Hírek – 2006. március 22.

Angol fák

Hamvas esszéi angol nyelven

Hírek–2006. március 22.

Hírek

Hamvas esszéi angol nyelven
Peter Sherwood fordításában jelennek meg 2006. március 24-én Hamvas Béla válogatott esszéi Fák címmel Szentendrén, az Editio M Kiadó gondozásában, mely a hamvasi életmű népszerűsítését, Hamvas Béla köteteinek idegen nyelveken történő kiadását tűzte ki céljául.

Kiadták többek között 1998-ban A bor filozófiája című esszét magyarul, majd 2003-ban angol nyelven Csepregi Gábor fordításában; 2000-ben jelentették meg magyarul a Fák című esszét. A megjelentetés Hamvas Béla születésnapjához és az ez alkalomból 2000. március 22-én a balatonfüredi Tagore sétányon ültetett emlékfához fűződött.
 
A Kiadó nem csupán könyvkiadással foglalkozik, hanem hamvas Béla műveiről és azok kapcsán ismeretterjesztő előadás-sorozatokat is meghirdetett. 2006. február 3-tól péntekenként jelentkezik a Hamvas Béla kollégium, mely immár hetedik szemeszterének előadásait tartja az Ars & Vita Alapítvány szervezésében. A sorozatban március 24-én Dúl Antal beszél Hamvas és az angol kultúra címmel Balatonfüreden a Hamvas-megemlékezés keretében, március 31-én Tarr Bence: Tarot, az önmegismerés egy másik  útja címmel tart előadást, április 7-én Thiel Katalin beszél Az örök visszatérés problematikájáról, április 14-én Karátson Gábor Ji-king mint a sorsfeladat felismerésének  eszköze című előadásával várják a közönséget, s a sorozat további előadásaira június 9-ig kerül majd sor. (Részletek a honlapon – link
 
Részlet Hamvas Béla Fák című esszéjéből:
 
          „Korcsula fölött, ha az ember túlmegy a temetőn, délkelet felé, nem nagy füves térségen áll a fügefa. Három vastag ága mindjárt a föld színén elválik háromfelé, azután fel- és visszahajlik. Augusztusban illatos, sötétibolya, zsíros, mézízű füge terem rajta. A füvet beárnyékolja, védelmébe veszi a teret s a lényt, aki a gyepre lép. Ez a nagy kotlóstyúk itt ül, szárnya alá bújhat mindenki, aki akar. Aki a fa közelébe jut, az anyai test közvetlen melegének terébe lép: védelemben áll, olyan védelemben, amit csak az tud megteremteni, aki az ember javát akarja.
          Az ember önmagának is kívánhatja javát. S ez a kívánság, ha elég erős, teljesül. Igen, a kívánság szemben áll a szükséggel. A vágy szemben áll az anankéval. Többet akar. Ha csak szükség lenne, az egész élet a fizika, kémia, biológia törvényei szerint történne. De a vágy túlmegy rajta, többet akar, mint amennyit az ananké engedni hajlandó. A vágy a lehetetlent akarja. És tud olyan lenni, hogy a szükség törvényeit áttöri. A kívánság olyan nagy lehet, hogy az anankét feloldja, a szükséget a szenvedély tüzében megolvasztja, s akkor a törvény eltűnik, a kívánság teljesül.
          De a vágynak, ha az ember önmagának akar, kimondhatatlan veszélye van. Ez a veszély, hogy a vágy teljesül, s akkor az ember eléri azt, amit akart. Eléri és meglátja, hogy mi volt az, amit kívánt és követelt és vágyott. Megkapja, és meg kell hogy ismerje. Úgy látszik, mintha ajándék lenne. És száz eset közül csaknem százban büntetés. Íme, megkaptad. Ez az, amit kívántál? Ez az. Itt van, használnod kell, élned kell vele és általa. S most derül csak ki, hogy a vágy hamis volt. Nem is ezt akartad. Fel kellene állítani azt a tilalmat: ne kívánj magadnak olyat, aminek teljesülése terhedre válik, mert vágyad teljesül, és amit akarsz, megkapod. Ezért nem jó, ha az ember önmagának kíván. Nem tudja és nem is tudhatja, hogy mi az, amire vágyódik. S amikor megkapja, csak bánkódik és kiábrándul. Az előbb még kívánta, most már nem kívánja, aztán megint visszakívánja.
          Ezért jó, ha van valaki, aki az embernek maga helyett kíván: ha van pártfogója, barátja, apja, kedvese. Az ember saját életének áldását sohasem hordja önmagában. Ezért jó, ha van ilyen anyai lény, mint ez a fügefa, aki az ember javát kívánja. Ha védelme alatt állok, tudom, hogy fölösleges kívánnom magamnak bármit is: nincs szükség vágyakozni. Amit ő kíván, abban meg lehet nyugodni, s jobb, mintha én kívánnám. Jobban tudja, hogy mit akarok, mint én. „Ha a bolond az élet vizét nyújtja, kiöntheted, ha a bölcs mérget ad, idd meg nyugodtan”. Mert a bölcs tudja, hogy a méreg jó. Az ember itt a fügefa bölcsessége alatt él. Mi az, amit nyújt? Mi az a jókívánság, amit nekem kíván? Mi az, amit helyettem jobban tud, mint én magam? Nem érdemes gondolkozni rajta. Majd megkapom. Valószínű, hogy nem lesz semmi látható jele. Az ember a legnagyobb vágyak teljesülését nem is érzi. Csak azt érzi, hogy van mellette valaki, aki úgy odahúzódik az ember mellé. Érzi, hogy ő saját maga is fügefává lett: már nem magának kíván, hanem másnak; s a többiek odajönnek hozzám, alám bújnak, mert tudják, hogy helyettük jót kívánok. Leülnek az áldás sugárzásába, esznek az egyre édesedő gyümölcsből, elnyúlnak a gyepen, és a fölöttük zöldellő árnyékos ég alatt alszanak, mint egy embrió.”

Címkék