hirdetés

Belépés

Aczél Géza

Szépíró Díjak átadása 2009.

Díjátadás szépséghibával

Csütörtökön kilencedik alkalommal adták át a Szépíró Díjakat. Vers kategóriában Aczél Géza, próza kategóriában Krasznahorkai László, esszé kategóriában Takács Ferenc vehette át a Szépírók Társasága rangos irodalmi díját. - A litera jelen volt az eseményen.

képgaléria

Könyvhét 2009 - Az első nap

Megnyílt a 80. Ünnepi Könyvhét, a Vörösmarty téren és a Liszt Ferenc téren is, átadták a Szép Magyar Könyv díját, a Szépírók Társaságának díját, s debütálnak a könyvheti újdonságok is, de van, ami mégsem változik - Valuska Gábor képriportjából mindenre fény derül.

ott jártunk

John & Jim

Vagy mi lettünk szegények, vagy a kiadók gazdagok, de tény: a könyvek átlagára száz forinttal lejjebb van a tavalyinál. Egyelőre félház van a Vörösmarty téren, ami csütörtökön dél körül, órákkal a hivatalos megnyitó előtt nem is lebecsülendő eredmény egy Könyvhéttől. Zelki János hangulatjelentése az első napról.

Ott jártunk

Határsáv

Eloldotta az ember a zsák száját, s kiengedte legott a macskákat mind. Több se kellett a határőrkutyáknak! Őrhelyet és őrszemet hátra hagyva futásnak eredtek izibe'. Vámos Miklós beszélgetett Rakovszky Zsuzsával az Alexandra Pódiumon csütörtökön este. Ott járt Zelki János.

képzett társítások

Szándékos síntévesztések

Az idei színházi évad utolsó AEGON-estje egyúttal a Képzett társítások harmadik évadának utolsó estje volt - ezúttal Tóth Krisztina és Müller Péter Sziámi voltak Alföldi Róbert vendégei, Szakcsi Lakatos Béla közreműködésével. Az estről Tamás Zsuzsa beszámolóját olvashatják.

ott jártunk

Az elbeszélgetés szelleme

A múlttal való szembenézés témájában Kertész egy kultúra teremtő-kreatív energiájáról beszélt, amelyeket felszabadíthat a szembenézés katarzisa - aki a szembenézés szükségességét hirdeti, az nem a bűntudat, hanem a bátorság, felelősség és a nemzeti büszkeség prófétája. – Vári György beszámolója.

Radnóti-filológia

Radnóti „palackpostája” - Az Újmódi pásztorok éneke egy példányáról

Közismert, hogy Radnóti Miklós második kötetét, az 1931-ben megjelent Újmódi pásztorok énekét a rendőrség elkobozta, [...] viszont máig ismeretlen a kutatók és olvasók előtt, hogy a költő „prózában” is megörökítette a könyv történetét. - Bíró-Balogh Tamás írása egy szegedi Radnóti-feljegyzésről.

ott jártunk

Szó szót követ

Az Aegon, Képzett társítások beszélgetéssorozatának legutóbbi vendége Podmaniczky Szilárd volt, őt (el)kísérte Balázs Elemér (dobon) és Fenyvesi Márton (gitáron). A beszélgetés harmadik meghívottja Török Ferenc filmrendező volt - Jánossy Lajos helyszíni beszámolóját olvashatják.
jonas_tamas

Aegon Művészeti Díj

Lévai Balázs: Tisztán látó

Az Aegon Művészeti Díj célja a kiemelkedő irodalmi teljesítmények elismerése. A zsűri döntésénél csak az adott kötet értéke számít - ezért lehet az egyik legrangosabb elismerés. Idén a díjat Jónás Tamás kapta - róla Lévai Balázs írt laudációt.

kétflekken

Levelek a jó életbe: Pozitív irány

„Pozitív irányba változni utoljára iskolás korban lehet, a szülői értekezleten hangozhat el a mondat, pedagógiai nyomatékkal kerülhet ellenőrzőkbe, üzenő füzetekbe: X. Y. az utóbbi hónapokban pozitív irányba változott.” Jánossy Lajos 2flekken.