Egy tudósító valójában soha sincs igazán jelen egy rendezvényen, mert már soha nem a rendezvényen van, amin ül, hanem már a tudósításban, amit írni fog: jegyzetel, és ezért nem tudja nézni, ami előtte van. Néha azonban pont ez az írásban való elmerülés világíthat rá olyan jelenségekre, amelyekre amúgy fel sem figyelne. A Nyitott Műhely Ellenlábas beszélgetésén Benedek Anna és Tamás Zsuzsa Németh Gábort és Schein Gábort kérdezte, és így a notesz által többnyire takart tudósító leginkább arra lehetett figyelmes, hogy Gábor regényében ez és ez történik, ellenben Gábor szövegeiben mintha más, és a Gábor által mondottak sajátosan reagálnak Gábor szavaira. Hiába, a jelenlétet az írással felcserélni mégsem mindig hiba: hiszen az azonosságoknak és az elmozdulásoknak ez a tükörszerkezete rejtetten is megvolt az életrajzi elbeszélések lehetőségét kutató beszélgetésen. Schein Gábor legújabb regénye, az Egy angyal önéletrajzai atipikus önéletrajzi regény: benne egy angyal meséli el két legutóbbi inkarnációját, a két, párhuzamosan egymás mellett haladó élettörténet így sajátosan ássa alá egymás és magának az életrajzi elbeszélésnek a hitelét. Mint azt Schein Gábor az esten elmondta, az eltérő korok megjelenítése eltérő regénykoncepciók alkalmazását is szükségessé tette, a két élettörténetet azonban nemcsak az köti össze, hogy mindkét alak a zsidósághoz rejtélyesen, kérdésesen és kétségesen kötődő figura. Schein állította, nemcsak regénye két szereplője, de e szereplők és szerzője között is kell egyfajta kapcsolat, így az ő, mármint a regényszereplők története róla, a regény írójáról is szól. És ez talán az egyik legérdekesebb, az Ellenlábas vendégpárosítása által megmutatott hasonlóság a két szerző két könyve között: hogy míg az Egy angyal önéletrajzai Schein Gáborról is szól, addig a jelzettebben önéletrajzi Zsidó vagy? című regény Németh Gáborról se.

Németh Gábor ezért is emlékeztethetett arra az önéletrajzi elbeszélés hitelességét firtató kérdésekkor, hogy a beszéd már eleve megteremti a saját távolságát tárgyától. Mivel bármilyen szöveget írni már eleve nem természetes, egy szöveg megalkotásakor annak íróját már eleve nyomja az addigi megszólalások terhe, így az egyes szám első személy sem lehet más, mint konstrukció. Épp ezért a hitelesség sem esztétikai, hanem ismeretelméleti kategória, ha valamihez közel akarunk kerülni, ahhoz távolság kell, állítja Németh. Mindezzel összecsengett az, amit Schein az önéletrajzi elbeszélés mai tétjéről állít: míg a Költészet és valóság Goethe-től vagy Sterne Tristam Shandyje egyaránt a világgal való párbeszédet lehetőségét igazolta (hiszen Tristram Shandy hazugsága is egy efféle dialógust jelez), addig ha valaki ma kezd el mesélni, főleg egy sajátnak hitt történetet, azt pont létezésének bizonyításának reményében teszi. Az est egymás mellé helyezett történetei azt is megvilágították, hogy nem csak Schein regénye kettős önéletrajz, hiszen a Zsidó vagy? is kétféle hangot, kétféle tudatállapotot: a felnőtt emlékező és a gyermek emlékezett tudatállapotát kapcsolja össze. A naplószerű elbeszélés azonban azért is fontos, ahogy arra Németh emlékeztettet, mert a formák leginkább a naplószerű elbeszélésben bomolhatnak le: ez az, amiatt Márai naplói és a napló elbeszéléséhez közelebb álló szövegei is izgalmasabbnak tűnhetnek. De ahogy arra Schein is rámutatott, egy regény megírása már eleve feltételezi a mindenkori forma megújítását.

Németh és Schein regénye kapcsán nem lehet nem beszélni a zsidóról mint a saját meghatározás idegenségének motívumáról. Mégis, a beszélgetésen, amin az önéletrajzi elbeszélés hitelességét kutatva a hiányokról legalább olyan sok szó esett, mint a szavakról magukról, a hiányok is beszédesek voltak, például Tamás Zsuzsa a regények zsidóságára vonatkozó, az őszinteség határait kereső, kissé zavart kérdésére, hiszen kérdése tárgya is épp ez a zavar volt. Schein szerint a zsidóságtól való, mintegy a társadalomba kódolt távolságtartás leginkább azt mutatja meg, hogy a zsidó mint az (ön)idegenség szava egyfajta tükör. Ezért sem lehet Németh Gábor regénycímére válasz: zsidónak lenni mindig bizonytalanság, ahogy senki sem lehet abban sem biztos, hogy nem zsidó.

Ám nem csak a nevek azonossága, a nevek különbözősége is az idegenség regényeinek hasonlóságaira mutatott rá az esten. Ahogy Schein Gábor regényében a disznó visszatérő motívumára adott egyfajta sajátos magyarázatot, hogy a szerző németül olvasható nevébe egy betűt beillesztve épp a disznó szó olvasható ki, úgy a regény mint önelbeszélés egy elhallgatott w története is lehet akár. Németh Gábor könyve pedig egy néma h történeteként olvasható: a ’német’ hangalakból mint külső elnevezésből így lesz az önmeghatározás torz tükre. Németh mindehhez azt is hozzátette, a történetek sem mások, mint „spanyolosan hosszú nevek”, olyan szövegek, amelyeken keresztül megismerhetőnek tarthatjuk magunkat: két ember találkozása, egymás megismerése is történetek kicserélésén keresztül történik. Szerencsére efféle találkozás lett ez az este is, ami párhuzamos szálaival sokmindent elmondott a másikról is.