Hírek – 2005. április 22.

Egy szerencsés ember

Interjú Arthur Phillips-szel

Hírek–2005. április 22.

Hírek

Interjú Arthur Phillips-szel

Arthur Phillips új könyve a Könyvfesztiválra jelenik meg az Európa Kiadó gondozásában. Az új kötettel egyidőben a szerzőnek korábban az Európa Kiadónál megjelent Prága című könyvét is újra kiadták. A Vencel tér megjelenése a nyári Lettre Internationale-ban várható.
A szerzővel a Könyvfesztiválon Horn Gabriella készített interjút.


A Prágát egy kritikus generációs regénynek nevezte.

Remélem nem az. Én legalábbis nem hiszek a generációs megosztásban. Nem tartom túl izgalmas dolognak. Legalábbis nekem nem volt szándékom generációs regényt írni, remélem, az olvasóim sem ilyenként olvassák a könyvemet. Különben is, egy generációs regény olyan lenne, mint a tejes doboz, aminek a tetején kis címke hirdeti, hogy meddig fogyasztható.

Mit szólt az óriási amerikai sikerhez? Hogyan fogadták ezt a Kelet-Európában játszódó kötetet a tengeren túl?

Nagyon örültem a sikernek. Annak egy része, amit a kritikusok írtak róla, szerintem nem volt benne a regényben, más dolgokkal, véleményekkel viszont egyetértettem. Az olvasókban ébresztett érzések pedig az én hatáskörömön kívül esnek... biztosan voltak páran, akik „vették az adást”.

Regénye Kelet-Európában játszódik, többek között Prágában, Pesten is. Mióta megjelent a könyv, járt már Pesten korábban is?

Igen, két éve turistaként voltam itt, elhoztam a feleségem pár napra, hogy megmutassam neki a várost.

Olvasott magyar szerzőket is?

Márait, Krúdytól a Szindbádot. Márait (A gyertyák csonkig égnek) valamilyen okból kétszeres fordításban, mert az angol változat a németből készült, és Nádastól az Emlékiratok könyvét, meg Esterházy-t. A leginkább Krúdyhoz és Máraihoz éreztem magam közel... Ezzel nem akarok semmit sugallni, egyszerűen csak rokon lelkeknek éreztem őket... kellemeset kávéztunk együtt.

Budapest is és Prága is távol esnek Egyiptomtól, attól a helytől, ahol következő regénye játszódik. Miért éppen ezt a helyszínt választotta regénye színteréül? Talán Egyiptológiát tanult az egyetemen? Hiszen a könyv egyik főszereplője a Harvard egyetemen tanít, s ha jól tudom, Ön is ott végzett.

Maga a történet, vagyis inkább a befejezés előre megvolt, egyszer még kutyasétáltatás közben jutott eszembe... amikor jön egy ötlet, azt érdemes végigkövetni. Egyiptológiát egyébként csak akkor kezdtem tanulni, amikor a könyvet írtam, bár 1991-ben rövid időre elutaztam oda.

Az könyv erényeként a kritikusok egy része a bonyolult cselekményszövést emelte ki. Ezt a formai újítást kísérletnek szánta?

Miután már fél éve dolgoztam a könyvön, rájöttem, hogy olyan sok mindent kellene megoldani a cselekményen belül, hogy egyetlen szerkezetben sem tudnám ezt teljes egészében megvalósítani. Valami mindenképpen elveszik, kimarad majd, s ez a végső szerkezet, úgy tűnt, a lehető legtöbb dolgot képes megtartani. A megfelelő megoldás keresése egyszerre izgalmas és nehéz is volt.

Ha jól tudom, jelenleg New Yorkban él. Tervezi-e, hogy következő könyvei valamelyikének helyszíneként az Egyesült Államokba kalauzolja az olvasókat?

Igen, már két kész terv van a fejemben.

Most ezek egyikén dolgozik?

Nem. Egy Viktória-korabeli kísértetregénynek már több mint a felével elkészültem. Az 1870-es években, Londonban játszódik.

Ha Önnek kéne megválaszolnia a kritikusok leggyakoribb kérdését, Ön milyen műfajba sorolná a könyveit?

A műfaj egyáltalán nem fontos. Csak egy kategória. Talán a most előkészületben lévő regényem van a legközelebb egy meghatározott műfajhoz, típushoz, de ez sem hagyományos kísértetregény, nem igazán ijesztő... a klasszikus kísértetregények műfaji követelményeinek nemigen tesz eleget.

Az íráson kívül foglalkozik mással is?

Ebből élek, de ezt nem tartom munkának. Inkább olyan, mintha telitalálatom lett volna a lottón. Az a kevés szerencsés ember, aki az írásból élhet, egyszerűen nem gondolhatja azt, hogy ő bármivel is jobb, mint azok, akiknek nem adják ki a műveit. Van egy csomó nagyszerű könyv, amit nem adnak ki; vagy kiadják, de kevesen olvassák, nem értékelik. Nem akarok álszerény lenni, nem gondolom, hogy rosszak a könyveim, egyszerűen csak azt érzem, hogy mázlim volt. Sok szempontból, például azzal, hogy az angol nyelv a munkaeszközöm, mert ugye például a magyar nyelvnek sokkal kisebb a piaca...