenütt szokás volt. Nazianzi Szent Gergelyre már-már fülsiketítővé vált a tücsökzene a határban, a kutya pedig Lajtorjás Szent János napjára virradóra ellett meg. Barátaim jóindulatúan intettek, válasszak inkább egy másik regényt tőle, ezzel a címmel csak elriasztom az olvasókat, mire azt feleltem, félig viccesen, félig komolyan, mint a regény egyik főhőse, a Patkányvadász bácsika, hogy a patkány jó. Még most is elszorul a szívem, ha visszagondolok a regény egy-egy jelenetére, és ugyanúgy könny szökik a szemembe, mint gyerekkoromtól fogva mindig, valahányszor leírom ezt a néhány szót így együtt, hogy „elmúlt a nyár, és mintha semmi sem történt volna, csak egy csapat gólya szállt a tarlott mezők fölött dél felé, dél felé”.

Spanyol szokás, sokszor olyankor is tapsolnak, amikor nálunk talán elképzelhetetlen lenne, és Valladolidban folyamatos taps kísérte a gyászmenetet, amikor Delibest utolsó útjára kísérték; virágot és mécsest helyeztek szerte az országban a nevét viselő utcák táblája alá, mert még életében utcákat is neveztek el róla. Már csak Rafael Sánchez Ferlosio maradt a nagyjaink közül, mondják hívei. Generációk nőttek fel életművén, az utóbbi nemzedékek tagjai közül legtöbben már csak szómagyarázattal tudják olvasni regényeit, és talán csak ott találkoznak a rapsic, a sulyom vagy a bíbic nevével.

Legfontosabb regényei La sombra del ciprés es alargada (A ciprus árnya nyúlánk), El camino (Az út), Cinco horas con Mario (Öt óra Marióval) Los santos inocentes (Ártatlanok) és El Hereje (Az eretnek). Írói életem – vallotta egy helyütt – nem lenne olyan, amilyen, ha nem változatlan morális alapon nyugodna. Etika és esztétika életemnek minden mozzanatában kéz a kézben járt egymással”.

Pávai Patak Márta