hirdetés

Belépés

kritika

Megint szép?

Dicséret illeti a kötet összeállítóját, Csanda Gábort, amiért a korábbi évek gyakorlatától eltérően képes volt a minőség elvét a megszokottnál következetesebben érvényesíteni, s kihagyni sok „arra érdemes” szerzőt. Kik maradtak? - Beke Zsolt a Szlovákiai magyar szép irodalom antológiáról.

A fehér király szlovákul

A fehér király „autentikus szlovák megszólaltatása“ díjat hozott fordítójának. - Gabriela Magová, fiatal szlovák műfordító első szépirodalmi könyvfordítására kapta meg a szlovák szakmai körökben nagy presztízst jelentő Ján Hollý-díj idei nívódíját.

Fesztivál

My City / Az én városom: Pozsony – zenei és kulturális fesztivál az A38-on

Az Én városom/My City az A38 Hajó által kezdeményezett rendhagyó fesztiválsorozat, melynek fő célja, hogy Európa jelentős városainak kultúráját mutassa be – sajátos szemszögből. Az A38 Hajó az adott városok egy-egy jelentős személyiségét, közismert lakóját kéri fel, hogy segédkezzenek a program összeállításában, és a város kultúrájának bemutatásában. A június 4–6. között megrendezésre kerülő My City: Pozsony fővédnöke Michal Hvorecky pozsonyi író.

„Ilyenkor szoktam egy kicsit hátradőlni”

Interjú Krasztev Péterrel, a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet igazgatójával

„Az a sajátos helyzet alakult ki, hogy azok a fiatalok, akik koszorúzni akarnak, [...] azoknak mindig adódik valami támogató, aki viszont egy fesztiválra, színházba vagy koncertre menne, az fedezze maga a „szórakozását”. Szerintem viszont legalább annyira fontos, hogy a határon túli magyarok kulturálisan egy reális, mai Magyarországhoz kötődjenek...” - Krasztev Pétert a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet új finanszírozási rendszeréről és az október 23-a kapcsán szervezett programokról kérdeztük.

Akinek a Hair megváltoztatta az életét

Egy 'senkiföldi' költő kaladjai a kulturális életben

Juhász Katalinnak eddig négy verseskötete jelent meg, két kiadónál. A szlovákiai magyar költőt Pozsonyban jártunkkor faggattuk írásairól és fordításairól. Arra is kíváncsika voltunk, milyen határon túli költőnek lenni, olyan közegben írni, ahol kevesen értik a verseit? Mit tart szem előtt a Pozsonyi magyar Kulturális intézet sajtókapcsolatokért felelős munkatársaként? Jut-e ideje az írásra?

Fesztivál

A hangtest bájai

Október 7-től 12-ig rendezték meg Pozsonyban az Ars Poetica nemzetközi költészeti fesztivált, melyen Magyarországot a Parnasszus folyóirat, költőink közül pedig Ladik Katalin és Filip Tamás képviselték. Az eseményen filmvetítések, kerekasztal-beszélgetések, esténként pedig a meghívott költők felolvasásai, valamint egy-egy koncert szerepelt a programban, így szerdán este magyar zenére táncolt a közönség: Tóth Viktor és zenekara voltak a fesztivál vendégei.

Díjak

Szombaton adják át a Déry-díjakat

Idén hat alkotó részesül a Déry-díjban, melyet a magyar irodalom művelésében vagy népszerűsítésében kimagasló eredményeket elérő íróknak, költőknek, műfordítóknak ítél oda a kuratórium. Kiss Judit Ágnes, Ferdinandy György, Géher István, Keresztesi József és Viola József, valamint Renáta Deáková műfordító viheti haza az elismerést.

ott jártunk

A közép-európai írók dilemmái - fikció vagy realitás?

Szeptember 26-án a budapesti Közép-európai Egyetemen Fikció és realitás között. Közép-európai írók dilemmái címmel rendeztek nemzetközi irodalmi fórumot. A találkozó célja a kortárs közép-európai írók sarkalatos problémáinak és az előttük álló kihívások megvitatása volt.

4. Moveast Nemzetközi Filmfesztivál Pécsett

2008. október 7-től 14-ig 12 ország első nagyjátékfilmjei versenyeznek

Október 7 és 14-e között  negyedik alkalommal rendezik meg Pécsett a Moveast Nemzetközi Filmfesztivált. A fesztivál a közép-, és kelet-európai első nagyjátékfilmes rendezőknek kínál bemutatkozási lehetőséget egy pénzdíjas verseny keretében.

publicisztika

Mitnekemte

Borbély Szilárd 2flekken

A magyar nemzetkonstrukció alapító szövegei döntő módon irodalmi szövegek. Nem úgy, mint a franciák emberi jogokra tekintő hagyománya vagy az angolok konzervatív etikai megfontolásokat követő gondolkodása, nem beszélve az amerikaiak szabadságról szóló nyilatkozatainak jogi szövegekre alapozott nemzeteszméjéről. A modern magyar nemzet – jobb híján – irodalmi szövegek halálkomolyan vételéből formálódott ki.