Hírek – 2011. augusztus 23.

Elhunyt Kemenczky Judit költő

Hírek–2011. augusztus 23.

Hírek

Elhunyt Kemenczky Judit költő

Augusztus 19-én, sok szenvedés után elhunyt Kemenczky Judit költő, műfordító, festőművész - érkezett ma a hír a Litera szerkesztőségébe. A költőt hatvanhárom éves korában érte a halál.


Kemenczky Judit költő, festő 1948. augusztus 9-én született Budapesten.

1970-72 és 1976-78 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatója volt. 

Költőként, majd műfordítóként vált ismertté, első verseskötete, A vesztő 1978-ban, a Sorsminta pedig 1982-ben jelent meg, de fordított japán Nó-drámákat - eredetiből - és a középkori misztikus, Hildegard von Bingen írásait is.

Kemenczky Judit költő és orientalista, japán műfordító egy időben Györe Balázzsal együtt az Országos Széchényi Könyvtár fölöspéldány-csoportjának munkatársaként dolgozott, ebből az életrajzi körülményből származik a Fölöspéldány-csoport neve, amelynek tagja volt.

"Kemenczky Judit költészete a hetvenes években sokunk számára, akik akkor huszonévesek voltunk, kivételesen fontos volt: azt a tudatot erősítette bennünk, hogy nemcsak a hivatalos, de a nemhivatalos kánonokon túl is van egy másik. Az érzékenység és az önkifejezés külön ösvényei vezettek azok fele a szemantikai és esztétikai mezők fele, amelyekre Kemenczky (is) építkezett, és senki nem csodálkozott volna, ha a költőnőből egy új Nemes Nagy Ágnes vált volna. Ám a sors úgy hozta, hogy Kemenczky addig is viszontagságos élete másfele kanyarodott, ott a messzi Amerikában pedig majdhogynem elhallgatott, legalábbis már nem volt többé (vagy nem úgy volt többé) jelen, csak elvétve olvashattunk tőle vagy hallhattunk róla. Magyarországra való visszatérte után néhány évvel misztikus írásaiból a Masszi kiadó jelentetett meg egy kötetnyit (saját festményeivel illusztrálva, amelyeket ugyancsak a keresztény misztika ihletett), tavaly pedig a Napkút adta ki Hullámlovasok címmel néhány versfüzérét, amelyek a nyolcvanas években születtek. Hadd idézzünk belőle néhány sort: "egy kémiai virágot injekcióznak belém / hátha életre ébred a növényi lehelet / az áttetsző zöld erezet a Tiszta Én!" - írta róla a pályatárs, Szőcs Géza.

Kötetei:
A vesztő, Szépirodalmi Könyvkadió, 1979
Sorsminta, Magvető Könyvkiadó, 1982
Amerikai versek Kemenczky Judit kadmiumsötét brilliánsvörös életvonalával: 1985-1991, Széphalom/Írók Alapítványa, 1992
Napfutók, 1996
Templomszáj - A bűnbánat és a vigasztalások könyve, Masszi Kiadó, 2002
Hullámlovasok, Napút Kiadó, 2005

"Japán nó-drámák fordítójaként ismertük meg a nevét. Előbb németből próbálta átültetni a klasszikus japán irodalom e különös és nehezen megközelíthető alkotásait, melyek európai szemmel mintha nem is drámák, hanem azok szomorún hullámzó, lírai utóhangjai volnának. De elégedetlen volt saját átköltéseivel, ezért az angol fordításokban, majd az eredeti szövegekbe merült mind mélyebbre, hogy a szövegek és a szinte rituális színpadi játék, a dallamok és táncok ötvözetének mélyén mégis feltörjön a dráma, a tragikum a magyar nó-szövegekben. Évtizednyi kutatás és csiszolgatás után kerültek végül napvilágra azok a mélyről szóló, letisztult fordítások, melyek gondosan válogatott képekkel és apró rajzokkal kiegészülve az Orpheusz kiadó gondozásában megjelentek. A Nó-drámák 1994-ben „az év könyve” lett, s azóta is antikváriumokban sem fellelhető könyvritkaság. Ez után fordított még Hildegard von Bingen misztikus és látomásos műveiből, hasonlóan átszellemülten és költőien. (A megváltás tüzes műve,1996.)
Saját verseit avantgárd kísérletező kedv, orientalista szellemi hatások és mély vallásos miszticizmus jellemzik. (...)     Festőművészként több önálló kiállítása volt, az utolsó két évvel ezelőtt, 2009 szeptemberében.
Az utolsó öt év magába zárkózó, titkokkal és inspirációkkal teli, sokkötetnyi verses-prózai-festészeti műveiből semmit nem tett közzé, a folytatást szenvedéseivel együtt elvitte magával." - emlékezik rá Kalmár Éva.

