A folyóirat fesztivál átköltözött a Ráday utcából Pécsre, a Művészetek és Irodalom Házába, a Széchenyi térre. A főszervező mint mindig, most is a Café Bábel volt, házigazda ez alkalommal a Jelenkor. Meghívottak voltak a legrangosabb és az egészen friss szak- és kulturális lapok, az éppen kulturális fővárossá átvedlő Pécs sétálóutcája fölött kifeszítve a fesztivál zászlója.

Az első napi tapasztalat így összegezhető: vajon támaszthat-e igényt a folyóirat-kultúra a szűk értelemben vett szakmán kívüli érdeklődésre. A Rubicon folyóiratnak Romsics Ignáccal ugyan sikerült megtöltenie a nézőteret, de a hallgatóságra általánosságban inkább az volt a jellemző, hogy egyúttal előadó is. A második napon, szombaton már jó előre kipakoltuk egy asztalra a jelen lévő folyóiratok akciósan beárazott, legfrissebb lapszámait, amelyek lassú tempóban ugyan, de fogytak, a kassza azonban mégsem gyarapodott. Az asztalnál kettesével jelentek meg a szerkesztők. Leemeltek egyet az általuk szerkesztett folyóirat-pakliról, végigsimítottak rajta, és cseréltek. Naivitás volna azt gondolni, hogy az amúgy gazdag folyóirat-kultúránk szakmán kívüli széles olvasókörrel dicsekedhet, de nincs ezzel semmi baj.
Ha azt mondom, fesztivál, sokaknak mindjárt virsli és sör jut eszükbe, és igazuk is van. Szerencsésebb volna hát a folyóiratok találkozóját egy konferenciaként elképzelni, és így mindjárt pontosabb képet kaphatunk az eseményről. Virsli helyett szalámis és sonkás, salátalevelekkel díszített szendvicsek sorakoztak az előadótermekhez vezető folyosók asztalain, a büfében mindig frissen újratöltött kávétermoszok várakoztak, buborékos és rózsaszín kupakos ásványvizek, kicsi, elegáns poharakkal, hosszú métereken át.

A lapok bemutatkozása 3 helyszínen folyt párhuzamosan. Az első találkozás zártkörű volt: Szerkesztők egymás között. Kemény Vagyim, a Café Bábel főszerkesztője, a fesztivál kitalálója és szervezője beszélgetett Vörös Miklóssal, aki előzetesen megkérte, hogy lehetőség szerint ne NKA-sként, hanem mint volt Replika-szerkesztőt mutassa be. A beszélgetés praktikus, vagyis financiális kérdésekről folyt, és Vörös Miklós hamarosan eltévesztette szerepét: a folyóiratok támogatására szánt minisztériumi pénz ezer felé aprózódik, ezért arra kéri a szerkesztőket, hogy segítsenek neki őket segíteni. Ne csak NKA-s pénzekből gazdálkodjanak, mert úgy nehéz, vagy szinte lehetetlen fenntartani a lapokat (bár a jövő évi költségvetés-tervezet 15 százalékkal reményteljesebb a tavalyiaknál). De vajon hogyan és honnan lehet más támogatásokat bevonni? Lőrincz Gergely, a Pluralica főszerkesztője magához ragadta a mikrofont, és közölte, hogy a folyóiratoknak márpedig először a fizetőképes közönséget kell megcélozniuk, olyanokat, akik esetleg el sem olvassák a lapot. Ez neki mindegy, őt nem érdekli, csak fizessenek. Utána majd lehet gondolkodni azon, hogyan jut el a lap a voltaképpeni olvasókhoz. Elmondta azt is, hogy ők egyelőre nem kaptak az NKA-tól semmilyen támogatást, első számukra ugyanis még nem tudtak mivel pályázni, azonban az észtek készséggel fizettek, merthogy az első szám az észt irodalommal foglalkozik. A Pluralica az egyik legszebb magazin a kurrens folyóiratok palettáján, sok száz, gyönyörűen illusztrált lapból álló, színes képekkel díszített, közel egy kilós folyóirat. Ára 2500 forint. Lőrincz Gergely már kipróbálta: az ügyvédi irodákban fogy a legjobban; szép is, színes is. Vagyim szerint még az IKEA is megvenne néhányat mint bútordekorációs kelléket.
