Ars poetica elnevezéssel, immár hagyományos nemzetközi költészeti fesztiválon hangzottak el azok a versek, melyek Csehy Zoltán fordításában jelentek meg a folyóirat februári számában. Nem a nemzetközi fesztiválról szólnak (melyet október 7-e és 11-e között Pozsonyban tartottak), hanem arról, hol tart ma a költészet a minket körül vevő világban. Olasz, szlovák és angol költemények magyar fordítása jelzi, milyen a világ és milyen a költészet, témában és formai kivitelében. Persze, nem a fazon a fontos a versek megítélésében, hanem  az „irány”, merre tart a költészet, a „szeretném magam megmutatni” igénye és szándéka  a kísérletezések tengerében. Olasz, angol és szlovák kortársak (öt szerző műve)  mutatja a jelent és talán egy kissé azt is, lazítani kell-e  a „mesés izmokat”, vagy „haladni, pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen”.
      Nem kevésbé izgalmas  az a publicisztikai üzenet, mely a nyelvvédelem kérdéseit fejtegeti, Pomogáts Béla előadásában. A szlovák nyelvtörvény gyakorlati alkalmazása körül folyik már hónapok óta a vita. Nemcsak az a tét, hogy  az állam nyelv kizárolagosságát a közélet minden területén érvényesítsék, hanem az is, hol kezdődnek és hol végződnek azok a jogok, melyek a nemzetközi jog értelmezésében a nemzeti kisebbséget megilletik.  Való igaz, „nem a rendelkezés ’részleteiben van az ördög’ …hanem abban, hogy egy ilyen nyelvtörvény egyáltalán létrejöhetett”. A „sokat bírált Osztrák-Magyar Monarchia korában ilyen törvényre sor sem kerülhetett volna”, a hírhedt    (1908-as) Apponyi-féle iskolatörvény is csak arról rendelkezett, hogy „heti két órában az államnyelvet is tanulni kell”. Jogos, és fájó, hogy Széchenyi klasszikus bölcsessége (Nyelvében él a nemzet!) napjainkban, a féltés szinonímájaként úgy hangzik: „Nyelvében fél a nemzet!” Európa és az Unió felelőssége, hogy megállj!-t mondjon kisszerű nacionalisták gyűlöletet keltő próbálkozásaira.
     Az értékek perspektivája címmel Alabán Ferenc  foglalkozik az irodalmi kapcsolatok kérdéseivel. Közli a lap Turul Emese tanulmányát  (Új utak, élmények Weöres Sándor költészetében címmel), illetve Rácz Vince írását  (Szép és szelíd  csodák  Szerb Antal munkásságában címmel.) A költészetet Tőzsér Árpád és Gyüre Lajos versei, a prózát Csordás János novellája képviseli. Jakab István nyelvészeti kérdéssel, Polgár Anikó (A Lévai Névtelen… címmel)  az Ovidius-fordítás fordítástörténeti jelentőségével foglalkozik. Közli a lap
Szalay Zoltán és  Kulcsár Ferenc könyvkritikáját, valamint Szirmai Péter Talamon  Alfonzra emlékező írását (Látogatóban Samuel Borkopfnál címmel).