1985-ben kezdett el festeni. Első - tekercs- és zászlókép - sorozatán egyensúlyt teremtett a tradicionális keleti ecsetírás és a nyugati értelemben vett, individuális alapokon nyugvó kifejezés formái között, megőrizve azok szimbolikus jelentéstartalmát. Kemenczky alapvetően mégis különbözik a kalligráfiát felhasználó XX. századi képzőművészektől (Mark Tobey, Korniss Dezső, Frey Krisztián vagy Hencze Tamás), mert ő nem esztétikumként, nem a kép és az írás közötti senkiföldjére szorított semleges gesztusként, hanem konkrét, szimbolikus és esztétikus kifejező jelként kezeli az ecsetírás tánca nyomán dinamikus kompozícióvá szerveződő kalligráfiáit. Nem a festészet és nem is a költészet helyett találta ki magának az ecsetírást, hanem egyszerűen meglátta azt a metszéspontot, amit már a szürrealisták is kerestek az automatizmus alkalmazásakor, azt, ahol még együtt áll a költészetbe zárt kép, az írásjel pedig még nem vált tisztán képpé, esztétikummá. Képei nem a keleti egzotikumra és nem is az individuális exhibicionizmus elegyére, hanem sokkal inkább a tradíció belsővé válására, és az önkifejezés megzabolázásának a harmóniájára épülnek.

Egyéni kiállításai az Óbudai Társaskör Galériában, a pécsi Művészetek Házában, az Ernst Múzeumban, a Vízivárosi Galériában, a pozsonyi Magyar Kulturális Intézetben, a varsói Magyar Kultúra Házában, a váci Görög Templomban és az Újlipótvárosi Klubgalériában voltak láthatóak.

Költői munkásságáért 1994-ben elnyerte az Év Könyve jutalmat, 1996-ban Füst Milán-jutalmat kapott, 1998-ban pedig Déry Tibor-díjat. 

A Litera pár hónapja felkérte naplóírásra. Akkor már súlyos beteg volt, de elvállalta. Nemrég (egy hete talán) a fia értesítette a szerkesztőséget telefonon, hogy édesanyja állapotának rosszabbodása miatt kénytelen lemondani a naplót.

Álljon most itt egy vers tőle - napló helyett, búcsúként.

Kemenczky Judit: Egy kolostorszobában

költő vagyok
aki elveszítette a szemébe rajzolt
hegyek vonalát
ahonnan legombolyodik az élete vezérfonala
és körötte halottivá fakulnak
a tájékozódó álmok
hullámos ráncai ráncos germán
angyalok jótékony lepedői
lobognak feje fölött
csillagokkal felékszerezve
homloka benső kupoláját
Ó tisztító tűz ó tisztítótűz
amelyben szegény lelkem
percről percre vándorol
az egyetlen élhető élet
lélekvándorlásának
égbe nyúló szirtjeit faggatva
mint halálos értelmű
kalligráfiák felkiáltójeleit
a lelkiismeret kínzócölöpén hagyva
a testről szabott gondolatok
az élő testiség
márvány torzóját
egy kolostorszobában keresgélek
vasbetűk
régies billentyűi fölé hajolva
betűformákat amelyekről lekopott
túlzó hiábavalóságként a fehéres festék
az életem eltűnt festéke
egy cellában vasrácsok
kopott festése és az égbolt
melynek vetítővásznára viharossá
rajzolt felhők rohannak
kínaias ideogrammák lágy ecsetvonását
tükrözik szemembe téli fák
precízen
tökéletes jeleivel
a mennyhez közeli képek
villámló kéksége
egészen elvakít
ISTEN látható láthatatlansága
j ö j j k ö z e l e b b
jöjj közelebb ártatlan anyám
lábán gyermeki cipők
kis pertlijei lobognak
szabadon botladozó
lábacskák rózsás ujjai
Miasszonyunk lábán
a tündöklő fehér rózsák
amikor a méh még nem tud
a jövendő magzatról
és Isten mosolyának napja ragyog
egy jövendő
varázslatos édességű gyermek
halhatatlan szíve felett
Ó Istenünk
aki az anyák és gyermekek
szívét teremtetted
a szívbe hatoló tüskét és a fölötte
kinyíló bársonyosan vörös rózsát
ma úgy rohansz életem romba dőlt
képtelen kulisszái fölött
mint a még láthatatlan búzatáblák magvetője
mint a búzatáblák szőke hajzatát simogató kéz
mint a simogató kéz urának fénylő arca
mint a teremtő szerelem
örökirgalmú napja
magasba emelt vérző
élő monstrancia