Persze más problémákkal küzd egy nagy múltú, kis méretű szaklap. A Replika lassan 20 éves, de honoráriumot még mindig nem tud fizetni a szerzőknek, akik ennek ellenére tolonganak a publikálási lehetőségért. A Replikában megjelenni komoly rang, a tudományos pályán kredit-értékű; ők a pénzüket jogdíjakra költik, és szívesen közölnek akár 60 oldalas tanulmányokat is. A Replika bemutatkozása hamar szakmai vitává válik. Wessely Anna és Vörös Miklós beszélget a fiatal szerkesztőkkel Bourdieu 70-es évekbeli recepciójáról.
A Beszélő bemutatkozása nagyon hosszúra nyúlik. Révész Sándor és Kőszeg Ferenc a 28 éves, nagy múltú, valaha óriási presztízzsel rendelkező, szamizdatban terjedő hetilapról mesél, érzékenyen, nosztalgikusan, nem megrettenve egy több mint tíz éves TGM-cikk részletének felolvasásától sem, amellyel a szerkesztők ma már bizony nem értenek egyet. Ádám Zoltán átveszi a mikrofont, és bocsánatkéréssel kezdi: „rövid leszek”. Övé az utóbbi 14 év, a Beszélő havilapkénti működésének összefoglalása, noha ő maga csak 4 éve szerkesztő. „A nagy múltú lap vajon nem merevült-e a saját emlékművévé?” Kérdése talán aszerkesztőtársakhoz is szól.
A kisteremben Pallag Zoltánt kérdezgettem az Árgus történetéről. Mit jelent a cím, mekkora bátorság kellett az arculat ilyen radikális megváltoztatásához, s ennek mik az előnyei, mik a hátrányai? Merthogy van ez is, az is. A folyóiratokról szóló diskurzusban egy ideje hallhatóvá vált a szólam: mennyire fontos a jól ápoltság, a vizuális igényesség. Bízvást mondhatjuk, 2007-ben az Árgussal először jelent meg a könyvszerű, színes, képes folyóirattrend a magyar piacon. Ugyanakkor naponta tapasztaljuk, hogy ez a materiális igényesség a rendszeres megjelenés deficitjével jár. Az Árgus manapság sokszor a hiányával van jelen. Lőrincz Gergely elmondja, hogy a Pluralica - dizájn vonatkozásában - az Árgus által kitaposott ösvényt járja.
A Café Bábel bemutatkozása voltaképpen egy beszélgetés volt Kertész Annával és Misetics Bálinttal, aki cikkeivel ostorozza a politikusokat, hogy ne hajléktalanmentes övezetekkel oldják meg a hajléktalan-problémát.
A Jelenkor estje méltóságteljes. Ez nem társadalomtudományos folyóirat és – ahogy Ágoston Zoltán a bemutatkozás legelején leszögezi – nem politikai, nem is bolsevik, hanem urbánus, én pedig hozzáteszem: irodalmi lap. Nem sok kizárólag irodalmi lap van jelen a fesztiválon, a Jelenkor még hazai pályán is kicsit félszegen mozog. Szolláth Dávid halkan motyogja el a mikrofonba, hogy a Jelenkor nem tematikus számokból áll, kénytelen hát – jobb híján – a szeptemberi és októberi számot áttekinteni műfaji bontás szerint.
Terjedelem híján a teljes programról most nem adok számot, de annyit azért még elmondok, hogy a szendvicseken és a kávén túl a konferenciahangulatot emelte Borisz Jaksov és a Superlight Trio jazz-zenéje, a nagyszerű szállás és a pécsi állatkert. Az utolsó este eleredt az eső, és el kellett hagynunk a Művészetek és Irodalom Házát. De hogyan? Több száz, talán ezer folyóirat maradt a helyszínen. Elindultunk hát a város főutcáján, s míg a célkocsmáig elértünk, postaládákba dobáltuk be, borozók asztalain szórtuk szét a megmaradt lapokat, s így, a szervezésben legnagyobb részt magára vállaló Hajdú Zita performansz-ötletével, végül mégiscsak eljutottunk a széles közönséghez.