Litera Rádió

Dossziék


Tandori 80 – Hangüzenetek Tandori Dezsőnek

Tandori 80 – Hangüzenetek Tandori Dezsőnek

Garaczi László, Kornis Mihály és Várady Szabolcs hangüzenetben köszönti a 80 éves Tandori Dezsőt.

Litera Rádió: Orgia című regényéből Zoltán Gábor olvas fel

Litera Rádió: Orgia című regényéből Zoltán Gábor olvas fel

Augusztusban a hónap szerzője a Literán: Zoltán Gábor. Elsőként 2016-ban a Kalligram Kiadó gondozásában megjelent, Orgia című regényéből olvas fel egy hosszabb részletet a Litera Rádióban.

Kántor Péter: Csak az olvasó ember olvas

Kántor Péter: Csak az olvasó ember olvas

Az Ünnepi Könyvhetet, közvetlenül a Vörösmarty téri megnyitó után, minden évben az Írók Boltjában is megnyitják. Idén Kántor Péter szavaival vette kezdetét a könyvünnep. Hallgassák meg a Litera Rádióban.

Balassa Péter: Az arányok egész életemben foglalkoztattak I.

Balassa Péter: Az arányok egész életemben foglalkoztattak I.

Balassa Péter június 3-án lett volna 70 éves. 14 éve ezen a napon, június 30-án halt meg. Születésének évfordulójára Kelevéz Ágnes 1993-as interjúját közöljük három részben. A beszélgetés mellett meghallgathatnak egy rövid hangfelvételt is az eredeti interjúból.

Litera Rádió: Szilágyi Ákos / Posztpetőfi Sándor: Bábuk ura

Litera Rádió: Szilágyi Ákos / Posztpetőfi Sándor: Bábuk ura

Szilágyi Ákos Posztpetőfi Sándor-darabjaiból már hallhatott a közönség a Litera legutóbbi előszilveszterén. Ezekből a barguzini versekből és magyarnótákból válogat a Bábuk ura című kötet, melynek CD-mellékletéről három darabot hallgathatnak meg most a Litera Rádióban.

Krasznahorkai László Sötét könyvbemutatója

Krasznahorkai László Sötét könyvbemutatója

2016. szeptember 17-én mutatták be Krasznahorkai László Báró Wenckheim hazatér című új regényét a Pesti Színházban. A könyvbemutató sötétben zajlott, képeket nem tudunk mutatni, az est hangfelvételét hallhatják. – Litera Rádió.

ELŐHÍVÁS RETRÓ – Szabó Dezső és József Attila Babits ellen

ELŐHÍVÁS RETRÓ – Szabó Dezső és József Attila Babits ellen

Előhívás retró címen 2008 óta tartó Előhívás című sorozatunk első beszélgetéseiből válogatunk most induló, új sorozatunkban a Litera Rádióban. Másodikként a Szabó Dezső és József Attila Babits-"mészárlatairól" szóló beszélgetést hallgathatják meg, 2010-ből.

ELŐHÍVÁS RETRÓ – Tar Sándor művéről

ELŐHÍVÁS RETRÓ – Tar Sándor művéről

Előhívás retró címen 2008 óta tartó Előhívás című sorozatunk első beszélgetéseiből válogatunk most induló, új sorozatunkban a Litera Rádióban. Elsőként Tar Sándor A 6714-es személy című művéről szóló beszélgetést hallgathatják meg, 2009-ből.

Térey János megnyitóbeszéde

Térey János megnyitóbeszéde

Az ünnepi könyvheteket hagyományosan a Vörösmarty téri hivatalos budapesti megnyitó után a szerzők könyvesboltjában, az Írók Boltjában is megnyitja egy-egy, a könyvesbolt munkatársai által választott író. 2015-ben Térey János mondott beszédet. Előtte Simonffy Márta, Terézváros alpolgármestere köszöntő szavait hallhatják. – A Litera Rádió felvétele.

ELŐHÍVÁS – Magyarírás

ELŐHÍVÁS – Magyarírás

2015. április 7-én, kedden 19.30-tól a Litera és a Nyitott Műhely Előhívás című sorozatában Jánossy Lajos, Németh Gábor, Reményi József Tamás és Vári György a Tamás Gáspár Miklós HVG-ben megjelent cikke nyomán kialakult vitáról beszélget a Nyitott Műhelyben.

Kovács András Ferenc az Írómoziban Felliniről

Kovács András Ferenc az Írómoziban Felliniről

Az Írómozi vendége június 11-én Kovács András Ferenc volt, aki Federico Fellininek, a filmművészet egyik legnagyobb rendezőjének Fellini: Róma című filmjét választotta erre az estére. A vetítés után Keresztury Tibor beszélgetett a költővel, ezt hallgathatják meg most a Litera Rádióban.

Igazi zárvány volt - Előhívás a Litera Rádióban

Igazi zárvány volt - Előhívás a Litera Rádióban

Az Előhívás legutóbbi estjén Csörsz István indulása és Sírig tartsd a pofád című regénye volt a téma. A beszélgetésről készült hangfelvételt most meghallgathatják a Litera Rádióban.

Csörsz István a Litera Rádióban

Csörsz István a Litera Rádióban

2014. március 12-én, szerdán 19 órától Csörsz István pályakezdése és a Sírig tartsd a pofád című regénye az Előhívás témája a Nyitott Műhelyben. Előzetesként most sok más érdekesség mellett közreadunk két dokumentumjátékot a Litera Rádióban. Hallgassák meg A semmiből jöttem és az Elhagyott a közérzetem című felvételeket.

Egy mormota nyara - Németh Gábor a Litera Rádióban

Egy mormota nyara - Németh Gábor a Litera Rádióban

Németh Gábor Egy mormota nyara címmel tartott felolvasóestet készülő regényéből október 29-én a Pepita Ofélia Bárban. Ennek a hangfelvételét hallgathatják meg nálunk most a Litera Rádióban.

Prae az E-ről

Prae az E-ről

Többek közt az internetes irodalmi trendekről, az élő Facebook-irodalomról és az e-könyvkiadásról beszélgetett Kálmán C. György, Bodó Balázs, Balogh Endre és Pál Dániel Levente a Prae E-számának bemutatóján a Műcsarnokban. Ebből a beszélgetésből hallhatnak részleteket a Litera Rádióban.