hirdetés

Belépés

ott jártunk

Közép-európai halál-esetek

A Pesti Broadway érdekes földrajzi képződmény. A kamaraszínházak, művészszínházak, pódiumszínpadok és zenés teátrumok között, a Nagymező utca közepén, létezik egy bejárat Lengyelország irányába. - Szegő János belépett rajta.

Márton László könyvéről a PIM-ben

Ahogy láttam, ahogy hallottam – Márton napján

Szeptemberben az Élet és Irodalomban Láng Zsolt kritikája révén a hónap könyve lett Márton László új kötete, az Amit láttál, amit hallottál című elbeszélés-gyűjtemény. Október közepére végre meg is jelent a könyvesboltok polcain. A pécsi bemutatót, november 11-én (Márton napján!), kedd este követte a budapesti. Rácz I. Péter a Petőfi Irodalmi Múzeum Lotz Károly terméből jelentkezik.

Litera-bár

„A barométer nem imponál”

„A pesti flaszter találékonysága önmaga kiröhögtetésében az a vonás, amiért sok mindent hajlamos ennek az impertinensen nagyzoló, provinciális koszfészeknek elnézni az ember.” – kiderül, kicsoda Turauskas és Spiegelmann Laura, illetve milyen volt a Litera Bárban Budán, pénteken este félnyolc után.

ott jártunk

„Írj meg!” - Böszörményi Gyula mindennapi varázslatai

Befolyásolja-e az írót, ha mozgáskorlátozott? Persze. Befolyásolja-e az íróságát? Naná! Böszörményi Gyula leginkább vitorlázó repülőgéppel szállna a magasba, de köszöni, megvan így is. Az hogy nincs rámpa az őt bemutató esten, már természetes számára. A gyermekkönyvek népszerű íróját Vámos Miklós faggatta klubjában, a budapesti Nyugati téri Alexandra Könyvesház pódiumán.

OTT JÁRTUNK

Hahn-Hahn grófok

Hogy miként lehet valaki egyszerre pap és író, az legalább annyira megválaszolhatatlan pozitíve, mint az, hogy miként lehet valaki apa és író egy füst alatt, fűzte tovább Esterházy... - Arnold Stadler és Esterházy Péter beszélgetésén Jánossy Lajos járt.

HANGULATJELENTÉS

Első napom

Első napom az iskolában, körülbelül ehhez és a hasonló emlékekhez mérhető a könyvfesztivál nyitónapja. A helyszín-lelő azt hozzá teszi nyomban, hogy – szemben az iskolával – neki ez az első nap itt a Millenárison, mindig a legszebb. - Jánossy Lajos beszámolója a Könyvfesztivál első napjáról.
Nemes Nagy Ágnes

Ott jártunk

Ember nélküli tájba fojtva

A női irodalom és írás hagyományait kutató, Rózsaszín szemüveg című beszélgetéssorozatban Kiss Noémi, Menyhért Anna és Radics Viktória - ez alkalommal Térey János társaságában - Nemes Nagy Ágnes költészetéről beszélgetett a Nyitott Műhelyben. Györe Gabriella járt a helyszínen.

lapalapítás

Nyitottság és koherencia – Pluralica

Három szegénylegény – Lőrincz Gergely, Gaborják Ádám és Horváth Ferenc – útja az egyetemi hangkereséstől a drámaíráson át a lapalapításig: a Pluralica modern meséje az észt kultúra felhangjaival, szegedi köntösben. Új lap indult, melynek bemutatóján ott jártunk, s a szerkesztőit kérdeztük.
literary saloon

IRODALMI HELYEK

Litera Lokál - Utas és Holdvilág

Új sorozatunkban olyan „irodalmi helyeket”, kávéházakat, könyvesboltokat, antikváriumokat mutatunk be, ahol költők, írók lépnek föl – beszélgetnek, felolvasnak – rendszeresen. Első alkalommal Veszprémben az Utas és holdvilág antikváriumban jártunk.

A litera bemutatja

Szvoren Edina: Jojka

Szvoren Edina elbeszélése

"a múltban esett meg, amit a krónikás elbeszél, a beszámoló nem vonható kétségbe, epikai hitele van." "De hát én álmot láttam, álmot. Odahaza első dolgom volt a nagyszótárat föllapozni."