hirdetés

Belépés

Füst Milán

Füst Milán-díj 2009

A Füst Milán-díj prózaírói kuratóriumának döntése értelmében idén Balázs Attila és Schein Gábor kapta a díjat.

Búcsú Fodor Gézától

„megmenthetetlenül személyes ami jó volt”

Fodor Géza a Holmi 2000. évi 12. – Petri György emlékének szentelt – számában kettejük ifjúságát és barátságát idézi föl. A 65 éves korában elhunyt Széchenyi-díjas esztétára, dramaturgra és szerkesztő-kritikusra e visszatekintésének részleteivel emlékezünk.

Elhunyt Csiki László

Az írót 64 éves korában érte a halál

Mára virradóra több éves betegeskedés után elhunyt Csiki László költő, író. Az 1984 óta Magyarországon élő, erdélyi származású szerző a kortárs magyar irodalom jelentős alakja volt.

Száll a labda

Alföld 2008. október

Az Alföld folyóirat legújabb száma a sport témája köré szerveződik. Olvashatuk tanulmányokat az antik görögök és rómaiak sportszokásairól Tegyey Imre és Szekeres Csilla tollából, Tarján Tamás pedig kifejti, miért is a Nyugat a 20. század legjelentősebb sportlapja.  Olvashatunk továbbá írásokat Aczél Gézától, Spiró Györgytől, Darvasi Lászlótól, Garaczi Lászlótól, Kőrösi Zoltántól, Ferdinandy Györgytől és Esterházy Pétertől. Tandori Dezső, Kukorelly Endre és Tarján Tamás írásait mi is közöljük.

Lesi Zoltán versei

Daphnis ketskéi (részletek); Paraditsom; Narantslé; Hártya; Kékszakáll

"Jobban értem, átélem e feszítettebb-pontosabb, jóllehet, nyelvileg sokkal hagyományosabb verseket. A játékosság lefojtódott, szövegszervező elemmé vált, főként a sorátviteleket segítve.

Schein Gábor: A herceg álma

A Napkút kiadó ajánlata

Schein Gábor (1969. július 2.) 1994-től az ELTE Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének tanára. 2005-től egy évig a Bécsi Egyetem vendégtanára volt. Első kötete 19991-ben jelent meg Szavak emlékezete címmel a Kráter Műhely Kiadó gondozásában, melyet számos verseskötet és regény követett. Új kötete a szerző három drámáját fogja egybe: A herceg álma, a Hippolytos, Hippolytos! és a Születésnap (kamaradráma) jelenik meg most egy kötetben.

Láthatóvá váló nagyon más világok

JAK Műfordító Tábor 2008

A József Attila Kör idén június 20. és 30. között rendezte meg a 25 éves múlttal rendelkező Műfordító Táborát a Budapest melletti Nagykovácsiban, a festői környezetet biztosító Teleki-Tisza-kastély Vendégfogadójában. A pályázati úton jelentkező műfordítók közül több, mint húszan kaptak meghívást, köztük orosz, udmurt, komi, brit angol, amerikai angol, hindi, spanyol, német, olasz, lengyel, cseh, szerb nyelvre fordítók, akik a magyar irodalmat ültetik át anyanyelvükre.

Múzeumok éjszakája

Petőfi Irodalmi Múzeum (Bp. V. ker., Károlyi Mihály u. 16.)

Kezdő dátum: 
2008-06-21 16:00
  Program: 19 óra Díszterem Felolvasószínház Kiss Csaba: Animus és Anima Csáth Géza Egy elmebeteg nő naplója című orvosi tanulmánya nyománSzereplők:GIZELLA     Tenki RékaMARGIT       Csomós MariORVOS         [...]

Verseskötetek a 79. Ünnepi Könyvhéten

52 verseskötet jelenik meg magyar szerzőktől

Acsai Rolandtól Weidner Balázsig terjed a lista, melyen 52 verseskötetet gyűjtöttek egybe a kiadók által beküldött könyvlistákról a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésénél. Bereményi Géza dalszövegei, Bodor Béla verseskötete, Jász Attila vagy Szilágyi Ákos új könyve éppúgy szerepel a listán, mint Babits Mihály, Füst Milán vagy Somlyó Zoltán kötetei.

könyv

Mi kerül a bolondok helyére?

Schein Gábor: Bolondok tornya, Jelenkor, 2008

Schein Gábor élettel tölti meg művét, bolondok és piacok, tévéközvetítések és villamosozások, kísértetek és filozófusok kavarognak a nagyvonalú korképben, ami nem akar kórképpé is válni, csak regisztrál, épp olyan pontossággal, mint Canaletto, a mű egyik hőse.